Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)

1961-12-20 / 24. szám

1961 december 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 3-IK OLDAL Özvegy Antalné nagyon sze­gény asszony volt. Egyszobás­­konvhás kis lakásban lakott és amit két kézé munkájával megkeresett, abból alig futotta a házbérre és arra a legszük­­ségessebbre, ami neki és két gyermekének, a nyolcéves Pis­tának és a hatéves Boriskának kellett. De nem zúgolódott a sorsa ellen, mert istefélő val­lásos asszony volt; mindig azt mondta: — Ne sopánkodjatok gyere­kek. Az Istennek, ami meny­­nyei Atyánknak, úgy tetszik, hogy mi szegénységben éljünk, hét viseljük megadással a sor­sunkat, ahogy megadással vi­seltük a csapást, hogy elvette tőletek erőskezü, dolgos jó apá­tokat. Különben is gyerekek, a min­dennapi kenyeret, amiért imádkoztok, megadja nekünk a jó Istenke, tehát vétkeznénk éllene, ha keveselnők a kenye­rét, ahelyett, hogy hálát ad­junk érte az Istennek. Nem is zúgolódtak a gyere­kek, megelégedtek a kevéssel is, amit kaptak. Sohasem sir­­tak, hogy nekik gyümölcs is kell, vagy kalács vagy cukorka. Karácsony előtt a gyerekek kérdezgették: — Anyukám, kapunk-e az idén is karácsonyfát, hogy már nincs édesapánk? Özvegy Antalnénak azokban a napokban a rendesnél vala­mivel nagyobb volt a keresete, ebből félretehetett karácsony­ra tiz pengőt, hogy karácsony­fára is jusson, némi ajándék­ra is, tehát megnyugtatta gyerekeit: — Igenis drágáim, az idén is lesz karácsonyfa. \ Néhány nappal ezután öz­vegy Antalné levelet kapott nővérétől, aki vidéken lakott és szintén nagyon szegény asz- Szony volt. — De meglátogatott az Úr­isten! — panaszkodott nővére a levélben. — Leégett a házi­kóm s most nem tudom, mihez fogjak, mit kezdjek. Jó embe­rek a faluban kisegítettek sza­rufával és zsindellyel, de a mesterembernek csak fizetni kell, hogy fedje be újra a kis házamat, nekem azonban nincs pénzem. Tudom, édes nővérem, hogy te is nagyon szegény vagy; nem is azért irok neked, högy segits meg, hanem Csak elpanaszolom az én nagy hajómat, mert tudod, ez meg­nyugtatja az embert. Özvegy Antalné a gyerme­keire is goldolt, tűzkárt vallott édes nővérére is. Felfohászko-A “KIS DONGÓ” előfizetési dija egy évre csak 4 dollár. GYERMEKROVAT A jó Isten karácsonyfája dott és felnézett az égre. Ott la­kik a jó Isten, akinek az a szent akarata, — mormolta — hogy előbb a szegényeken se­gítsünk és csak azután gon­doljunk saját magunkra. És segíteni a szegényeken még úgy is kell, ha le kell amiatt valami örömünkről monda­nunk. Inkább ne legyen hát karácsonyfa a házunknál, de szegény özvegyasszony nővé­rem ne maradjon fedél nélkül, hiszen tél van. És a postára vitte a tiz pen­gőt és elküldte a nővérének jó szivvel. Minél jobban múltak a na­pok, annál gyakrabban kérdez- j ték a gyerekek: — Lesz kará­csonyfa, anyukánk, lesz-e? És sok-sok gyertya fog égni a ka­rácsonyfán? Özvegy Antalné pedig minduntalan felelte: — Igenis, lesz karácsonyfa gyerekek és annyi gyertya raj­ta, hogy meg sem tudjátok számolni — mondta édesany­juk, aztán elfordult, hogy ne I lássák a gyerekek, hogy ő! könnyezik. Karácsony szombatján, ami­kor alkonyodéit és beállt a j szent este, gyönyörű csillagos volt az ég, özvegy Antalné fel­öltöztette gyermekeit és azt mondta nekik: — Ebben az évben a jó Isten Levél a Jézuskának Az iskola küszöbén kopog­tatott a karácsonyi szünidő. Bizony a gyermekek már nem sokat tanultak. Szívesebben hallgatták a mesét a kis Jézus­káról, a három királyról, no meg az aranytrombitáról. Az aranytrombita egykor a kis Jézuska játéka volt. Mikor a Jézuska megnőtt, az angya­lok felvitték az égbe és azóta csak karácsony estéjén repül­nek vele oda, akinek a szive legjobban hasonlít a Jézuskáé­hoz ... olyan tiszta és olyan jó. Ez a jóság az, ami megszólal­tatja karácsony estélyén az aranytrombitát. Az utolsó szünet előtti ma­gyar órán az volt a feladat, hogy meg kell Írni az ajándék­kérő levelet a Jézuskának. És a gyermekek mindnyájan kérték — az aranytrombitát. Csak a szegény kis Palkó nem kérte, aki az első padban ült és mindig egyesre felelt. Azt irta az irkájába: “Kedves Angyalka! Én nem kérek semmit. Ná­lunk mindig sötét van, az angyalok úgy sem találnak oda. Az aranytrombitát sem szeretném, mert úgyis el kel­lene adni, hogy a pénzen ci­pót vehessünk a testvérkém­nek, mert tél van és nincs cipője, apuka pedig nem tud venni, mert elbocsájtották a munkájából. Az aranyos Jézuskának kezés csókolja Palkó.” A gyerekek mindnyájan csodálkoztak Palkó levelén és Ferike, aki Palkó mellett ült a padban, iskola után, egész estig erről a levélről mesélt az anyukájának. És Ferike anyu­kája sirt azon a különös le­vélen. Beköszöntött karácsonyeste.! Ferikééit utcája úgy ragyo- j gott, mintha csillag-fényben | fürdött volna, nem csoda hát, j hogy az angyalka könnyen oda talált és mindent vitt, Fe­rikének, amit csak kívánt. Csak az aranytrömbita hi­ányzott. És- a karácsonyfa alatt Fe­rike átölelte édesanyját. Arra kérte, hogy küldhessen aján­dékaiból Palkónak, aki olyan sötét utcában lakik, hogy nem talál hozzá az angyalka, s aki- j nek az apukája munka nélkül i van. Anyu megengedte és Ferike 1 elfelezett mindent: katonákat, I autókat, várat, építőkockát. \ Azután anyukával beültek az autójukba és elmentek abba a ! sötét utcába, ahová még az J angyalok sem találnak el. Palkó anyukája nyitott aj­tót. Ferike édesanyjával be­­hordta a sok szép ajádékot, cipőt, ruhát az egész család­nak. Ferike örömmel újságol­ta, hogy apukája karácsony j után állásba juttatja Palkó édesapját. Aztán Palkóéknál | is kigyult a karácsonyfa. A gyerekek pedig rázendítettek: Mennyből az angyal lejött hozzátok ... Igen. Mennyből az angyal eljött Palkóékhoz. Ferike gaz­dag anyukája kézenfogta Pal­kó édesanyját és boldogságtól könnyben úszó szemmel éne­keltek együtt gyermekeikkel. Odakinnt sűrű pelyhekben hullott a hó és a szegény kis lakásba behallatszott az ün­nepi harangzúgás. Ferike pedig úgy éhezte, hogy az ő szivébe a szeretet megszó­laltatta az aranytrombitát, a kis Jézuska legszebb karácso­nyi ajándékát. gyújt nekünk karácsonyfát. Kiviszlek a szabadba drágáim, ott meg' fogjátok látni a jó Isten által gyújtott karácsony­fát. Ezzel kivezette gyermekeit a szabadba és felmutatott a csil­lagos égre. — Látjátok, kicsi­kéim, — mondta és édes sze­retettel a nővérére gondolt, akinek bizonyára már fedél alatt a háza — látjátok, gyer­mekeim, mennyi gyertya ég odafent... a jó Istenke kará­csonyfájának a gyertyái azok a csillagok és valamennyit ne­künk gyújtotta a mi Uratyánk. — Jaj, de szép! Fényesebben égnek az jó Isten gyertyái, mint a legdíszesebb karácsony­fa gyertyái! — De a csillagszórő hol ma­radt, anyuka? — kérdezték kisvártatva a gyerekek. A jó Isten, aki mindent hall, meghallotta ezt a kérdést is. És ugyanabban a pillanatban végigszaladt az égbolton egy csillag, majd kigyult és olyan szemkápráztató fényt szórt, pi­rosat, lilaszinüt és zöldeset, hogy annál szebbet elképzelni sem lehetett. És alig hogy ez kialudt, még egy második, majd egy harmadik csillag fu­tott végig az égen és ezek is olyan sokszínű fényt szórtak. Mikor egy óra múlva haza­értek, mit találtak a lakásuk­ban, amelyet anyuka nem zárt be, amikor elmentek? Egy szép karácsonyfát, sok gyertyával és a karácsonyfa alatt sok szép ajándékot is. Meleg téli ruhát a gyerekeknek és anyukának is meleg kötött kabátot télire, azután képeskönyveket és süte­ményt, meg cukorkát. Egy cé­dulát is találtak: Jézuska küldi nektek és boldog karácsonyi ünnepeket kíván mindnyája­toknak. Egy nemesszivü gazdag uri­­asszony, aki ott lakott a közel­ben, végigjárta akkor szenteste a lakásokat és ajándékokat osztogatott a szegényeknek. S hogy özvegy Antalné lakásá­ban még karácsonyfát sem ta­lált és megtudta a szomszédok­tól, miért nem, igy hát hamar hozatott egyet az üzletből. Özvegy Antalné boldogan könnyezett és hálatelt szivvel rebegte magában: — Megjutalmazza a jó Isten azt, aki a szűkölködő szegé­nyekkel jót tesz. GONDOLJON AZ ÓHAZÁ­BAN SZENVEDŐ VÉRE­INKRE!

Next

/
Thumbnails
Contents