Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1956-04-05 / 7. szám
1956 április 5. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ (Folytatás) Egyszer meg is szóltam érte: — Te Berta, ne mondd minden harmadik szavadban hogy fenomenális. Hiszen nem is tudod, mit jelent az a szó. Hidd el, hogy nevetnek érte a hátad mögött. Még megboszankodott rám. — Én nem tudom, hogy mi az értelme? Fenomenális ember vagy! És három napig is hidegen pillantgatott reám. Vájjon meggondolták-e a szülőim, mikor eljegyeztek vele, hogy talán a balsorssal jegyeztek el? Évek óta érzem, hogy nem egyez a gondolkodásunk, ő olyan ... hogy is mondjam: nyers. Jó leány, figyelmes és formás; az öltözködése is gondos, de igen konyhai lélek, szegény. Ilda a fejezet végére ért. Hogy igy egy minutányi szünet támadt, ismét reá-fordult a figyelmem. Az ablakon beszögellő napfény balfelől világos rózsaszín vonallal szegte be az arcát, nyakát és vállát. Abban az órában be szokták csukni az ablaktáblát, mert amint említettem: augusztus végén járt az idő. De akkor mégse szóltam, se nem csengettem. Milyen érdekes volna ez festőnek! — gondoltam: Egy szökés leány, aki árnyékban ül, és a napfény körülszegi. Igazán szép nyak, szép fehér hajlékony nyak! És a haja, mintha vörösréz színben fénylő selyemmé vált volna. Az arcának is milyen tökéletesen ovális a körvonala! Mint a görög szobroké. A szobába Berta lépett be. — Egy percre, — szólt Idának. S eligazította az ablakfedőt. — Hagyjad csak kissé, — mondottam. Nézd ahogy a napfény beszáll, milyen a körvonala Ildának. Visszaigazitbtta az ablakfedőt. aztán nevetett. — Még elsüttetnéd a nappal, szegénykét! Maga meg nem szólna Ilda! . . . S árnyékra igazította az ablakot. A hátam mögött a párnán is igazított. Aztán leült maga is az ágyam mellé, s figyelt az olvasásra. Öt perc múlva beleásitott a tenyerébe. — Jaj de unalmas! Gyönyörűen olvas, de a regény . . . Csupa valék, menék, láték Nevetésre fakadt. S kiment. Ilda hüledezve nézett utána, és aztán reám: — Unalmas? — Nem, nem unalmas Ilda. De pihenjen kissé. Tegnap is, sajnáltam, mikor elment, hogy egyszer se szólítottam szünetelésre. Pihenjen kissé a fejezetek végén. Hiszen ennyi olvasás egyfolytában, — szenvedés magának. Hálásan nézett rám és mosolygott : — Köszönöm. Nem olyan fárasztó ez nekem, mint gondolja. És ha annyira fárasztó volna is, hogy szenvednék, én nem félek semmi szenvedéstől. Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérő, baráti, szerelmes és ajanló levelek írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyitvájj nyok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, végrendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókivánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirde- I! tések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és eseményekkel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 ■’ i Ezen 288 oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában Hm, milyen hangsúllyal mondta ezt: semmi szenvedéstől. Milyen értelmes szem! És >az a finom mosolygás az ajkán ... Ez a leány jobb sorsra született! — Nem fél a szenvedéstől? Maga olyan hangon mondja ezt Ilda, mintha valami nagy ügy előtt állna, amelyben szenvednie kell. A parkettre pillogott. Aztán felvonta a válllát, mosolygott: — A nők szenvedésre születtek, — mondta kitérőn. Anyám már kicsi koromban megtanított rá, hogy ne boldogságok folyamatának ismerjem az életet . . . — A maga anyja igen müveit nő lehet. — Meghiszem azt, — felelte csillanó szemmel. Oh az én anyácskám . . . Aztán elgondolkodva nézett maga elé, s a szeme elborult. Kezdett érdekelni az a leány. — Mi a maga atyja Ildácska? — Úszómester. Télem meg vivómester, vagy lovaglómester. De csak úgy: segítő . . . Mert magunknak nincs vivóitermünk, se lovunk. És erre még szomorúbbá vált Fölvette a könyvet. Olvasott.___ ______ Egyszer, — hogy az ablak •tárva volt,-— behallatszott egy hajó fütyitése. Ida egy percre abbahagyta az olvasást. Felfigyelt. — Hajó, — mondottam, — itt a közelben van az állomása. Ha talán zavarja a füttyögés, becsukhatjuk az ablakot. — Nem, nem zavar, — felelte pillogva. Aztán elmosolyodott. Egy laza hajfürtöt visszasimitott a füle mellett. Olvasott tovább. Mikor végzett, utána néztem. Igen olcsón volt szegényke öltözve, fehér batisztba és lenge szoknyácskába, de a cipője formás volt, mint a Váciutcán sétáló mágnás-leányoké, és a járása könnyű. Olyan üres maradt utána a szoba, mikor elment. Azt a szobát különben is lelkemből meguntam. Ha hanyatt feküdtem, egy elfeketült vén almáriumot kellett mindig látnom, s rajta a cilinder-skatulyámat, és még két kalapskatulyát. Ha balra fordultam, a márvány mosdómat kellett bámulnom, vagy a kis svájci órát. Ha meg jobbra fordultam, a fali szőnyegemet kellett néznem. De azon legalább láttam egy mérgesszemü oroszlánt, amely szikla árnyékából előlépve vicsorított felém. S ha magam voltam, a külső zaj is bántott. Különösen a hajók fütyüldözése. Azon az éjszakán Ilda forgott az eszemben. Milyen kedves az a leány! Van benne valami vonzó. A csipkerózsa is szimpla virág, de ha kinyílik, JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban 8027 W. JEFFERSON AVENUE Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-2353 megállók előtte. A kerti rózsa előtt sohasem állok meg. És egész éjjel hallottam a szava zenéjét: Tudod-e te, mi a szerelem? Hogyan olvasta ezt kérdést! Érzett rajta, hogy sokszor olvasta, és sokszor elmondta magában is: Tudod-e te. mi a szerelem? Másnap már az órára nézegettem: de lassan halad az a mutató! Kilenckor nagy harangozást hallok. Nini, hiszen vasárnap van: Ildikó nem fog eljönni. De azért rá-rápillantottam az órára: hátha mégis eljön? Mikor a tizet verte az óra, hallom, hogy valaki érkezett. Az anyám beszél vele a szomszéd szobában, az ebédlőben. Aztán nyílott az ajtóm: belépett mosolyogva. Fehér ruha volt rajta és egy arasznyi tu- Jbarózsa a kezében. — Lásd,—mondotta anyám, — ez a jó leány vasárnap is eljött. — Hát hogyne, — felelte mosolyogva a leány. A beteg, vasárnap is beteg. Nekem ez nem munka. Kivetette a dáliát az ablakon, és a tubarózsát tette a helyébe. — Nem fog ártani a szaga? — Nem, — feleltem, — hiszen az ablak éjjel is nyitva van. Köszönöm. És amig olvasott, az arcát szemléltem. Micsoda gyöngéd arc! Mintha ő is tubarózsa volna. (Folytatjuk.) NÁSZAJÁNDÉK — Láttad milyen szép ezüstkanalakat küldött a Julcsa nénénk nászajándékul? — kérdi a fiatalasszony férjétől. — Láttam, de azok sem lehetnek valódi ezüskanalak. — Olyan jól ismered az ezüstöt? — Az ezüstöt nem, de Julcsa néni zsugoriságát. SZERETETTEL KÉRJÜK ÖNT ha hátralékban van előfizetési dijával, szíveskedjék mielőbb beküldeni, mert lapunkat csak annak küldhetjük, aki az előfize tési dijat lejáratkor meg fizeti. A “KIS DONGÓ’’ előfizetési dija egy évre 3.00 dollár.
