Kis Dongó, 1962 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1962-02-05 / 3. szám
1962 február 5. 3-IK OLDAL Kis Dongó Februári naptár GYERMEKROVAT Február Február a januári'al együtt, az év leghidegebb hónapja Magyarországon. A hőmérő néha 10, 20 fokkal is leszáll a fagypont alá, s ez amerikai viszonylatban 50-68 Fahrenheitnek felel meg. Ilyenkor odahaza a legnagyobb folyók is befagynak, s ahogy szokták mondani “megállt” a Duna is. A gyerekek azonban a télnek is örültek, mert mehettek szánkózni, korcsolyázni, nagy hólabda-csa fákat vívtak és uton-utfélen “hóembereket” építettek, amelynek széndarab volt a szeme és sárgarépa az orra. A felnőttek is kivették részüket a tél örömeiből, hiszen a farsangi bálok és táncmulatságok egymást érték nagyvárosban és faluhelyen egyaránt. Csak a felnőttek mulatsága előbb ért véget, mert a február hónap meghozta a Nagyböjtöt, ami a Husvétra való lelki előkészület időszaka. 2-ika Gyertyaszentelő Boldogasszony a magyar elnevezése azon ünnepnapnak, amelyen Szűz Mária bemutatta a kis Jézust a templomban. A nép ezen a napon gyertyákat vitt szenteltetni a templomba, Közben aggódva leste: “ki jön-e a medve a barlangból?” A szép idő kicsalja a medvét, de a medve téved, mert még 40 napig hideg lesz. Jobb, ha csúnya idő van Gyertyaszentelőn! 15-ike, Farsang vasárnapja. Ebédre vagy uzsonnára asztalra kerül a pompás farsangi fánk, a felnőtt fiatalság hajnalig táncolt és 17- én, Farsang keddjén, aki szerette az ilyesmit, résztvett a farsangot bezáró álarcos bolond-bálon. Ez a napot egyes vidékeken “farsang farkának” is mondták. 18- ika Hamvazószerda, komoly nap, ellentéte az előtte valónak. Hamvazószerdával azután megkezdődik a Nagyböjt. A gyerekek az iskolai tanitás előtt templomba mennek “hamvazkodni”, ami azt jelenti, hogy a pap hamuval illette a homlokukat, mondván: “Emlékezzél ember, hogy porból vétettél és porrá leszel”, minthogy porból és sárból teremtette Isten az első embert, Ádámot. 21-ike Jégtörő Mátyás napja, vagyis Mátyás apostol ünnepe. A nép, akár 2-ikán, fél a szép időtől ezen a napon: Mátyás csak akkor tudja “megtörni” a jeget, ha talál. Ha nem talál, annyira megharagszik, hogy csinál. Amikor szökőév van, vagyis a február 29 napos, akkor Mátyás napja a “szökőnap”. Legolcsóbb és legszebb ajándék névnapra, születésnapra, a “Kis Dongó“ Előfizetése egy évre 4 dollár. A szánkó Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzá foghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról. A háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a bárányból* sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt ie ami a legnagyobb baj volt, a jégcsap se esett le. Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék rirálya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mit hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze se lába, mint nekünk. Legkülömb mulatság mégis isak a szánkózás volt. Szomszédunkban lakott a biró. Csináltatott az a fiának olyan szánkót, hogy annál szebb még nem volt a világon. Még most Is sokszor álmodom vele igy tél idején. Körisfából volt a talpa, diófából a karja, az ülése ószőr-vánkos, beterítve bársonyposztóval, a lábtakaróján bolyos szőnyeg. Be volt festve az egész szép pirosra, tán a kötele is selyemből volt. Elkészült a mese-szép szánkó, de nem volt, aki huzza. Nagy ur akkor volt Biró Pali is, meg Biró Gyuri is, mind a kettő csak huzatni akarta magát. Engem fogtak be, meg egy másik szegény gyereket, Favágó Jánoskát. — Egyszer ti húzzátok, máskor mi ülünk benne — biztattak a biró fiai. Bántuk is mi a csúfolódást, csak hogy hozzáférhettünk a szánkóhoz. Gyuri, Pali elnyujtózkodtak nagy urasan a puha ülésben, mi ketten nyakunkba akasztottuk a cifra istrángot, szél se érhetett a nyomunkba aztán. Meg se állottunk az ötödig fordulóig, ott is csak lélegzetet venni. így tartott ez egy hétig, hanem Favágó Jánoska akkor olyan busán lógatta a fejét, mint egy igazi ló. Meg is kérdezte tőle kisebbik gazdánk, Pali, hogy tán kevesli az abrakot? — Szeretnék már egyszer én is beleülni a szánkába — motyogta félősen Jánoska — csak egyetlen egyszer, csak egyik saroktól a másikig! Biró Gyuri nevetve csörditette meg fejünk fölött a pántlikás ostorát: — Mást nem kivánnál, kis rongyos? Nem olyan gúnyához csinálták ezt a szánkót, mint a tied. Pali még jobban rákiáltott: — Örülj, hogy húzhatod. Gyi, Szellő, gyi Bogár! Összenéztünk Jánoskával, s akkorát rántottunk a szánkón, hogy mind a két gazdánk kigurult a hóra. Olyat hemperegtek, hegy öröm volt nézni, ámbátor igyekeztünk elhordani az irhát. Hanem aztán megbántuk, amit tettünk. Másnap majd meghasadt a szivünk mikor a biró fiai elszánkáztak a ház I előtt. Most már a Szabó Gergőék húzták őket. Ekkor énnekem egy gondolatom támadt: — Jánoska, van-e egy hatosod? — Volt tavaly, de labdát I vettem rajta. — Tudod mit, Jánoska? Ha neked is volna egy hatosod, nekem is, vennénk rajta szánkót. Másnap kerítettünk pénzt. Én a Csacsadér vargától kaptam, mert segítettem neki kikivinni a csizmákat a piacra, Jánoska meg eladta a labdáját, meg a márvány-golyóját, meg a bicskáját a molnár inasnak. Délután elmentünk a szenes boltba, vettünk a pénzünkön egy szenes ládát. A ládát félig megraktuk szalmával, a fenekére szögeztünk két gyalult deszkát, kerítettünk egy ruhaszárító kötelet, s azt ráerősitettük a láda két oldalára. Meg volt a szánkó. Biz az nem egészen olyan volt, mint a biró fiaié, de csúszni az is csúszott. Az udvaron próbáltuk ki, az utcára szégyeltünk kimenni a másik szánkó miatt. Hanem az udvar kicsi volt. Megegyeztünk, hogy kime: gyünk a falu végre, ahol senki sem lát. Közökön, kis utcákon bájkáltunk kifelé, hogy ne találkozzunk a biró fiaival. I Fújt a szél kegyetlen, sodorta a tetőkről az arcunkba a havat, de nem törődtünk vele. Csak arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz a szánkóba ülni. Először Jóska ül bele, én húzom a kis erdőig, ő meg en-Zs?*-' S7 Február hónapban hideg idők járnak És a fagyos szélben cirmos cicák szállnak. Mackó Muki előjön a hálószobájából, Álmos szemmel körültekint s nagyot ásítva szól: Lesz még málna, lépes méz is, de csak jó sokára, Várhatunk még a tavaszi meleg napsugárra...! Ám az öreg Dörmögő ur megharagszik erre, Én vagyok a nevezetes időjósló medve. Én azt mondom: jön a tavasz, s itt lesz nemsokára, Fekszem is már sütkérezni a jó napocskára .. .! Egyiknek sem hihetünk ám. Istennél a titka: Mikor lesz az ibolyának _ kék szeme kinyitva. gém vissza. Jaj, Istenem, de ió lesz! Kiéi’tünk a falu végére. Az utolsó ház a Kati nénié volt, az öreg koldusasszonyé. Rogyott kis szalmás kunyhó, se udvara, se kerítése, Most csupa hó és jégcsap az egész kunyhó, csupa dér még az ajtókilincs is. A Kati néni kutyája a szegény Morzsa ott nyöszörgőit a küszöbön. — Megállj, Ferkó, — mondja Jánoska — eresszük be ezt a szegény kutyát, mert megveszi az Isten hidege. Az öregasszony bizonyosan alszik. Belöktük az ajtót, a Morzsa csaholva szaladt előttünk. Kati néni ott gubbasztott a vackán, elkékült orcával, dideregve vékony kendőjében. Olyan hideg volt odabent, hogy még a tűzhely sarkait is kivirágozta a dér. — Nem égett ebben tűz, telkeim, már három nap óta. Sem egy marék szalmám, sem egy gyujtat fám. Majd megfagyok, leikeim — sóhajtozott az öregasszony. Jánoska rám nézett, én meg ő rá. Előhúzta a sarokból a baltát, kiment, csattogott, pattogott odakint: fölvágta tüzrevalónak a szánkót. Kisvártatva hatalmas tűz lobogott a kályhában. Égett a szánkó. A mi szánkónk, amelyikbe egyszer se ültünk bele. A szánkódarabok piros lángje hosszú csikókban táncolt a falon, az meg mintha sirt volna örömében, ahogy a dér leolvadt róla. Az örég koldusasszony orcája is színesedni kezdett. Ahogy ránkvetette tekintetét, a mi szivünkben is valami melegség támadt. És egyszerre megsajnáltuk a biró fiait, akik érzik ugyan, hogy jól esik repülni a szánkón, de nem tudják, milyen jól esik jót tenni a szegényekkel. Fiam: A fösvények hasonlók a hízott disznókhoz, mert mind a kettőnek csak holta után vehetni hasznokat.
