Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1961-02-05 / 3. szám

1961 február 5.

KIS DONGÓ — CLEAN FUN

5-IK OLDAL

William Penn Fraternális Egyesület

— HIVATALOS KÖZLEMÉNYE —

Révész Kálmán halálával megüresedett elnöki szék betöltése az Egyesületünk Igazgatóságában néhány személyi változást, idézett elő, melyekről feltételezhető, hogy azok Egyesületünk tagságán kívül az egyetemes amerikai-magyarságot is érdeklik, ezért Igazgatóságunk Rendkívüli Közgyűlése az alábbi jegyzőkönyvi kivonatnak és határozatnak közlését rendelte el mindazokban a magyar napi és hetilapokban, hol Egyesületünk híradásai rendszeresen megjelennek.

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ÉS HATÁROZAT

Igazgatóságunk 1961 január hó 17-én, Pittsburgh, Pennsylvaniában tartott RENDKÍVÜLI GYŰLÉSÉN, Révész Kálmán váratlan halálával megüresedett elnöki hivatal vezetésével, az elhunyt hátramaradt szolgálati idejére MACKER GYULA igazgatósági elnököt, az Egyesület második alelnökét bízta meg és egyhangú szavazattal a William Penn Fraternális Egyesület elnökének választotta.

Macker Gyula megválasztásával két tisztség került üresedésbe. Igazgatósági Elnöknek egyhangú szavazattal az Egyesület első alelnöke VARGA LAJOS, második alelnöknek pedig szavazat többséggel LENART J. GYULA McKeesport, Pennsylvania-! igazgató lett megválasztva.

Az előléptetések folytán megüresedett igazgatósági tagságot Fáczán Mihály, Johnstown, Pennsylvania-i pótigazgatóval töltötték be.

A választásokkal kapcsolatban kijelenti az igazgatóság, hogy e személyi változások Egyesületünk életében nem jelentenek semmiféle irányváltozást, mert Egyesületünk vezetése továbbra is ugyanazon keretekben történik, amint azokat a legutóbbi nagygyűlésünk előírta.

A Rendkívüli Igazgatósági Gyűlés egyhangúlag a következő HATÁROZATOT hozta:

MINEKUTÁN a Mindenható Isten elszólitotta közülünk szeretett elnökünket Révész Kálmánt és MIVEL az ő távozása körünkből kifejezhetetlen fájdalmat okozott Egyesületünk tisztviselőinek, igazgatóságának és minden tagjának s

MIVEL Révész Kálmán, mint központi tisztviselő életéből 29 esztendőt áldozott Egyesületünk előre vitelére, tagságunk jólétének fejlesztésére, s

MERT Révész Kálmán polgári és fraternális életünknek tevékeny vezetője volt nemcsak Pittsburgh város és környékén hanem az Egyesült Államok területén is,

MERT Révész Kálmán elismert vezére volt a Magyarországból származott Amerikai Magyar Közösségnek és mindenkor kész volt tanácsot adni, segítséget nyújtani boldogabb jövő keresése végett idevándorolt honfitársainak, s MIVEL Révész Kálmán mint mélyen vallásos református család fia, hitének buzgó védelmezője volt, s MIVEL Révész Kálmán halála a William Penn Fraternális Egyesületnek nagy veszteséget jelent,

EZÉRT MOST az Egyesület Igazgatósága, 1961 január hó 17- én, Pittsburgh, Pennsylvaniában tartott Rendkívüli Közgyűlésének keretében az Igazgatóság, a Tisztviselők és a Tagság nevében kifejezi szívből fakadó részvétét Révész Kálmán özvegyének és családjának, s MINDEZEKÉRT elrendeli, hogy e HATÁROZAT teljes szövege a Rendkívüli Gyűlés jegyzőkönyvébe vétessék Révész Kálmán emlékének megőrzése végett s a HATÁROZAT másolata pedig özvegyének megküldessék.

Bányászélet

A vándor leszáll a vonatról a bodajki állomáson, végiggyalogol az utcasoron, ami még nem volt sehol, mikor néhány éve itt járt, bemegy a községbe és betér a kegytemplomba, ahol a kegyes Szűz a nyakába kapaszkodó Gyermek feje fölött egyre csak várja, nézi a vándorokat, akiknek lábát a por, lelkét pedig az élet füstje lepte be. Aztán megmártja kezét a templom mögött az égszínkék tavacska vizében és elindul, neki a hegyoldalnak, hogy meglátogassa odafent a fennsíkon élő kedveseit.

A Bakony e végső nyúlványa alig háromszáz méter magas, de ugyancsak megizzaszt] a a felkapaszkodót. Minden fordulóban meg kell állni, sűrűn le is kell ülni. Ilyenkor végig lehet pillantani a vidéken. A hosszú völgyben, mely valaha vízzel teli ingovány volt, úgy, hogy Szent István csónakon jött ki Fehérvárról Bodajkra, most hatalmas búzatáblák sorakoztak és váltakoznak vékonyabb földsávokkal, a domboldalon traktor dübörög és a kanyarulat mögül szénnel megrakott tehervonat kúszik kifelé a völgytorokból.

Mig az egyik meredek forduló végén fáradtan üldögél egy széles, lapos kövön, ötven körüli asszony bukkan föl az ösvényen. Alulról igyekszik fölfelé ő is. Ruhája városias, fején azonban kendő van, hátán pedig kosár. Megáll a kő mellett és nyájas köszöntés után igy szól:

— Hadd pihenek meg egy pillanatra én is.

— Ha bizalommal van, tessék.

Az asszony leteszi kosarát és leereszkedik a kőre.

— Ismerem kegyedet... Azaz, hogy az imént láttam betérni odalent a templomba.

Zsebkendőjével megtörli arcát és kérdezés nélkül folytatja.

— Mert én is bent voltam. Bementem én is imádkozni a fiamért. A bányász fiamért. Szépen keres. De azért, a bányászért mindig imádkozni kell. Volt már kegyed lent a bányában?

— Nem. Sohasem voltam.

— Persze, aki nem járt még lent, az nem tudja megérteni. Megy a bányász autó, hozza, viszi a bányászokat s az emberek közömbösen néznek utánuk. Csak úgy egyszerűen megállapítják: ejnye, már ennyi az idő, megy a bányászautó.

Az asszony is, a vándor is elmereng a tájon, a távoli móri horpadáson, lent a falvakon,

Szerkesztői üzenet

Ha sztrájkol, vagy munkanélkül van és az újság előfizetése esedékessé válik, Írjon egy postakártyát és mi halasztást adunk az előfizetés beküldésére.

ahol a fák alatt messzire fehérlenek az újonnan épült bányász családi házak falai.

— A fiam géppel dolgozik odalent, — mondja tovább az asszony. — Olyan gép mellett, ami fölszedi a kifejtett szenet és belerakja a csilébe. Nagyon dicsérik, a fiam is, meg a többiek is, akik vele dolgoznak. Meg kell nyomni egy gombot rajta s a gép odacsuszik a kifejtett szénhez, a kupac alá nyom egy vaslapátot, utána meg két oldalról, két nagy vastenyérrel belepofozza az egészet a torkába.

Lehajol az asszony a földre és a tenyerével mutatja^ hogyan szedi fel a gép a szenet.

— Háromszor, négyszer anynyi szenet lehet vele kihozni a föld alól, mint kézierővel. S az nem mindegy kereset szempontjából. Szóval: e mellett a gép mellett dolgozik a fiam ... De mi történt vele nem is olyan régen? ... Vigyázatlan volt. Elszórakozott, a kis családjára gondolt, — mert kettő van neki — és majdnem odalett.

Nagyot sóhajt.

— Tudja a bányászok hoszszu folyosó végében dolgoznak odalent. A folyosók ki vannak bélelve faoszlopokkal, gerendákkal. Oldalt is, felül is. A kő a föld gyomrában, ha megbolygatják, megmozdul, nagy darabok válnak le belőle, különösen,

jha a kőréteg rézsutosan fek: szik. Ezek a nagy darabok bizony úgy megnyomják az folyosó gerendáit, hogy néha megrokkannak alatta, “kikönyökölnek”, ahogy a bányászok mondják. Vigyáznak is odalent állandóan, akiknek ez van kiosztva és ahol kell, szüntelenül erősitik az ácsolatokat. Ilyen helyen dolgozott a fiam és nem vigyázott. A gépet rosszul irányította be, a nagy, nehéz masina munka közben nekilódult egy támfának és kidöntötte. A folyosó beszakadt, a rengeteg kő meg mind rázúdult a gépre is meg a fiamra is.

— Meghalt? — kérdi ijedten a vándor.

— Nem! Szerencséjére volt a gép. A támfa leütötte a fiamat, úgyhogy begurult a gép alá. A gép meg föltartotta a nagyobb darab köveket. De kisebb darabokból bizony jutott rá is. A fél karja, derekától lefelé az egész teste, kő alatt volt. Ilyenkor persze összeszalad az egész bánya menteni. A fiam bizony kiabált a gép alól: Jaj, két kis családom! Látni akarlak még benneteket! Mentsetek meg!

A mesélő szeme megtelik könnyel, s a vándor is megköszörülte a torkát.

— Mentették is, — folytatta az asszony egyszerűen. — Kemény emberek ezek a bányászok, de mindent megtesznek egymásért. Nem mondanak nagy szavakat, de keményen tudnak dolgozni... Kiszedték a fiamat is, a gépet is hamarosan a kő alól... Hát ilyen dolgokért lépek én be időnként odalent a Szüzanyához.

Hallgat egy darabot, aztán föltápászkodik.

— Sietnem kell! Nemsokára jön haza éhesen.

Fölveszi a kosarát és rákanyarodik az egyik elágazó ösvényre. A vándor ott maradt, nézi a vidéket, a vasutat s a szeme a dombokon kapaszkodó elektromos vezetékeken állapodik meg, s úgy tűnődik magában:

— Valahányszor kenyeret szelünk, eszünkbe jut a földmi velő, aki előhozza a földből munkával. De vájjon, ha fölkattintjuk villamoslámpáinkat, hánynak jut közülünk eszébe a bányász? Nem volna-e mélységesen emberi kötelesség, vagy illendőség, legalább néha egy gondolatot szentelni villanylámpa gyújtáskor bányászainknak, napjaink ez egyszerű hőseinek? Nem illenék-e, hogy a hivő lélek néhanapján igy fohászkodjék, mikor villanykapcsolóhoz nyúl: “Segítő Szüza n y a, imádkozz bányászainkért, akik a föld sötétjéből előhozzák nekünk a fényt.”

Legolcsóbb és legszebb ajándék névnapra, születésnapra, vagy bármely más alkalomra a

“Kis Dongó”