Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-08-05 / 15. szám
2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1960 augusztus 5. Kis Dongó regénye KI A LEGCSUNYÁBB? A VARÁZSLÓ (Folytatás) — Megütötted magad? Fáj? István csak a véres térdét mutatta. Fifi szörnyen megijedt. Vízért futott, megmosta és bekötözte a sebet. Maud és Miklós szemtanúi voltak ennek a jelenetnek és az, amit láttak, megbékítette őket hirtelen, összeborultak és megcsókolták egymást. Fifi messziről kiáltott rájuk: — Maud nem szégyelled magad? És Maud helyett Miklós felelt: — Nincs mit szégyelnie. Azért olyan boldog, mert megsúgtam neki, hogy szeretem. Maud hirtelen közbeszólt: — Nem igaz, én súgtam meg neki, hogy szeretem. Megint Miklóson volt a sor: Ketten sugtuk egymásnak, hogy szeretjük egymást. És Maud pirulva folytatta: —-Pedig nekem más sugnivalóm is lenne . . . — Ugyan micsoda? — kérdezte Fifi kiváncsian. — Az, hogy gondoskodni kell majd kis bölcsőről! . . . Egy pillanatig megdöbbenve állottak mindnyájan. De a következő percben megtelt könynyel a szemük és összeborultak mind a négyen. Csöndesen és boldogan sirdogáltak. Ki tudja, meddig maradtak volna igy, ha messziről a vonat füttye nem hallatszott volna. István abbahagyta a sírást és felfutott a töltésre. Elkapta a vörös zászlót és integetni kezdett. Fifi izgatottan kiáltozta: — Jesszus Máriám, a gyorsvonat! A töltésen akkor robogott végig a vonat éppen. És az utolsó Pullman-kocsi ablakából Ludmilla néni nézett ki az ismerős tájra. Persze rögtön felismerte őket és izgatottan kiáltotta: — Fifi, Fifi, csakhogy megtaláltalak! . . . Nepomuk, rántsa meg a vészféket! Nepomuk szót fogadott és a vonat hirtelen megállt. Ludmilla néni leugrott a kocsiból, amelynek ablakaiban ott voltak János gróf, Henriette és a lányok, ő k is izgatottan kérdezték mi történt, mig Milka néni odafutott Fifihez és karjába ölelte: — Fifi! . . . Kedves Fifi, csakhogy megkerültél! Ezalatt kiszállt a vonatból János gróf is, Henriettével és mindketten odasiettek Fifihez. A grófné kiáltozott: — Maud!— . . kis csibéim! . . János gróf pedig mosolyogva fenyegette meg a lányait: — Fifi, Maud, rossz gyerekek vagytok! . . . Ludmilla szólalt meg ekkor: — Ne féljetek . . . Eszeágában sincs, hogy veszekedjék veletek! . . . Meg akar nektek bocsátani! . . . Áldását akarja adni rátok! . . . Hétfaludy János odalépett Istvánhoz és Miklóshoz, kezet rázott velük és azt mondta: — Gyertek haza, minden meg van bocsátva. És elindultak a kastély felé. I. Még a török világban történt, amikor Magyarország három részre volt darabolva. Erdély önálló fejedelemséggé alakult, az ország szivében, az Alföldön, fel egész Buda-váráig a törökök uralkodtak, a Dunántúl és Felsőmagyarország pedig a Habsburgok kezén volt. Mint mindig, akkor is pártoskodott a magyar. Az ország mind a három részében akadtak nemes urak, akik a törökhöz húztak, de voltak olyanok is, még pedig szép számmal, akik Bécstől várták és remélték a haza üdvösségét. Ez utóbbiak közé tartozott Kővár ura, Kőváry László is, akinek szinte bevehetetlen sziklafészke ott büszkélkedett Fogaras rengetegeiben. Egy rettentő zivataros délutánon magános vándor kapaszkodott fel a Kővárhoz vezető meredek utón. Valóságos Ítéletidő volt; dörgöít, villámlőtt, zuhogott a zápor és a terhes fellegekből egymásután csaptak le a mennykövek az ősrengeteg százados fáiba. A vándor azonban ezzel mit sem törődött. Süvegét mélyen a fejébe nyomta, bő köpönyegét összehúzta magán és úgy dacolt a fergeteggel. Nemsokára a vár kapujában állott és háromszor kopogott. — Ki az? — hallatszott belüliül a várnagy barátságtalan, dörmögő hangja. — Jó barát — válaszolt a vándor. — Mondd meg a nevedet. — Majd megmondom, ha kinyitod a kaput. De ne várakoztass már sokáig, mert egészen bőrig ázok, aztán meg belém talál ütni valamelyik menny kő. Annyi hull, akár az esőcsepp. A kulcs megcsikordult a zárban és feltárult a hatalmas kapu. Az idegen belépet a boltozatos kapualjba, feltolta szeméről a süveget és megkönynyebbülten kiáltott fel: — Csakhogy itt vagyok végre! Magas, csontos termetű, szúró tekintetű, kecskeszakállas férfi volt. — Mi járatán vagy? — kérdezte a várnagy. — Azt neked nem mondom meg, csak a nagyasszonynak. — Azzal nem lehet mindenkinek beszélni. — De nekem okvetlenül beszélnem kell véle. — Miért? — Mert fontos híreket hozok neki. De ne beszéljünk sokat. Vezess valahová, ahol egy kissé megszáradhatok, valami harapnivaló után is intézkedjél, mert éhes vagyok, mint a farkas, aztán pedig jelentsd be jöttömet a nagyasszonynak. — De kit jelentsek be? — A név mellékes, úgy sem ismer a nagyasszony, de ha már mindenképen meg akarod tudni, hogy ki vagyok, hát megmondom: Seregi Tamás a nevem. A várnagy, aki egyébként bátor, vitéz, katona volt, valami különös félelem-félét érzett, mikor az idegen rászegezte szúró tekintetét. Sietett is eleget tenni rendelkezéseinek és egy jó félóra múlva Seregi már a szépséges szép Kőváriné előtt állott, aki kiváncsian nézett rá mélytüzü, mennyországos szemével. — Mit akarsz jó ember? —■ kérdezte ezüstcsengésü hangján. — Először egy kérésem volna, nagyasszonyom. — Hadd halljam. — Engedje meg, hogy egy hétig itt tölthessem az időt, mint vendég, mert nagy szükségem van pihenésre. — Minden jó embert szívesen látok — válaszolt Kőváriné. Az idegen mélyen meghajtotta magát. — Nagyasszonyom még nem ismer, de nemsokára meggyőződhetik arról, hogy jó ember vagyok és igaz barátja nemes familliájának. — Elhiszem. De kegyelmed azt mondta a várnagynak, hogy valami fontos hirt akar velem közölni. Erre vagyok én kiváncsi. — A hir fontos, nagyasszonyom, de egyúttal szomorú is. Mindazonáltal nem szabad kétségbeesnie, mert a végén mThden jóra fordul. — Kegyelmed csupa rejtélyekben beszél. — Mindjárt nem lesz rejtély. Kedves férjeuráról van szó. Kőváriné megrezzent. — Mit tud róla? — kérdezte az ijedtségtől fojtott hangon — valami rosszat? — Ebben a pillanatban még nincs semmi baja — válaszolta szinte ünnepélyesen Seregi — de néhány nap múlva a török foglya lesz. — Szent Isten! — sikoltott fel Kőváriné — honnan tudja ezt? — Ne kérdezze, nagyasszonyom. Nekem hatalmam van arra, hogy a jövőbe lássak. A szép asszony szeme könnyfátyolán keresztül babonás félelemmel nézett rá. — Kegyelmed talán varázsló? — Igen, az vagyok, de erről, nem szabad tudnia a várnépnek. Én tudom már, hogy Kővári uramat elfogatása után Déva várába zárják a törökök. (Folytatjuk) JOHN K. SŐLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó DETROITBAN 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI 1-2353 LINCOLN PARKBAN 3200 Fort St. — Tel. DU 3-1870 — VÉGE — MINDEN AMERIKAI MAGYARNAK NÉLKÜLÖZHETETLEN! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szellemes és ajánló levelek Írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítványok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirdetések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos levelek és itatok megfogalmazására. Ezen 288 oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Ara postán, szállítási és biztosítási díjjal $2.00 KIS DONGÓ, — 7907 W. JEFFERSON AVE., — DETROIT 17, MICH. — Utánvétellel (C.O.D.) nem szállítunk! —
