Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1960-08-05 / 15. szám

6-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN \ Daloljunk— muzsikáljunk A TISZÁBÓL, A DUNÁBÓL... A Tiszából a Dunába Foly a viz, Mi az oka, édes rózsám, Hogy te sírsz? Hogy ne sírnék, keseregnék, Bánkódnék, Most kezdtelek szeretgetni, Már elmégy.---------------------------­A RÓZSÁM HARAGSZIK . . . A rózsám haragszik, nem t’om mért, Tán hogy megcsókoltam, azért, Mert, akik egymást szeretik, Azok között gyakran megesik. Egy-két pár csók még nem a világ, Forduljon fel az, ki nem ád. Adj hát rózsám e világon, Úgy sem k^ll a másvilágon. Aki csókolgat sötét este, Áldja meg az Isten érte, Aki_cpókol hnl^yi 1 ág0"- . -■ -m ^Adjon számot a másvilágon.--------rS -j —---­A VIRÁG ÉS PILLANGÓ . . . Szállj le, szállj le szép arany pillangó, Keblemre szállj le kis csapongó! A mezőnek én vagyok virága, Kikeletnek zsenge ifjú ága. S égek érted belső fájdalommal, Mely szivemből könnyet és fohászt csal; És fohászom illat a szelekben, Gyenge harmat a könyii szememben. Szállj le, szállj le szép arany pillangó, Keblemre szállj kis csapongó! Egy kis ég van a könyii cseppjében, Lelkem száll az illat özönében. Jer fiirödjél e köny ég-árjában. Vagy szunnyadj el illat­mámorában. Szállj le, szállj le, szép arany pillangó, Keblemre szállj le kis csapongó. • Egy rövid nap tüneménye létünk, Elmúlik, mig örömet cseréltünk Éljük át e kort egy pillanatban Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan. Jer boríts el fényes szárnyaiddal, Szidd ki lelkem mézes ajakiddal, És ha édes élted kifárad, Szem fedőd lesz hervadó virágod. JÓSNŐNÉL.. . Nemhiszek a jósnőkben, te­hát elhatároztam, hogy felke­resek egyet. Egy hirdetőoszlopon meg­láttam a következő hirdetést: SZLOPACSEK DOLÓRA polinéz jósnő ilyen még nem volt, nem van, nem lesz magyarul megmondja múltját, jelenét, jövőjét. Hernád-utca 12-b., földszint 3. Manapság, amikor annyian kutatják az ember múltját, nem árt, ha az ember saját­maga is megismeri. Nem be­szélve a jelenemről, amely alig van és a j övömről, amely egy­általában nincs. A j ó s n ő szutykos, szoba­­konyhás lakásban lakott. A szoba-konyha és a szutyok a jósnői hivatáshoz tartoznak. Beléptem, udvariasan meg­hajtottam magam: és igy szól­tam: — Quod licet lövi, non licet bovi. — Sajnos, már egészen elfe­lejtettem polinézül, — szólt a jósnő. Erre az egy szóra emlék­szem csak, hogy “a z e s z - p ó­­n e m”, d^e erre is egészen ho­mályosan. Foglaljon helyet, asszonyom. — Férfi vagyok, — mond­tam szerényen, szégyenkezve és leültem. — Bocsánat, — dörmögte — romlanak a szemeim. A jósnő felvett az asztalról egy pakli kártyát, meg akarta keverni, de a zöld ász ráragadt az ujjára. A szobában rajtunk kivül nem volt más, csak egy ronda szürke macska. Az asz­talon dobozban pipadohány és egy darab sajt. A négy dolog közül a jósnő volt a legszago­sabb. A falon üres kefetartót pillantottam meg, amelyre nagy betűkkel rá volt hímez­ve, hogy “KEFE”. Más polinéz motivum nem volt a szobában. Dolóra rámszegezte véreres, szúrós szemeit. — Asszonyom, — mondtá — ha önt meg is csalja a férje, ne csüggedjen ... — Bocsánat, — köhögtem zavartan — már mondtam, hogy férfi vagyok. — Uram, — folytatta zavar­talanul, — ha önt meg is csal­ja a felesége, ne csüggedjen ... — A világért se csüggedek...­­Nőtlen vagyok, — szóltam né­mi büszkeséggel. Dolóra bólintott. — Az első pillanatban tud­tam. Önre egy vörös nő gondol epekedve. APRÓ ÖRÖMÖK A kialvóban levő gyufa láng­jánál még idejében gyujtsz ci­garettára. * Valaki “drága Mesterinek szólít, minden érdek nélkül. * Éjjel leszállsz az ágyról és lábad pontosan beletalál a pa­pucsba, amit nem is láthatsz. * Hafelé utazol és .még a ha­tárnál sikerül kiadnod az ide­­gan aprópénzt, amid maradt. * Éjjel a lépcsőházban gyufá­val a kezében éppen előtted megy fel valaki. — De hiszen ez lehetetlen, — kiáltottam. — Egyetlen vö­rös nőt sem ismerek, utálom a vörös nőket. Három szőke nő gondolhat rám epekedve és két barna. Ez a maximum. — Bocsánat, — mondta — kifáradtam. Most megyek a transzba. Néhány perc múlva vissza­jött és erős pálinka szaga volt. Legalább egy féldeci transzot megihatott. Ezután megsimo­gatta gyér, őszes szakállát. — Önre három Szőke és két barna nő gondol epekedve. Vá­lassza az egyiket, ez mindig a legpraktikusabb. — Nem mondana a j övöm­ről is valamit, nagysád? — kérdeztem kíváncsian. — Szivesen. Önnek a közel­jövőben jelentős kiadása lesz. — Nem lesz — mondtam ha­tározattan. — Nem fizetek egy egy vasat sem. — Fogadjunk — kiáltotta, miközben vésztjóslóan megcsil­lantak romlásnak indult sze­mei. — Fogadjunk tiz forintba — csikorogta Dolóra, s köz­ben polinéz mozdulattal nyúlt egy jólnevelt csipővasért. Én zavartan fordultam az ajtó felé ... — Etyetye ... — s^ólt utá­nam polinézül és a csipővassal megpiszkálta a hátamat. Erre ijedten kifizettem a tiz forintott és szó nélkül távoz­tam. I Félszemmel láttam, hogy Dolóra titkos jeleket imeve­­gőbe a csipővassal és polinézül dödörészett utánam valamit. Azóta hiszek a jósnőkben, viszont soha többé nem me­gyek el egyhez sem. __________1960 augusztus 5. ' A KANYARGÓ TISZA PARTJÁN OTT SZÜLETTEM...

Next

/
Thumbnails
Contents