Kis Dongó, 1960 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1960-10-20 / 20. szám
1960 október 20. KIS DONGÓ CLEAN FUN 5-IK OLDAL Esteledett és a nap már ráhajolt a helmeczi Nagyhegyre, mikor Pál gazda a szekérre rakott ekével, boronával, ponyvával egy kis fej és elé való gazzal hazafelé kocog. Útközben éri Pável gazdát, aki eddig otthon szorgoskodott a ház körül s most megy bevégezni a félbehagyott munkát. Csak a két “murival” baktat. Olyan kényelmesen megül a nyerges hátán, mitha párnát tett volna a vonószékre. Pál gazda megint csak mosolyog, de most már meg nem állja, hogy oda ne szóljon a szomszédnak: — Elkésett ám fiatalúr! Pável gazda annak veszi a szót, hogy estére hajlott az idő, hogy gondolna arra, hogy ennek a parasztnák mélyebben szánt az esze. Vissza is csip: — Jó, mert nem lopta nap! Pál gazda nem veszi magára a célzást, szívesen köszön viszsza: — Hát, szerencsét a munkához, — csak a kajla bajsza alatt táncol valami gúnyos mosolygás-féle. Pável gazda befog az otthagott borona elé, de bizony megint csak a délelőtt szedett hurkát görgeti. Úgy kell kiszedni a fogak közül s darabokban hajigálni a mesgyére. Újra neki indul, de a fogas jószág most meg úgy táncol a szinte kővé vált rögön, mintha nem száz foga, de száz lába lenne s valamennyi jókedvre kerekedett volna a naptól bucsuzkodó pacsirtaszótól. — Poklok! — káromkodik Pável gazda s most kezdi érteni, miért késett el. Pál gazda csak vasárnap ballagott ki a tagra, megnézni, gyönyörködni benne, hogy kél ki vörösen, majd kékesbe, zöldbe válón a tavasz-búzája. Pável gazda, mint jó gazda még sokáig gyötri a földet hengerrel, tárcsás boronával. Hiába! Mert mire simára pofozza a földet, aki galambja van a falunak, verebe, sármankója széles a határnak, úgy megtizedelte a föld színén maradt szemet, hogy tél-tul nőtt belőle egy-egy szál, az is színtelen, üres kalászu, szinte hallatszik a panasza, hogy azért ilyen mazna, mert abban fogyott el a java ereje, hogy befurja magát a vályogos földbe. Pál gazda földjén hullámzik a, vetés, mint a sárga tenger. Gyönyörűség látni. A Pável gazda földje kócos, mint a koszos gyerek haja. Teli van aszattal, vadbodzával, sarlófüvel. Mikor aratáskor megint öszszetalálkozik Pál meg Pável, szidja a telepes a földet, mint a bokrot. Amit kiért Pál gazda a szomszéd beszédzáporából körülbelül ennyi: —- Átkozott rossz föld ez! Minek is jöttem ide! Tönkre mentem: A bank szőrit, nem tudok fizetni. Szidja a szomszédot is: — Maga imádkozta ide mind, ami ártott a vetésnek. Galambot, verebet, koldustetüt. A legtisztább .vetőmagot kaptam az államtól. Dolgoztam, mint egy barom, maga meg lopta a napot. És magának a parasztbuza után is arannyal fizet a föld, nekem meg szemetet terem! Hallgatja Pál gazda a szitokzáport, megvárja, amig utolsót csattan a villám s csak azután szólal meg pokoli nyugalom-A SAS A sas ragadozó madár, ami azt jelenti, hogy ha egy sast csirizzel bekenünk és a falhoz vágjuk, hát oda-ragadozik. Ettől a sajátságos tulajdonságától teljesen függetlenül, a sas kisebb élő állatokkal táplálkozik., A sasnak sokféle fajtája van, amelyek színre és nagyságra különböznek egymástól. A legkisebb a mezei sas, úgy hívják sokszor hogy kánya, amit a veszekedő emberek egymás fejéhez is szokta vagdosni, mikor azt mondják: vigyen el a kánya. A kányának azonban annál több esze van, minthogy veszekedő szomszédokat cipeljen hűvösebb vagy melegebb éghajlat alá. A legnagyobb sas a kőszáli pás, bár van kis kőszáli sas is, amelyik csak évek múltán, ha már megnőtt, lesz nagy kőszáli sassá. A sast sasok nemzik és ez mindaddig igy is lesz, amig Nubia párduca nem fog szülni egy gyáva nyulat. A sas Jgen bátor madár, a nálánál gyengébb állatokat, amelyek védekezni képtelenek, halálukat megvető bátorsággal végzik ki és eszik meg, amiért is a marak királyának nevezik. Száraz, napos időben látni, amint a sas szép szabályos köröket ir a levegőben, mindannak dacára még egyik autógyár sem alkalmazta rajzolónak. Mondom, amint ez ott rajzolgat a levegőben, érdekes tulajdonsága, hogy mind magasabbra és magasabbra emelkedik, aztán siklórepüléssel zuhan le csaknem a földig, mai, csak úgy, a pipa mellőt: — De bizony, jó főd ez, áldott főd, csak hát, mi tagadás, magyar főd. Kemény, nyakas, mint mink vagyunk magunk. Szeretni kell és megért eni, hogy mit akar. Mert, — jegyezze meg a fiatalúr, — a gazda nem tud parancsolni ennek a földnek, itt a főd parancsol a gazdának, de ha megadja neki, amit kíván, akkor kenyérre is kenheti, olyan engedelmes. amiért is a sast a repülőgépfélék családjához sorozzuk. A sast nagy előszeretettel vadásszák, mivel kártékony. Ezen oktál fogva azonban egyéb teremtményeket is lehetne irtani, mert sok kártékony baromfi szaladgál a földön, de a legtöbbre vadászidényt írnak ki. A legkártékonyabb háziállat vadászidényét ‘háborúnak* nevezték el találékony emberek. A sas vadászata úgy történik, hogy a sas fészke közelében lesbe áll a vadász, megvárja mig a sas repülni kezd, akkor golyót ereszt bele s a sas, ha a golyó talált, motorhiba miatt kénytelen leereszkedni. A motorhibát onnan is megállapíthatjuk, hogy a sasból biros, ragadós benzin csöpög. Ha a sas az előbb említett oknál fogva kényszerleszállást végzett, akkor az vadász odamegy hozzá és a modern hadászati módszer szerint foglyul ejti, azaz agyonveri. A sas igen okos állat, a repülésben kiváló technikai kísérletekkel is foglalkozik. Föl van jegyezve róla, hogy egyszer egy kis gyereket akart a repülésre megtanítani, amiért is a karmai közé kapta, fölvitte a magasba és eleresztette. A kísérlet nem sikerült. A sas a fészkét csaknem hozzáférhetetlen helyeken, nagyon magas fákra rakja, ahová, anélkül, hogy a fa törzsét még külön beszappanozná, — nem mászhatnak föl a fészekrabló suhancok. Ide rajka a nősténysas a tojásait, nehogy a rossz emberek rátottát csináljanak belőle. A sasnak olyan állati éles szeme van, mint a sasnak. Rendkívül messzire lát s mikor a magasban kering, a legkisebb állatot is meglátja és lecsap rá. Ez^ellen az állatok úgy védekeznek, hogy sokan vannak s mivel a sas közülök csak egyre csaphat le, a többiek ezáltal kinn maradnak a társasjátékból, sőt még jól is mulatnak az ügynevezett , áldozat pechjén, úgy látszik nem ismerik a közmondást, hogy: “Más kárán ne örvend”, sem . azt, hogy: “Ma nekem, holnap neked ...” A sassal közeli rokon a keselyű, ami tulajdonképen nem más, mint egy olyan sas, amelyik döglött állatokat eszik, ami nagy ízléstelenségre, de kitűnő gyomorra vall. A keselyű rendkívül találékony állat, mivel étkezései alkalmával, különösen nagyobb állatok fogyasz tásánál gyakran a gyomrok mélyére kell tekintsen, aminek, következtében a nyakán lévő tollak mindig piszkosak volnának, igy a nyakukat állandóan borotválják. Ez a megoldás, ha kissé gusztustalan külsőt kölcsönöz is, de igen praktikus. A keselyük még nagyobbra is megnőnek, mint a sasok. Legnagyobb köztük a kondorkeselyü, amely az Andesek vagy Andok helyláncaiban tanyázik, amit ezért Undok hegyláncnak is szoktak nevezni. A keselyű a modern korral haladó madár, mert rendkívül érzékeny műszereivel (minek szerkezetét nem hajlandó elárulni) a hegyekben eltévedt, vagy szerencsétlenül járt turistákról már messziről megállapítja, hogy: “Na, már ennek is hulla szaga van ...” Úgy a sasnak, mint a keselyűnek élettartama igen hoszszu, néha 100 év, ami azonban e madarak kellő időben való lelövésével redukálható. A madarak ezen családjához tartozik még a griffmadár, amely található a mesekönyvekben és amely táplálkozik a, mesekedvelő emberek butaságával, tehát élettartama örök. A sasok családjához tartoznak még ■ a kétfejű sasok, de mivel itt az ember soha nem tudhatja, hogy hova néznek, hamisaknak is mondhatnék, de röviden csak torzszülötteknek szoktuk nevezni őket. Vigasztaló a kétfejű sasoknál, hogy csak döglött állapotban látható s hajdan címereken tanyázott. SZÜLETÉS- ÉS NÉVNAPRA rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a “KIS DONGÓ”-t, mert az a legjobb, legolcsóbb ajándék minden magyar részére. Szeretném, ha megértenének Szeretném, ha megértenének, hogy össze kell fognunk és egymás kezét össze kell fonnunk. Hogy kéz a kézben megindulnánk, mint egy megáradt folyam, zúgva folynánk. Bele az életbe, a fénybe a harcba, belesimítanánk az élet-arcba. Szétosztanánk a szivünket százra, adnánk meleget ezerre-másra. Boldoggá tennénk azt, aki hibázott és egyedül járja balgán a világot. És egyre többen, többen járnánk, kezüknél fogva a sántát, az árvát, fölemelnénk a lehorgadt fejeket, S meggyujtanánk a kialudt sziveket. Lelkünket dalossá téve, beledalolnánk a sivár sötétbe ... Testvér! Jöjj, nyújtsd a kezedet s hozzál magaddal te is sziveket! FINTA LÁSZLÓ TRÉFÁS TERMÉSZETRAJZ
