Kis Dongó, 1956 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1956-02-20 / 4. szám

1956 február 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7 IK OLDAL A FÉRFIAK SORSA: A NŐ r . (Folytatás) — Lehet, — feleltem. Az első pillanatban nekem is megfor­dult efféle gondolat az agyam­ban. De mikor abban a Jancsi gyerekben megéreztem a bá­tyámat, mikor abban a Kálmán gyerekben megéreztem maga­mat, mikor az a kicsi azt mondta: Most már te vagy a mi papánk... Látnád őket, hogy örülnek, akárhányszor hazaérkezem! És milyen cse­kélységek boldogítják őket! Hi­ába, csak a gyermek tud tel­jesen boldog lenni. Te Idám, én csak most tudom, hogy a boldog arc látása mennyire enyhitő az élet gondjaiban! A gyermek mind boldog-arcu. Félig hunyt szemmel hallga­tott. Aztán kezét fölemelte és ne­kem nyújtotta: — Jó ember vagy. Megcsókoltam £ kezét, és melléje térdeltem. — Milyen szép vagy Ida! Mindig szép vagy nekem, de ma: csoda vagy! Átölelte a nyakamat, magá­hoz vont, aztán a szemembe né­zett mélyen. — Szeretsz? — Hogy kérdezhetsz ilyen banálisokat? — Mennyire szeretsz? — Ahogy csak téged lehet szeretni. — Ha koldus volnék, elven­nél? — Habozás nélkül. — Ha azt kivánnám, hogy te is koldus légy... Megdöbbentem. — Ilyen bolondot már mégsS kivánj. Mosolygott. — De ha kivánnám. — Hát jó: tudod, hogy még a bolondságaidat is teljesite­­ném. — Hát ha valami okosat kérnék tőled, valami nagyot, vagy ha nem is nagyot, de oko­sat, teljesitenéd-e? — Okosat, pláne örömest. —Esküdj meg! Nem, fle es­küdj meg. Csak úgy magadtól tedd meg amire kérlek: hát nézd: vannak igen jó nevelő­­intézetek: előkelő gyermekeket is adnak oda. Láttad volna, ahol engem neveltek . — Értem, — feleltem elnehe­zülő mellel. Nem folytathattuk. Az anyja lépett be. — No gyertek: a vacsora az asztalon van. Nekem egyszerre a három gyerek jutott az eszembe. Azzal váltam eltőlük, hogy vacsorára várhatnak. Julcsa bizonyosan külön sütött nekem valamit, mert a gyerekek otthon csak tejet szoktak. Már nyolc óra, és azok szegények ott várnak, várogatnak... Hát elbúcsúztam: — Nem maradhatok. És kábult fejjel indultam haza. Hiszen igaz, hogy vannak afféle gyei’meknevelő intéze­tek, különösen Svájcban ... De­­hát ki tudja, hogy bánnak ve­lők a fiuinternátusokban? És azok a védtelen kis együgyü teremtések, pláne ha a szülők más országban laknak. A gyermeket nemcsak a ke­nyér neveli, hanem a szeretet is. Oh az én rideg gyermekko­rom! ... A sors hogy taszigált, hogy rugdosott. Az északi sar­kon sincs olyan fagyasztó hi­deg, mint az emberek szivében! Az árva csak olyan, mint a gaz­dátlan kutya! Aztán Idára gondoltam:* Értem szegénynek az aggo­dalmát. Dehát nem kivánj a ő olyan igen komolyan. Vagy ha igen komolyan is kivánja, egyet fordul a gondolata. Még eddig mindig megváltoztatta amit eltökélt. De hátha ebben az egyben csökönyös maiad? Az utcámba értem. Fölnéz­tem a lakásom ablakára. Hát ott les kifelé a három kis ba­goly. A legkisebb azzal mulat, hogy a keze árnyékával játszik az ablakdeszkán. Ahányszor lámpát gyújtanak, mindig a keze árnyékával mulat. Fölsiettem, beléptem. A gyerekek örömlármával ro­bogtak elém: — Kálmán bácsi! Kálmán bácsi! Kettő a kezemet ragadta meg a Gyulu gyereknek már csak a lábam-szára jutott. így kisértek az asztalhoz. Julcsa mosolyogva hozta a párolgó tálat. — Mán egy órája lesik a nagyságos urat az ablakon át. Másnap nem mentem el Idá­hoz. Tudj’ az Isten mi tartott vissza? A következő napon levelet kaptam tőle: Báránykám! Neked bizonyáia nagy aggo­dalom a költség. De most iga­zán jó gyermeknevelő-intézetet ajánlottak: Bécs mellett van. Olcsó. Barátok a nevelők. Gye­re el, és beszéljük meg. Készültem egész délután, de csak halogattam, halogattam. Közben beesteledett, — ott­hon maradtam. A következő napon meg minden-szentek délutánja volt. Tudtam, hogy Idáék a temető­be mennek. Megint úgy múlt el a nap, hogy nem láttam Idát. Másnap kaptam tőié egy rö­vid levelet. Irta, hogy egyedül ült ott­hon délután: várt Látja, hogy vonakodok teljesíteni amire kért, hátpedig választanom kell: vagy ő, vagy a gyerme­kek? * Csak egy szót Írtam válaszul: a gyermekek. Az elbeszélő testes és bicegő járású öregur. Császár-szakáit visel és középen elválasztott fe­kete haját. Pomádézza a haját is, szemöldökét is. A zsebkendő­je is szagos. A kabátja- gallér­ján piros szegfűt visel. A pos­taigazgatóság tagja. Minden amerikai magyarnak nélkülözhetetlen! LEGÚJABB ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐ ÉS ÖNÜGYVÉD Útmutató mindennemű meghívások, ajánlatok, köszönő, kérd, baráti, szerelmes és ajanló levelek Írására. Továbbá okiratok, szerződések, folyamodványok, bizonyítvá­nyok, nyugták, kötelezvények, kérvények, meghatalmazások, vég­rendeletek, kereskedelmi, üzleti, eljegyzési, esküvői, jókívánságokat, vigasztalást és részvétet kifejező, megrendelő levelek, apróhirde­tések és sok más a napi életben előforduló ügyekkel és események­kel kapcsolatos levelek és iratok megfogalmazására. Ára $150, postaköltség 20 cent, összesen $1.70 Ezen 28b oldalas levelező segítségével angol levelezését könnyen elintézheti. Megrendelhető A KIS DONGÓ kiadóhivatalában JOHN K. SZŐLLŐSY Az egyetlen magyar temetkező és okleveles balzsamozó Detroitban [ 8027 W. JEFFERSON AVENUE I Telefon: éjjel-nappal: VI. 1-235S Látszik rajta, hogy ő se szíve­sen beszéli el a történetét. De­hát végre is szivarra gyújt és beszél: 'i' Nekem már gyermekkorom­ban megvolt a menyasszonyom. Mikor bemutatták, én már ábécés tanuló voltam, ő még csak pólyás baba. — Csókold meg Ferike a menyasszonyodat! — biztatott az anyám. S nevettek rajtam, hogy el­fintorítottam rá az orromat. Berta aztán felnőtt. Barna leány lett belőle, s eleven, szin­te lobogó vérü, mintha gyors­­fonalót hordozna a mellében. A szemét erős vonásu vékony szemöldök boltozta: meleg volt a szeme és csodálkozó nézésű. A feje mozdulatai, mint az arab paripáé. I ; Mikorra én elvégeztem a jo­got, növésben is elért. Tizenhét éves volt, de olyan sudár, hogy húsz évesnek látszott. A csa­ládi ebédeken mellém ültették a mulatságokon velem táncol­tatták, a születés napján virá­got kellett neki vinnem. Szíve­sen tettem. Már akkor nem fin­­torgattam rá az orromat. Apámnak az óhajtására a postán vállaltam hivatalt. Jo­gi képzettséggel fiatalon lehe­tett akkor jó fizetésre kapni. De még el se foglalhattam a helyemet, egy hadgyakorlat az ágyba vetett. (Folytatjuk.)-------------*«§(?•»------------­FIATAL HÁZASOK — Édes férjem, — mondja a fiatalasszony örömmel, — a kis fiunk már járni tud. — Nagyszerű, — feleli a férj — igy legalább éjszakánként nem kell cipelnem, járkálhat egyedül a szobában ide-oda.--------í* -J £ 9~.-------­Aki győzni akar, annak har­colnia kell. NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyal részére.

Next

/
Thumbnails
Contents