Kis Dongó, 1957 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1957-08-05 / 15. szám

\ 4. OLDAL. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1957 augusztus 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The only Hungarian Comic Paper in the U. S. Published every 5th and 20th of each month by KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Managing Editor: BELA KOLOS, üzletvezető szerkesztő. Munkatársak: E lap minden olvasója. Subscription price one year $3; eight months $2; four months $1. Előfizetési ára egy évre: $3; nyolc hónapra $2; négy hónapra $1. Hirdetési árak: Egy hasábos egy inches egyszerű hirdetés $1.50; verses hirdetés $2. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879. KERESZTELŐI VACSORA Három nappal ezelőtt egy, oroszlánszeliditő barátomhoz mentem kártyázni, mikor örömsugárzó arccal maga jött j elém és fejét rázva kiáltott: — Fiú! — Tessék? — Fiú lett! — s nyakamba borult. — Örvendetes oroszláncsalá­di esemény? — kérdém. — Nem. A ketrec állománya változatlan. Feleségem örven­deztetett meg. — Gratulálok. — Köszönöm. Holnap este lesz az ünnepélyes keresztelői vacsora. Elvárjuk okvetlenül. — Hol lesz? — Az állatseregletben. Az sgész fővárosi művészvilágot meghívtuk, óriási muri. Másnap este nyolc óra után frakkba öltözve megjelentem az állatseregletben. A bejáró kapu egy óriási oroszlánfejet ábrázolt, melynek a tátott szá­ján kellett belépni. Amint be­léptem, a száj becsukódott, s én sötétségben maradtam. Nyomban lekapták láthatatlan lények a téli kabátomat, s rám húztak valamit. Megragadtam egy lényt, s a torkát szorongat­va kiáltám: — Hová viszi a kabátomat? — Ne tessék félni, numerust adok helyette, — s ezzel a ke­zembe nyomott egy darab papi­rost. — Merre menjek? Hol van a kijárás ebből az oroszlánból? — Csak egyenesen tessék. Behunyt szemmel mentem, egyenesen-e vagy görbén, azt nem tudom, de egyszerre csak kiestem a világosságra, hol az örvendő apa várt mindenkire, a gyülekező sokaság élén. A fér­fiakra mind fehér kaftán volt huzva, amilyent rám is húztak a sötétségben. — Szép, derék, hogy eljött, — szólt az apa, — ösmerked­­jünk urak, — s engem egy ba­rátságos lökéssel a tömeg köze­pébe helyezett. A nagy állatsereglet fénye­sen ki volt világítva, hosszában húzódott egy ragyogón terített asztal. Szerecsenek felügyelete alatt kitanult majmok sürög­­tek az asztal körül s boros üve­geket helyeztek el rajta. A ket­recek óriási ponyvával végig le voltak takarva. Egypár papa­gáj ugrált szabadon, s rikácsolt fülhasogatólag. — Én Richard akrobata va­gyok, — szólt hozzám egy nyal­ka ur. — Én Abelárd, mülovar, - folytatá egy harmadik, a lehető legkomolyabban. — Én Johnson, indiai kigyó­­szeliditő. Én Kori spiritiszta és antispiritiszta, — zümmögték fülembe jobbról és balról. El­­hültem a földi nagyságok e tömegének láttára. Mit csinál­jak? Csak nem vallhatom be polgári állásomat? Lenéznek és nem barátkoznak velem s ez nekem fájni fog. — Én Kajszin vagyok, a ma­dárember, — feleltem vakme­rőén. — Ah! — kiáltott föl örven­dező hangon egy eddig hallgató szomszéd, — tehát kolléga! — S megragadván kezemet, gyö­nyörűen és barátságosan pity­­palattyozni kezdett. szeretettel kérjük ÖNT ha hátralékban van elő­fizetési dijával, szivesked* jék mielőbb beküldeni mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize tési dijat lejáratkor meg fizeti. Én zavaromban mopszliuga­tással feleltem, egyéb állathang nem telt tőlem. A madárember rögtön elkomolyodott, s abba­hagyta a madárdalt. — Uram! — szólt neheztelve, — a kutya, az nem madár. Ön csak alfaja művészetünknek. Ezzel hátat forditott. Zava­romban leejtettem a kalapo­mat. Nem is csekélység, kérem. Sohase haragudott még meg rám madárember! E pillanat­ban kalapom eltűnt a földről s megjelent egy a levegőbe tartott lábnak a végén. A kér­déses láb az ő saját gazdájának a nyaka köré volt tekerőzve, s úgy nyúlt aztán a levegőbe. — Én dón Karaszkó vagyok, a kaucsukember, — szólt a bá­mulatos művész, ki csak félláb­bal, annak is a hegyével állott a földön, — vegye le kérem a kalapját a lábamról. — Igen ám, de nem érem el. Szánalmas mosoly játszado­zott a körülálló művészek ajka körül. Richard, az akrobata, egy hatalmas ugrással átszá­­guldott dón Karaszkón, s röp­­tibe lekapta a kalapot a lábról. A következő percben a kalap az én fejemen, Richard pedig a bohóc nyakán ült. Én egészen megzavaródva álltam e csoda­dolgok közepett. A többiek föl se vették. Fejem kábult, sze­mem káprázott. Szerencsére megszólalt egy kolomp, s az oroszlánszeliditő elorditá ma­gát: “Asztalhoz!” A kolomp hangjára az eltakart vadálla­tok ordítani kezdettek, azt hit­ték, hogy itt az etetés órája. A vacsorát négy törpe szol­gálta föl, piros selyembe öltöz­tetve, még pedig az asztal kö­zepén jártak föl s alá, s onnan kinálgattak. Mikor elémbe ért az egyik, letette a tálat, beleült a tányéromba, s ott saját ten­gelye körül villámgyorsan fo­rogni kezdett. A bűvészek rö­högtek, én fájdalmasan tekin­tettem az asztalfőn ülő orösz­­lánszeliditő barátomra, aki nem vette észre kínjaimat. Ek­kor méregbe jöttem, s egy ha­talmas barackot nyomtam a törpe fejére, mire ő megszün­tette a forgást. — Uram, én abból a tányér­ból enni szándékoztam, — hör­­gém. — Hát egyék, — mondá szemtelenül. De erre már nyakoncsiptem és ledugtam az asztal alá, ami a legnagyobb szégyen és csapás egy törpére nézve, mert a maga emberségéből nem tud vissza­térni az asztalra. Egyszerre csak egy koloszális rúgás végső akkordjait éreztem a lábamon: a törpe ordítva szaladt ki az asztal alól. A rúgás egész teljé­ben neki volt szánva s eredett vala Toldi Jánostól, a külváro­sok kedvelt óriásától, ki mére­teihez képest e percben is egy sétapálcával piszkálta a fogát. — Gyűlölöm ezt a törpét, — harsogá elégült mosollyal az óriás, — ő az én ellentétem. — Csitt! csitt! — szólt jobb­oldali szomszédja s egypárszor ingerülten csapott a mellére. Azt hittem, nekem szól, s odafordultam: de ő magába mélyedtnek látszott, s kopog­tatta a mellét. — Csend legyen, gazok, ha mondom. Már megint veszeked­tek? — Mi baj? — kérdém kíván­csian a férfiút. — A személyzet marakodik — felelt ő. — Miféle személyzet? — Társulatom személyzete. Hát nem tudja, hogy én a bol­­haszinház tulajdonosa vagyok? Lakomára jővén, otthon füttet­­len a szoba, s elhoztam bolha­­művészeimet magammal, hogy meg ne fagyjanak. Csitt! mert rendőrt hívok! — kiáltá, ujjó­­lag kopogtatva mellén. Én kíváncsian hajoltam oda. E percben a bolhaszinház igaz­gatója nagyot ordít s engem torkon ragad. — Meg ne mozduljon, bol­dogtalan, mert meg találom ölni. — Engem? — hörögtem ké­­külve-zöldülve. LAPKÉPVISELŐKET az ország minden vidékén felvesszünk, írjon a feltételekért. AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, az angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett 1 *1 van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, tiszta olvasható hetükkel nyomott könyv ára —......... Vidékre 20 cent portóköitség csatolandó a rendeléshez. $2.50 Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. •ák

Next

/
Thumbnails
Contents