Kis Dongó, 1958 (19. évfolyam, 6-24. szám)
1958-09-20 / 17. (18.) szám
1958 szeptember 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Márta röstelkedve pillog maga elé: — Csak úgy... — Magában? — Hallottam, hogy Kelen megjött... — És maga kiszökött. Márta lesüti a szemét és szégyellőskén mosolyog. — Ebbül baj lesz, — vélekedett a tanitó. Márta elkomolyodott és aggódva pillantott maga elé. De aztán megint hozzámfordult. — Játszunk? Mit játszunk? Hol voltál ennyi ideig? Most már visszajössz ugye a kastélyba? Megmutatom neked milyen szép képes könyvet kaptam és babát és teljes konyhát. Van benne rézmozsár is. Főzünk. Egyszercsak jöttek érte: Ilona asszony, aztán egy ismeretlen cvikkeres időske kisaszony. — Szörnyűség! Szörnyűség! — rekecselte a kisasszony. Ezért lakolni fog! — Börtönbe kerül! — tóditotta Ilona asszony. Bundácska volt a kezében meg prémsapka. Ráadták. Márta sirt. Magukkal ragadták. ❖ * ❖ És éreztem, hogy valami nagy eltávolodás van köztünk. Mintha köztünk nyilt volna meg a tordai hasadék s nagy, nagy elválasztó mélységgel! Fájdalmat éreztem a mellemben, valami szoritó fájdalmat. Vájjon ott lesz-e este a park végében, a kaktuszok lépcsőjén, az amerikai diófa alatt, ahol tavaly a nyár utolján este búcsúztunk el. Tudtam, hogy nyolckor szoktak vacsorázni és tizkor már fekszenek. Nyáron ő lent hált a kisasszonyával a földszinti harmadik ablaku szobában. Onnan jött ki az utolsó estén bucsuzásra tiz óra után. Az ablak alacsony volt, alig méternyire magasságú a föld színétől. Csak kilépett. Futott hozzám. — Gondolj rám, Kelen, gondolj rám. Én imádkozni fogod érted, minden este. Ez volt az utolsó szava. Ha együtt érez velem, kijön ma este. Érezni fogja, hogy ottvárom. Nyarankint én az iskolában háltam, kiléphettem, visszatérhettem, amikor nekem tetszett. S elosontam a parkhoz már kilenc órakor. Áttörtem a bokrokon. Átgázoltam a magasra nőtt bürkön, keserülapun. Felhágtam a diófára. Könyököltem a kőkeritésre. Vártam. Az est sötét volt és vizes. A diófáról minden mozdulatomra viz pergett, pergett az alól sűrűn tenyésző púkra. Gyötrelmes nyugtalansággal vártam, olyan nyugtalansággal, hogy a térdem is reszketett belé. S vártam. Tizenegy óra felé gyönge szél mozgatta meg a falombokat. A lehulló viz záporként pergett a nyakam közé. Aztán az ég tisztult. Csillagok tünedeztek elő. Nem jött. A szivem el-elszorult. Egyre fogyóbb reménységgel füleltem a park belseje felé. Nem jött. Éjfélkor tértem vissza, s oly busán, mint valami bujdosó király, aki elvesztette az országát. Szomorú töprengéssel feküdtem le. S próbálgattam rózsaszínűnek látni a borulást. Hátha a beteg asszony mellett kellett tartózkodnia? Hátha nem ott háll már, hanem az emeleten? De hátha azért nem jött ki, mert megnőtt? Ez a gondolat ólomteher volt a szivemnek. Nőttünk, változtunk. Miért nem maradhattunk kisgyermekeknek?! Másnap délután mégis elkóvályogtam a park felé. Felhágtam a diófára, s könyököltem egy behajló domb alatt a kőfalra. Vártam nehéz szívvel. A park csendes volt, és egy lélek se mutatkozott. Mindig olyan volt ebéd után. A kertésznek csak reggelenkint volt szabad ott dolgoznia. Tiz órakoí már kitolták az asszonyt a kerekes széken, s ő a csendességet kedvelte, a méhek döngését, madarak szavát. A parknak az a hátulsó része nem volt nagyobb, mint az elülső kert, de szebb volt, mert fák is álltak benne: platánok, fenyőfák, hársfák, magas vén tuják és puszpángok. Virágnem nyilt ott más, csak tavasszal gyöngyvirág, junius végén meg a tengernyi sok liliom. No meg a kaktuszok alattam, ahol könyököltem. Aznap is fehérlett a park a sok liliomtól, de hogy a nap sütött, nem igen lehetett érezni a szagukat. — Jön-e? Kijön-e? — kérdezgettem el-elszoruló szívvel. Ha nem jön ki, oh bár meghalnék! ... A fák lombjain át odalátszott a Duna kéken csillogó vize, s az a kanyarodó, ahol a halottak meg szoktak állni. Bár én is olyan halott volnék inkább, olyan vízben utazó érzéstelen halott, ha már egyszer Mária elidegenült irántam. A magasban egy gólya jelent meg. Szélesen kiterjesztett szárnnyal kerengett s olykor mintha állt volna a levegőben. Ismét a kertbe néztem. Egy rózsaszínű folt villant el a fák között. A szivem megdobbant. A rózsasznü folt közeledett. Már nem olyan gyors volt a mozgása, mint előbb, de közeledett. Ő volt. Jött! Megállt. Nézett felém. AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan ál&almas magántanulásra, az angol nyelv elsajátitá&áVj, mert a szavak mellett i »1 van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaigazítások az amerikai életben felmerülő mindennapi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, « « g tiszta olvasható hetükkel nyomott könyv ára............. v&.OU Vidékre 20 cent portóköítség csatolandó a rendeléshez. Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. bojtorján-la- J JOHN K. SŐLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó DETROITBAN 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S LINCOLN PARKBAN 3200 Fort St. — Tel.: DU 3-1870 Intettem neki a kalapommal. Meglátott. Piros arccal hágott fel a kaktusz-lépcsőre. Kezet nyújtott. — Tudtam, hogy élj ősz, — mondta szemérmesen. S megint nem csókolt meg. De láttam a szemén, hogy gondol rá, csak nem akar. S alig birtam válaszolni, úgy elnehezült a mellem. — Eljöttem. Az este is ... — Itt voltál? Tudod-e, hogy éreztem? Egész este arra gondoltam ... De sötét volt: féltem. — Tavaly is sötét ,volt, — mondottam busán. — Nem, annyira nem volt sötét, Kelen. Annyira nem volt sötét. — De. — Nem. A hold világított kissé. És én akkor is féltem. De most nem tudom, most méginkább... Nem, lehetetlen volt... A szemébe néztem: — Tempora mutantur ... Aggódón pillogott az arcomra. — Mi az a tempora? Mért beszélsz latinul? — Azt jelenti, hogy maga már... Várakozón, szinte félve hézett rám, mint a halálos Ítéletét váró rab a bíróra. Én aztán kimondtam a keserűségemet: — Maga már nem az, aki eddig. (Folytatjuk.)--------------------------MEGLOPTÁK — Hallom Sanyitól, hogy betörők jártak nálatok s megloptak titeket. Hogy lehet az, hiszen házőrző kutyátok van? — Hiszen éppen azt lopták el. NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbh ajándék minden magyar részére. r i
