Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-09-05 / 17. szám

1960 szeptember 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 5-IK OLDAL A fiúba beleszur a keserűség. Ö kezdi! Megint kiteregeti az apák gyűlöletének szennyes nagy fekete kendőjét. Pedig mennyi sok kedves, csodás do­log van a világon, drága, csacs­ka, bohókás szó, ami mind szebben, finomabban hangza­na, mint az ilyen durva kérdés! . . . Persze ő nem marad adós. — Igen, az apám drága nagy kőkerítést akar emeltetni! Szé­­pitkezünk klárika, szépitke­­zünk . . . Lehet, hogy .jövőre tatarozzuk a házat! — Pont igy van nálunk is! . . . Cserepeztetünk . . . aztán jön lassan egymásután a töb­bi . . . Mind a ketten elhallgatnak. Az arcukon dacos, haragos pi­­rosság szánt végig. Gyurkában birkózik a nagy, könnyes őszinteség. Most meg fogja ra­gadni a Klárika kis fehér, me­leg kezét, belenéz a szemébe mélyen, forrón és elmondja, amit már olyan régen tartogat, szépen, kedvesen, őszintén ki­­szinesitve: Klárika! Nem igaz ám abból a cserepezésből sem­mi sem! Tudom én azt jól! Hiszent azt a darab szőlőjüket is, ami még megmaradt, az idén elverte a jég . . .a házon, a darabka földön rengeteg a teher . . . akár csak nálunk! . . . Mit akarnak maguk azzal a cserepezéssel . . . Mit akar az én szerencsétlen, könnyelmű apám azzal a kőkerítéssel! . . . Meleg, könnyes őszinteség kel­­lene-r — Forró-szavak kedves suttogása, a maga szivéig érő halk muzsikás igazmondás, Klárika. Klárika is valami ilyesfélére gondol. De miért kezdje ő az őszinteséget, kezdje Gyurka. Mit akar azzal a kőkerítéssel! Hm, holnapra az apja különb tréfát eszel ki! Ráér! Gazda­sággal, vagyonnal ugyan kevés dolga van, mert nincs valami sok ebből az áldásból! . . . Csi­nál ez olyan mókát egy nap, hogy az öreg Nagy Mártont a guta üti meg! . . . — Isten áldja meg Klárika! . . . aztán csak beszéljék meg jól azt a cserepezést az öreg Vincével! Olyat tetessenek a te­tőre, amit el nem visz a szél! Erőset, tartósat! . . . — A kőkerítést meg jó hosz­­szura szabja Liszák mester, hogy leérjen az udvar végéig, nehogy átbújjanak a mi por­tánkról az egerek: — nyelvelt vissza lángoló arccal Klárika, azzal már futott is odébb, hogy a szomszéd kis utcában bele­rejtse siró arcocskáját a gyön­gyös retiküljébe. SZERKESZTŐI ÜZENET Felkérjük kedves olvasóinkat, hogy költözködés esetén — az adminisztráció könnyítése végett — úgy a régi, mint az uj címet közöljék szerkesztőségünkkel. 3. — Ugyan az Isten áldjon meg Jóska, tégy nekem egy szí­vességet, ha már bejöttél ide a városba! Téged itt nem ismer senki! — No mi az, megkérjek he­lyetted egy lányt? — Hát azt éppen nem, de valami nőféle van a dologban! . . . Elmennél a Huszár-utcá­ba, a nyolcas szám alá, a mi házunk mellettibe . . . Bemen­nél, azzal a szándékkal jössz, hogy . . . meg akarod venni a házat! . . . — De nem akarok én házat venni! — Nem is kell venned! Én csak azt szeretném tudni, hogy nem eladó-e a porta! A Sápy Menyhért háza! — Hát azt te magad nem tu­dod megkérdezni? — Ide hallgass, bolond! Ép­pen itt van a nő dolga eltemet­ve! Nekem nem mondanák meg! Sőt úgy kidobnának, hogy lábam sem érné a földet! A két öreg halálos ellensége egymásnak! Valami asszony­histórián vesztek össze régen, az rágja őket még mindig . . . És most azzal ugratják egy­mást, hogy hol az egyik, hol a másik hozat valami iparost, méregetnek, nézetik a házat, az egyik tetőt akar cserepeztet­­ni, a másik kőkerítést akar emeltetni! ... De pénze egyik­nek sincs! . . . — Szóval én afféle spion le­gyek? — Az, kérlek, az! Légy szives tedd meg nekem, régi jó cim­borám vagy, szeretnék ennek a dolognak a végére járni, meg akarom mondani annak a ma­kacs kis Klárikának, hogy ne mókázzanak azzal a cserepezés­sel, hiszen úgyis el akrják adni a házat, ma volt náluk a vevő szándékú ur . . . Ez persze te volnál . . . Aztán majd csak kimászol valahogy ... Ez vagy amaz nem tetszik és punktum . . . nem veszed meg a házat . . . Érted? — Értek mindent, cimbora! Hanem úgy látom igen bele vagy bolondulva abba a Klári­kába, hát aztán nem volt elég eszed eddig, hogy valahogy ki­tudd a szive szándékát? — Nem én komám! Furcsa egy lány az! Rejtélyes, mint egy szfinksz. Vagy mit tudom én micsoda! . . . Ez a beszélgetés délután há­rom óra körül pergett le a Mar­­coni-kávéház sarkában. Hevesi Jóska fogta a kalap­ját, egy kicsit kelletlen arccal távozott a kémkedés cseppet sem épületes feladatának telje­sítésére, de hát egy olyan régi jó barátért, mint Nagy Gyurka, igazán mindent megtesz az em­ber. 4. Hogy közben mi történt, azt talán mondja el maga Jóska, aki úgy este nyolc óra felé li­hegett vissza a kávéházba. Ki­pirult arccal, egy kicsit besze­szelve, lángoló szemekkel. Kis puha kalapját levágta a plüs­­kanapéra. — Gyurka, engem ugyan jó helyre küldtél te kémkedni! — Mi az, kidobtak? — Dehogyis dobtak! . . . Hi­szen akkor mindjárt itt lettem volna! . . . Hanem hallod-e! Csodás egy teremtés az a kis­lány! ... A szeme, a haja, il­latos, kedves selymes, szőke pu­haság . . . aztán a hangja, az a lágy, muzsikáló hangja . . . Valami ozsonnaféle volt náluk . . . ott tartottak . . . Hej, de kitáncoltam magam . . . aztán tudod legnagyobbrészt vele ... — Hát a ház ... mi van az­zal? — szántott rá Jóskára mo­hón a barátja. — A házzal? . . . Ejnye, azt meg igazán elfelejtettem meg­kérdezni! Alighogy kinyitottam a számat, hogy valami házvevő szándékkal járnék, rögtön le­ültettek és másra terelték a szót . . . Nem lehetett ott so­kat okoskodni kedves! . . . Ha­nem, ne haragudj Gyurkám, de ... én bizony holnap felve­szem az ünnepi ancugomat, be­fogatom a kis bricskába a két sárgát ... és átjövök megint . . . Megkérem a Klárika ke­zét! Gyurka arca haloványra sá­padt. A szája köré keserű mo­soly árkolódott. Kifizette a há­rom üveg sörét, amit délután háromtól este nyolcig megivott a Marconiban, aztán fejébe nyomta a kalapját, le egészen az orráig. Jóskával halálos né­masággal szorított kezet. Útközben találkozott Liszák­­mesterrel, a kőfaragóval. Ré­szegen tántorgott az utón. De észrevéve ifjú Nagy urat, nagy nekibődüléssel megállította: — Kedves ifiur! . . . Mikor kezdhetjük meg a munkát az­zal a kerítéssel! Meg tetszik látni, remek munka lesz! Gyuri nagyot lökött a része­gen. A hirtelen támadt szélben fölgyürte a kabátja gallérját. A szemébe nyomott kalapja alól egy halk meleg könnycsepp szivárgott elő. GAVALLÉR FŐNÖK Az öreg gépirónő huszonöt éve van a vállalatnál. Főnöke' a nagy évforduló alkalmával gratulál neki, amitől a gépiró­nő lírai hangulatba esik: — Bizony, főnök ur, én itt * őszültem meg a maga szolgála­tában. Mire a főnök igy szól: — Nézze, Karola... Itt van tiz dollár, festesse be szőkére a haját.-------1-------------JÓ VIC KÉHEM? Arisztid (a szolgához): Bap­tist kéhem, kéhdezze meg tő­lem, mit akahok tizóhaiha. Szolga: Mit akar méltóságoö ur tizióraira? Arisztid. Az attól függ, ké­hem, hogy hány fok hideg van odakinn? Szolga: Mínusz tiz, méltósá­­gos ur. Arisztid: Na, ha ilyen hideg’ van, kéhem, akkoh adjon ké­hem tizóhaiha bundás kenye­­het. He-he... Ugye jó vicc, ké­hem? Szolga; Hülye vicc ez, — ké­hem ...-------'■--------------------­REMÉLTE . . . Egy olasz zeneszerző és kri­tikus, egy alkalommal, amikor színházba ment, beadta a ru­határba felöltőjét. A felöltő nagyon megviselt volt, jó né­hány évet kiszolgált. Előadás végén a zeneszerző az első volt, aki a ruhatárban jelent­kezett és nagy sietséggel kérte: — A felöltőmet! » — Tessék, itt van, — felelte a ruhatárosnő, azonnal átadva a megviselt felöltőt. Azonban látván, hogy a ze­neszerző megforgatja kezében a ruhadarabot, vizsgálgatja, tapogatja, simitgatja, aggódva tette hozzá: — Biztosíthatom uram, hogy az öné a felöltő. — Sajnos azt látom, de re­méltem, hogy másé lesz, — fe­lelte a zeneszerző. Ismét kapható! Uj kiadásban! MAGYARORSZÁG LEGSZEBB DALAI köztük: “SZÉP VAGY, GYÖNYÖRŰ VAGY MAGYARORSZAG .. ” 64 OLDALAS, 9V4X12V4 INCH NAGYSÁGÚ ALBUM 29 MAGYAR DAL KOTTÁJA, — ÉNEKRE ÉS ZONGORÁRA, — MAGYAR ÉS ANGOL SZÖ­VEGGEL — GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSBAN Ára postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 Kis Dongó, - 7907 W. Jefferson Ave. - Detroit 17, Michigan — Utánvétellel (C. O. D.) nem szállítunk ! —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents