Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-06-20 / 12. szám
1961 junius 20. KIS DONGÓ — CLEAN FEN 3-IK OLDAL Junius Vége van a tanulásnak, Itt a vizsga napja; Üres lesz már nemsokára Klári, Zoltán padja. De most aztán föl a fejet, Feleljetek szépen; Lássuk, hogy mit tanultatok Az iskola évben. Tanítótok sokat fáradt, Nodes, nem hiába! Van is minden kis diáknak Elég tudománya. Áldja meg az Isten érte Ezerszer is áldja! Ezt kívánja tiszta szívből Minden tanítványa. GYERMEKROVAT A FESZEK Édesapám Az én apám dolgos ember, Éjjel-nappal értünk fárad, Sok mindenre van szüksége Manapság egy kis családnak! Cipő is kell, ruha is kell S bizony mindennap kell enni Ö teremti elő a pénz, Hogy meg tudjunk mindent venni. Az én kedves édesapám Legjobb apa a világon. Isten éltesse sokáig:, Tiszta szívből ezt kívánom.-9-.A sovány étel Zsófi panaszkodott anyjának, hogy az étel igen sovány és le is tette a kanalat, ő bizony nem eszik. “Nem tehetek róla — felelt röviden édesanyja — most nem főzhetek mást; hanem majd vacsorára jobb ételt kapsz.” Délután kiküldötte Zsófit a szolgálóval a kertbe. A szolgálóval burgonyát ültettek egész délután, késő estig. Este föladja anyja a vacsorát, Zsófi megizleli az ételt és így szól: “No, ez már egészen más étel. Ez jobb izü ám, mint á déli volt!” S jóllakott belőle. Anyja csak nevette. “Ez épen az az étel — szólt — amelyet délben nem ettél meg. De most jobban esik és tudod-e miért? — Mert délután szorgalmasan dolgoztál.” A virágok Lajos a kertben sétálva, megállt egy szép rózsabokor előtt és igy szólt nővéréhez: “A virágok közt mégis csak legszebb a rózsa”. “A liliom — viszonzá Erzsiké — amott a kert alján éppen olyan szép, mint a rózsa. Úgy hiszem, e kettő a legszebb virág; a többieket ezekhez hasonlítani sem lehet.” “Ej! — szólt közbe a kis Imre — ne mellőzd annyira a kedves ibolyát. Ez is igen szép, s nem tudod-e, mennyi örömet okozott a múlt tavasz kezdetén?” Erre az édesanya, aki hallotta a gyermekek beszélgetését, igy szólt: “E virágok, melyek nektek annyira tetszenek, három erényt jelképeznek. Az ibolya szép kék szinével a szerénységnek jelképe, a hófehér liliom az ártatlanságot képviseli, a viruló rózsa pedig azt jelenti, hogy szivetekben az Isten és erény iránt való szeretet rózsalángjának kell lobogni. Lapképviselőket AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBEN FELVESZÜNK. ÍRJON FELTÉTELEKÉRT. A lopott ló Egy gazdának ellopták a legszebb lovát. Elment tehát egy távolfekvő városba az állatvásárra, hogy majd más lovat vesz magának. És ime! Az ott eladásra kínált lovak között találta a maga lovát is. Minden tétovázás nélkül fogta a ló kantárát és igy szólt: “Ez a ló az enyém; ezelőtt három nappal lopták el az istállómból!” Az az ember, ki a lovat árulta, egész nyájas arccal a gazdához fordult s igy szólt: — Ön bizonyára téved, édes barátom! Ez az állat már egy évnél tovább van a birtokomban; lehet, hogy az ön lova ehhez hasonló volt. Most a gazda gyorsan befogta mindkét szemét a lónak és mondá: — Nos, ha ön oly régtől fogva bírja e lovat, mondja meg, hogy melyik szemére, vak? Az idegen, ki a lovat csakugyan lopta, most legnagyobb zavarba jött. De hogy mégis válaszoljon, találgatva mondá: — Bal szemére! — Nem igaz! — viszonzá a gazda, — a bal szeme tökéletesen egészséges! — Igaz bizony, — szólt az idegen — eltévesztettem, a jobb szemére vak! — Ohó!' — kiáltott föl diadalmasan a gazda — most világosan kederül, hogy nem mondasz igazat s hogy tolvaj vagy! Nézzetek ide, mind a két szemére tökéletesen ép! Az embertek, akik körülállották, mindnyájan nevettek és örültek, hogy a gazda ismét megtalálta lovát. A tolvajt pedig az odahívott rendőrök azonnal elfogták és a bíróság elé vitték, hogy elkövetett gonoszságért megbüntessék. Bármily furfangos és ravasz némely tolvaj, végre mégis hálóba kerül. Egyszer nagy drágaság volt. A szegényebb emberek sokat éheztek. A jó embereknek fájt a szivük amint a szegények ínségét látták. Egy jószivü gazdag ur tehát összehívta a város szegény gyermekeit s igy szólt hozzájuk: “Gyermekek, nézzétek, ez a kosár tele van kenyérrel. Mindegyiktek vegyen ki belőle egy-egy cipót. Mig a jó Isten jobb időket ad, naponként eljöhettek egy-egy cipóért.” A gyermekek a kosárra rohantak. Mindegyik a legjobb és legnagyobb cipót akarta kivenni és feleseltek, civakodtak. Végre kiki hazatért cipójával, anélkül, hogy az adományt megköszönte volna. Csak egy leányka nem keveredett a civakodók közé. Ez a# szegényesen de tisztán öltözött kislány Tériké volt. ő távolabb állván, csak a többi gyermek távoztával vette a legkisebb cipót, mely a kosárban maradt. Aztán illedelmesen megköszönte a jószivü urnák a kenyeret, szép csendesen hazament. vélték magukat a gyermekek, j A szegény kis Terinek ismét ; a legkisebb kenyérkét hagyták meg. De ő azt is hálás szívvel j fogadta és haza vitte beteges, édesanyjának. Mikor a cipót megszegte, ime több darab pénz hulott ki belőle. Anyja megijedt s mondá neki: Vidd vissza a pénzt, kislányom! Bizonyosan tévedésből került a cipóba. Tériké vissza vitte a pénzt, de az jótékony ui‘ igy szólt hozzá: — Nem édes lányom, nem tévedésből került a pénz a cipóba. Készakarva tettem azt a legkisebbikbe, hogy téged, il, ledelmes, jó gyermek, megjutalmazzalak. Légy mindig ilyen békeszerető és elégedett, akkor az Isten is meg fog áldani. RÁIJESZTETT I Pista: Mama, adjál egy almát. Anya: Ebéd előtt nem adok. Pita: Hátha nem adsz almát, megmondom a kutyának, hová Másnap szintén illetlenül vi-; dugtad a füstölt húst. Olvassa Ön is “KIS DONGÓ”-t és szerezzen uj előfizetőket! A kis madarak a kert egyik bokrában fészket raktak és ! szorgalmasan ültek a tojásokon. Mikor a kis madarak ki- I keltek, az anya-madarak szor; gossága uj mulatságot és örömet szerzett a gyermekeknek. Az anya-madarak egyideig befödték tolláikkal a tollatlan kis madarakat. Azután a fészek i párkányára hívták őket s re pülni tanitgatták. Nemsokára az egész család elhagyta a fészket és vissza sem jött többé. A gyermekek igen sajnálták, hogy a madárkák elmentek. Elmondták apjuknak, mily szépek voltak, mint etették fiaikat, mily nagy gondot viseltek rájuk. “Ezt a halandóságot és ösztönt — mondta az apa — Isten oltotta belé az állatok szivébe. Enélkül a madárfiaknak el kellett volna veszniök. De az állatoknál ez a gondosság és szeretet csak addig tart, mig a kicsinyek magukon segíteni nem tudnak. Azután az anya elfeledi fiait, fia pedig nem mutat háládatosságot anyja iránt. Madárkáitok elhagyták a fészküket és nem fognak már többé visszajönni. Ha szerteszét röpködvén, szüleikkel találkoznak is, hálásak alig lesznek irántuk, sőt alig fogják anyjukat megismerni. — Mily másképen rendezte az Isten az ember természetét! Az emberek között fönnmarad a kölcsönös szeretet, mig csak élnek. A szülők örvendeznek gyermekeik boldogságán és résztvesznek bármikor is ezek szomoruságá- I ban. A gyermekek sem feledkeznek meg szülőikről és bár: hol legyenek, haza kivánkoz! nak szülőikhez. Szülőiknek örömet szerezni iparkodnak és visszatéríteni azt, amit azok nevelésükre költöttek. De az állatok elhagyatva hullanak el az erdőben. Fiaik közül egy sem siet melléjük, hogy végső vonaglásukban rajtuk enyhítsen. Kimúlásukon a többi állat sem szomorkodik. De a szülők halálos ágyát körülállják bánkódó gyermekeik és később is hálásan emlékeznek meg jótéteményeikről. Meglátogatják sírjaikat és kérik az Istent, hogy örök boldogságot adjon nekik szentjeinek körében.” Az apa ekkor elhallgatott. A fiú átölelte apját és ezt mondta: “Én sohasem fogok megfeledkezni apámról. Nem is fogom megszomoritani. Mind életében, mind holta után kérni fogom Istent, hogy valaha a mennyországban együtt lehessünk Krisztus Urunknál, ahol őrzőangyalaink és védőszentjeink vannak.” A kis leány is apjának nyakába borult s nem szólt ugyan, de úgy érzett, mint bátyja. Légy békeszerető és elégedett
