Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-06-20 / 12. szám
1961 junius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL így beszélt Kovács, aki olyan bátor ember, hogy egymaga megy le a pincébe borért. Lám, még ő is hisz a matohában. * Szóval, mindenki hisz a matohában s lassan rájöttem, hogy jóformán az egész város, főként az öreg bányászok, akik nemcsak a matohákat ismerik, hanem azokat a törpe manókat és rémeket is, melyek a bányák mélyén tartózkodnak. Csak apa nem akar hinni bennük. Annyira nem, hogy szelid ember létére harag fogja el, ha csak beszélnek is a matoháról. Nem tűri ezt a szót a házban. Katkát, aki húsz éve szolgál nálunk, azzal fenyegette, hogy el fogja bocsájtani, ha még egyszer ki meri ejteni a száján azt, hogy matoha. De Katka azért is kiejtette, sőt még sűrűbben, mint addig és bizony meg volt az oka rá. Egy nap, amikor még az asztal körül ültünk vacsora után, sápadtan rontott be az ebédlőbe. Valaki jár a padláson! Nem is jár, mert azokat a puha neszeket, amiket hallat, már nem lehet emberi lépteknek nevezni. És valóban, a mennyezet felől tisztán lehetett hallani a puhán surranó, titokzatos topogást. Apa mérgesen csapta le szájkendőjét: — Már megint micsoda képzelgés az, Katka? Macskák hajkurásznak a padláson. Katka mártirmosollyal távozott. ő nem vitatkozik, ő megtette a kötelességét, az ő lelkiismerete nyugodt. De pár nap múlva újabb bizonyítékot tárhatott apa elé. A Julis is látta, hogy egy fekete madár röpült be a konyha ablakán, szárnyaival a falat csapdosta, körül lebegett a konyhában, aztán kisurrant az ablakon és eltűnt az éjszakában, mintha nem is lett volna. — Denevér volt, Katka, egy szegény betévedt denevér — bosszankodott apa. De anyának úgy látszik más volt a véleménye, mert másnap Kafkával együtt szentelt barkákat helyeztek el a szobákban. Aztán még titokzatosabb dolog történt. Egy kora reggel azt jelenti Katka,, hogy az öszszes ernyők és sétapálcák eltűntek az előszobából. Sőt arról is beszámolt, hogy éjszaka huhogásra riadt, olyan rémes huhogásra, hogy nem is mert kilépni a szobából, ő már akkor tudta, hogy vannak boszszuálló matohák, akik büntetést zuditanak arra a házra, ahol nem hisznek bennük. Apa már valósággá! tombolt: NEM AKAR MEGHALNI — Mond csak Sanyi, szól apa a fiához — miért vagy olyan rossz? — Mert nem akarok meghalni. Hiszen tudod, te mondtad, hogy a jókat magához veszi az Istenke! ... — *Ne kotyogjon őrültségeket Katka! Alighanem nyitva hagyták megint a kaput, felsurfant valami tolvaj s az vitte el az ernyőket. Katka bánatosan sóhajtott, ö igazán nem tehet arról, ha vesztébe rohan az egész ház. Istenem, mért is nem hallgat apa Katkára. Eltelt néhány hét. Már aludt az egész ház s csak apa szobájában égett még a lámpa, ő is feküdt már s egy könyvet olvasott. Én szörnyű álmokkal viaskodtam apa mellett a kis ágyban. Arról a madárról álmodtam, amit Katka már napok óta látott éjszakánként, amint szobájának ablakpárkányára száll, ott megül és benéz az ablakon. Szemében kék fények izzanak s ha kinyitja hosszú, görbe csőrét, piros lángok csapnak ki a torkán. Nem is igazi madár, hanem maga az ördög. Angyalokról szeretnék álmodni s egyre ez a fekete madár röpdös körül, mellemre telepszik, húsomba vájja a karmait s az arcom felé csapdos csőrével. Szeretnék segítségért kiáltani és nem tudok. Aztán, mintha apa hangját hallanám, hirtelen felriadok és kinyitom a szememet. A szobában még égett a lámpa. Apa felült az ágyban s már másodszor kiáltotta az ajtó felé: — Ki az? Kívülről riadtan - közeledő léptek hallatszottak, olyasféle, nyöszörgés, mintha valaki sikoltani szeretne és nem mer. Aztán megmozdult a kilincs s az ajtó szélesen kicsapódott. Katka állt a küszöbön. Sápadt volt s egész testében remegett. Lihegve hozta fel magában a szavakat és suttogó hangját alig lehetett megérteni: — Jaj... gos ur! ... a fo-lyosón ... most a .. .gos ur is láthat-ja... Szűz Anyám! Szent József ke! :.. Kint.. kint áll egy matoha ... fehér ruhában ... Szűz Anyám ... Sűrűn vetette magára a kereszteket s a fogai vacogtak. — Ez már mégis csak tűrhetetlen! — kiáltott fel apa és kiugrott az ágyból. Papucsba bujtatta lábait, aztán felkapta sétapálcáját. — Szentelt barkát tessék vinni, az használ a gonosz ellen! — Ne okoskodjék Katka — rivalt rá apám, — hanem gyújtson gyertyát és hozza utánem. Te is jössz — parancsolt rám, — akarom, hogy a magad szemével győződj meg, hogy matoha nincsen. Óh, milyen makacs és kemény az apa! Kibújtam az ágyból és az egész testemben dideregve elindultam utána, ő ment elől, kezében az ütésre tartott sétapálcával, mögötte Katka égő gyertyával és végül én. A hosszú folyosón, ahová a a gyertya gyönge lángja alig vetett némi fényt, meg mozdult egy fehér alak. (Apa később azt állította, hogy az a fehérség, amit én láttam, porvédő kabát volt s a fehér autósapka.) — Mit akar? — kiáltotta apa messziről. A fehérség közelebb jött. Egy igen fontos ügyben — kezdte mondani csodálatos módon egész olyan hangon, ahogy az emberek beszélnek, de nem folytathatta, mért apa rárivalt: — Úgy, egy fontos ügyben? No, majd adok én magának fontos ügyben belopózni az én lakásomba! — és a felemelt sétapálcával, ott, ahol érte, sürü ütlegeket sújtott a fehérségre. Az nyöszörgőit, tiltakozóan kiáltozott, hogy kérem, ez tévedés, tessék engem meghallgatni, de apa sétapálcája könyörtelenül csapkodott, mindaddig, mig a matoha (meat kétségtelen, hogy az volt) eszeveszett meneküléssel rohant le a lépcsőkön. A kapu dörrenve csapódott be utána. Katka sápadtan dőlt a falnak. Én is féltem, de tisztelettel néztem apára, hogy milyen bátor. Apa félig tréfásan Katkát is megfenyegette a botjával: — És ha még egy matohát lát, magát fogom igy kiporolni, öregcsont. Jövőben pedig legyen gondja rá, hogy a kaput csukják be idejében. Mintha használna a matohák ellen. * Apa másnap restelkedő mosollyal újságolta anyának az ebédnél: — Kérlek, minő kellemetlen, ma felkeresett a hivatalomban egy pesti ur, akinek kék-zöldre volt verve az arca. Autón jött még az éjszaka jelentést kellett volna tennie nekem egy fontos ügyben. Bejutott a nyitva maradt kapun és előszobaajtón a lakásba, ő volt az, akit Katka matohának, én pedig besurranó tolvajnak néztem. Szegény feje hiába makogott valamit, hogy hallgassam végig, én bizony dühömben a sok buta matoházás miatt is, addig náspángoltam, mig le nem rohant a lépcsőkön. Képzelheted, minő kellemetlen volt, amikor elmondta, hogy ő volt az, akit agyba-főbe vertem. Azt sem tudtam, hogyan tegyem jóvá. Katkához futottam a váratlan hírrel. Katka elnézően mosolygott. Egy csöppet sem lepte meg közlésem. — Ah, fiatalúr, hát persze, hogy ezt mondta apácska, mert kell valamit mondani, ha nem akarja elhinni a saját szemének sem, hogy mégis van matoha. Hát persze, hogy van, hiszen mindenki hisz benne és mindenki fél tőle, csak apa nem. — Katka, mi lesz most? — kérdeztem szörnyű aggodalommal. — A matoha nem fog bosszút állni a tegnapi verésért? Ne féljek, nyugtatott meg Katka, ő már erről is gondoskodott. Hajnalban, amikor még látszik a holdfény, pulykavérben kevert péppel bekent minden küszöböt. Ez használ ä szellemjárás ellen. Azóta nyugodtan alszom. Azóta nem járnak matohák a házban. Csak Katka mesél néha róluk este, amikor apa és anya nincsenek otthon. S ezeket a meséket olyan jó hallani. Félelmetes, és mégis jó. Megborzongok a meleg takaró alatti és arra gondolok büszkén, hogy egyszer én is láttam a matohát. -----------.•« 3 ----------A VÁLASZTÁSOK HASZNA — Oh, bárcsak mindig választás lenne! — sóhajt egy sápadtarcu rongyos ember. — Miért?— kérdezik tőle. -— Hiszen az ur nem is szavazó. — De legalább ingyen jóllakhatik az ember. Felkérjük kedves olvasóinkat hogy előfizetéseiket vagy egyéb pénzküldeményeiket (Money order vagy American Express Money order) ne személynévre, hanem az újságnak címezzék: “KIS DONGÓ — CLEAN FUN” névre Az alábbi verset egy kedves olvasónk küldte be Ausztráliából. Hontalanok fohásza — Irta: Triznai József — Hozzád fohászkodunk jóságos Szent Atyánk; Hallgasd meg kérésünk: szabadítsd meg Hazánk. Nem látod? elpusztít minket a vad horda, Segíts! mert elveszünk, mind egy szálig sorba! Hazánkból kiűzött szegény nyomorultak, Kik szent trónod előtt sírva leborultak, Könyörögve kérdik: Mondd, oh Egek Ura, Meddig tart, hová visz kálváriánk útja? Esdekelve kérünk, szánj meg hát bennünket, Jaj, ne büntess tovább, bocsásd meg bűnünket. Siess, segíts rajtunk, mert elsöpör az ár! óh Uram,, múljék el e keserű pohár! Kik most bujdokolva járunk e világba’, Vezess vissza minket egy szabad hazába, Hogy váljék bunk könnye, boldog örömkönnyé, Áldassék Szent Neved most és mindörökké.
