Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-09-05 / 17. szám

1960 szeptember 5.

KIS DONGÓ — CLEAN FUN

7-IK OLDAL

(Folytatás)

Mivel hogy pedig én egyszer már a kormányelnöknek a szi verj át meghagytam az én szivaromnál gyújtani, ezen befolyásomnál fogva semmi sem lesz könnyebb, mint azt a csekélységet kieszközölnöm a számára: inkább majd ő maga ezért interesbe ir egy pár cikket a Volksblattba a kormánypárti korrupcióról. Csak hogy “adj uram Isten, de mindjárt!” mert a körmére van égve a dolog. Ha ma, meg holnap hozzá ném juthat, készebb a levegőbe röpíteni a gyárát, hogysem reményei porbaomlását túlélje. Kezemben van a boldogsága. Kívánjak érte bárminő viszontszolgálatot Nincs olyan kincs a keze ügvében, amit tőlem sajnáljon, Válogathatok. Egész családja holtomig lekötelezettem marad. Visszautasítás esetén nem áll jót a történhetők felől. El van szánva a legvégsőkre. Kér nagyon, hogy látogassam meg a házát, ha még van a szivemben egy húr, mely megrezdül.

Érthető volt.

Hiszen arra való az embernek a befolyása, hogy kérjen a minisztertől valami gráciát, s az alatt praktizáljon a széke alá egy petárdát s csak arra ügyeljen, hogy addig fel ne robbantsa, amig meg nem kapta, amit kért.

Beszéltem hát; de nem a miniszterrel, hanem azzal a kereskedővel, aki a gyapjúmat megvette; hajlandónak mutatkozott kétezer forintot előlegezni, — váltóra — föltéve, ha még két jó nevet iratok alá.

Ezt elintézve, azon lélektani adatot jegyeztem fel, hogy az embereknek sokkal szilárdabbak az elvei, sokkal törhetetlenebb az erénye ilyenkor, mikor pénzzavarban van, mint mikor fölösleg van a pénztárában Vájjon mi oka lehet annak?

Mai nap nem szövetkeztem

SZERKESZTŐI ÜZENET

Felkérjük kedves olvasóinkat, hogy előfizetéseiket vagy egyéb pénzküldeményeiket (Money order vagy Am. Ex press Money order) ne személynévre, hanem az újságnak címezzék:

“Kis Dongó - Clean Fun” névre.

semmi tarokkpartira a klubban, se a budai kaszinóba nem mentem pikézni. Azzal vágtam ki magamat, hogy hét órakor színházba kell mennem. Pontban ott is voltam a Dunaparton, ahol a minap találkoztam Ágnessel.

Szép meleg tavaszutói este volt. Egész nap tropikus hőség, este felé langy meleg. A virágzó akácfák balzsammal töltötték el a levegőt.

Ott jött Ágnes a nagy, meszsze vereslő áruraktár felől. Könnyű nyári öltöny volt rajta.

Sajátságos varázs van abban, mikor egy hölgyet, akit télen ismertünk meg, s megszoktuk mindig prémes ködmönkében látni, egy tavaszi napon megpillantunk a meleg évszakhoz öltözve; könnyű, lenge ruhában. Régóta is nem láttuk már egymást, nekem egy örökkévalóságnak tetszett.

Nem tagadhatom el, hogy jól esett őt látnom.

Ámbár a szivem hangosan vádolt.

Úgy -sietett elém, mikor meglátott.

— Féltem, hogy nem jön el ön — rebegé.

— Hogy ne jönnék, mikor azt a levelet kaptam?

— Melyik levelet? — kér$é s egész tekintetében meglátszott a rettegés.

— No hát a Kozákét.

— Eh, mit? Az csak őrjöngő. De hát a másikat?

Nem akartam neki megváltani a másikat.

— Nem küldött nekem Kozák ur egy zsebóra formát?

— Ne beszéljünk arról. Jó helyen van az, oda tettem, ahová a többit.

— De kedves barátnőm, azt már mégse tegye oda. Az egy veszedelmes portéka, ami magától jön működésbe.

— Tudom, meg volt nekem jól'magyarázva. Nem fogja ön azt meglátni soha. De szóljon a másik levélről, amit atyámtól kapott.

— No az üzleti levél.

— Amelyben önt meghívják, hogy ma vagy holnap, vagy valamelyik este látogassa meg a házunkat, ön azt nem fogja tenni.

— Olyan nagyon gyűlöl kegyed engem?

A leány nem felelt semmit,

csak rám nézett két nagy szemével és nagyot sóhajtott.

— Ön nem jöhet oda hozzánk. Bátyám fekete himlőben fekszik, ott abban a szobában, amely az enyimhez vezet a kést felől.

(No ez szép biztatás: A gyermekeim a fekete himlő elől futnak hazulról, s én azt most vigyem neki haza a helyükbe.)

— Talán nem az a baj? — mondám kétkedéssel.

— Itt van az orvos receptje, most viszem a gyógyszertárba. Rá van írva a betegnek és a bajnak a neve.

Valósággal úgy volt ... a receptekhez értek falusi ember létemre: ezzel a vénnyel a himlőt gyógyítják. Eszembe villant: hátha az van jelen, amiről az őrjöngő beszélt! Ha a keleti pestis volna? Ez a kölyök órahosszat hordta a testén az Asztrakánból jött prémeket!

— Nem jó volna, ha inkább kórházba szállítanák a beteget? — mondám a leánynak. Elég önző voltam hozzá.

— Ő rá nézve jobb volna; de rám nézve rosszabb. A Rókusbán a himlőbetegek számára külön osztály van, s ha nekem ott annyi sok beteg között kell testvéremet ápolnom, hát attól tartok, hogy hamarább megkapom én is a bajt, mintha csak egyedül őt ápolom otthon.

— Hogyan? Hát ön maga van a beteg körül?

— Épen azért nem akarok Ionhoz közel érni.

Én pedig megmutattam neki, hogy nem félek tőle, s azért is megfogtam a kezét, odavontam a kezem alá, s azzal kériyszeritém mellettem maradni.

— Tudja ön, hogy én nem félek semmitől? Én a predesztinációban hiszek.

— De azért mégsem fog ön atyám meghívásának engedni. Végezze el, ami ügye van, levélben.

— Az lehetetlen,

— Nem! Nem! ön nem jöhet oda. Minden iszonyat között a legrövidebbek azok, amik azon végződnek, hogy “halál”. De hát aminek a vége “élet!” minő élet? minő rettenetes élet.

— Kedves Ágnes. Ahol engem fenyegetnek, ott csalogatnak.

— ön nem jöhet oda, mert ott önt megölik.

— Abba én is beleszólok.

— ön nem jöhet oda; mert elveszik a becsületét.

— Megváltom azt az árán s nekem marad.

— Ön nem jöhet oda, mert haza viszi gyermekeihez a ragályt.

— Nem megyek oda közéjük.

— Ön nem jöhet oda, mert feldúlják családi békességét. Meg lesz mérgezve egész élete, nyugalma, boldogsága.

— Bolondság! — kiálték közbe indulatosan, odavonva őt mindkét kézzel magamhoz.

Erre a leány lángoló szemekkel, kigyulladt arccal tekintett rám, keble lihegett és ajkai reszkettek a forróságtól; amiJOHN MOLNÁR

FUNERAL HOME

A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet

EAGLE G. WAGNER, temetésrendezfi

8632 DEARBORN AVENUE

Detroit 17, Michigan

Telefon éjjel-nappal: VI 2-1555

dőn olyan közel hajolt hozzám, hogy lehellete az arcomat égette.

— Ön nem jöhet oda: mert én önt szeretem!

Azzal kiszakította magát kezeim közül s futott, mintha halálba űznék.

Én pedig ott álltam megmerevedve, mint a sóbálvány.

“Ön nem jöhet oda, mert én önt szeretem!”

Igazad van, szegény leány. “Ez” a legnagyobb akadály! Idáig komédia volt az egész: ez az egy szó csinál belőle tragédiát.

Utána néztem, mig el nem tűnt előlem: nem iparkodtam utolérni: nem hívtam vissza.

Megfordultam és hazamentem szépen.

Az inasomnak meghagytam, hogy csomagolja össze az úti bőröndömet.

Holnap reggel nem kérdek, se hallok, • elmegyek Füredre: izzadjon más odabenn a házban. Vissza sem jövök, amig nem currentálnak.

Neki is szabadságot adtam két hétre: mehet Vácra a nérijéhez látogatóba. Annyit megtettem mégis, hogy a háznagyi hivatalba izenetet küldtem, hogy szököm Füredre.

Az éjszaka is megerősített elhatározásomban.

Ezzel a szóval nem lehet tréfálni.

Még egy prózai költemény is segítségére jött elhatározásomnak. A zápor elkezdett szakadni. Ilyenkor a Suttogó utcába csak vadászcsizmákkal lehet behatolni. Tiszta lehetetlenség sáros csizmákkal menni szerelmi találkozóra. Mezitláb inkább. A zápor képes meghiúsítani egy forradalmat; — elrontott már nem egy ütközetet. — Ez a mennyei spongya minden emberi tervezést összevissza töröl. Próbáljunk aludni.

Hányszor fölébredtem az éjjel!

Hányszor hallottam én ezt a szót: “mert én önt szeretem!”

Olyan korán fölkeltem, ahogy megvirradt, s egy órával hamarabb ott voltam a budai pályafőnél, mint kellett volna.

Nem táviratoztam az enyéimnek: hadd legyen rájuk nézve meglepetés váratlan látogatásom. Egyéb okom is volt rá. Az éjjeli záporra erős szél keletkezett: ha megtudják, hogy jövök, mind ott fognak várni a parton, s összehütik magukat. /

(Folytatjuk)

GONDOLJON az Óhazában szenvedő véreinkre!