Kis Dongó, 1954 (15. évfolyam, 1-19. szám)
1954-01-05 / 1. szám
2-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1954 január 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) — Hiszen utálatos ember,— tört ki a leány, könyeit letörülve. — De férjnek előkelő és gazdag, erre kötelességem figyelmeztetni. — Én sohase megyek férjhez. * Hiszen mondtam már. — Mondta? Mikor? — Az előbb. Hát nem mondtam, hogy ezt a lekvártitkot soha se mondom el az életben másnak, csak magának? Már pedig ha férjhez mennék, férje előtt nem szabad titkának lenni az asszonynak, el kellene neki mondanom, tehát már én ezért se mehetek soha férjhez. — No, ha csak ez az oka vau, — nevetett Akii gúnyosan. — Hiába nevet. Amit én egy szer megmondok . . . — Jól van, jól, tehát örökös párta a jelszó. Ezt mondjam meg a császárnak? — Ezt, ezt, nem bánom — ha csak... — Úgy? Tehát van “ha csak” is. Halljuk, halljuk. A fruska zavarba jött, újra elpirult, a mantilla csipkéit merengően, álmatagon babrálta. — Ha csak valaki olyan nem. kér meg valaha, — mondá vontatottan, de mégis reszketeg hangon, aki már tudja a titkomat. — De ki tudhatná, mikor csak nekem mondta meg? A leány felkacagott, de volt a kacajban valami száraz erői-« tetettség. MARCH OF DIMES JANUARY 2-31 — Jaj, Klipi-Lipi, -— kiálta fel, azután elfordítva a fejét — de szerencse, hogy már a puskapor föl van találva, mert maga, azt hiszem, soha sem találta volna fel. A férfi arcán, szemeiben kicsapott erre a láng, mint a hogy kigyult a Hóreb bokra egyszerre váratlanul, csodálatosan. Felelni akart, csak még a szavak nem voltak meg, amelyek ide illenének. Az égi tűznek nincsen füstje. E pillanatban léptek hangzottak. Két férfi közeledett, ami láthatólag kellemetlenül érintette őket. Az egyik férfi megemelte kalapját és valami közeleső utca után kérdezősködött. Akii fölkelt, azt hitte, idegenek, és néhány lépést előre ment velők, a kerítés felé, hogy megmutassa az irányt, útközben azonban igy szólt hozzá az egyik ur: — Nem akartuk a kisasz■;zonyt megijeszteni, uram, gyöngédségből hívtuk el csellel; ön foglyunk. — Én? Az lehetetlen — szólt nevetve. — Önök tévednek a személyemben. Én Akii Miklós vagyok. — Kétségkívül. Az ön neve áll az elfogatási parancsban. Az egyik ur kihúzta zsebéből a rendőrfőnök által aláirt elfogató parancsot és felmutatta. “Akii Miklós, harminckét: éves egyén elfogatandó.’ Akii szinte a szemének se hitt, mintha csak egy rossz álmot látna. Az ember megterheli a gyomrát, bikákkal álmodik, leesik a kazal tetejéről, vagy elfogják, viszik a börtönbe, mig végre a legnagyobb veszedelem küszöbén fölébred; gyakran megesik az ilyesmi. Mily különös, hogy megfordít-va is történik. Az ember mámoritó ébrenlétben van, szép leánnyal évelődik s az éppen mond valamit, amitől a szív dobogni, a vér pezsegni, a lélek szállani kezd s hopp, egyszerre csak leesik a rózsakazal tetejéről, — a fönséges ébrenlét megszakad... Összerázkódott, f ö 1 é b i’edni próbált, de bizony nem sikerült ez neki. — És kik önök? — kérdé tompa, fojtott hangon. Felmutatták a jelvényeiket, hogy ők titkos rendői’ök. — És micsoda alapon mernek engem elfogni? Vállat vontak, ők bizony nem tudják az alapot. — De én tiltakozom. — Tessék, de csak majd odabent, most legjobb lesz, ha elbúcsúzik a kisasszonytól, felülteti a kocsijára, hadd menjen vissza a nevelőbe, a saját szemé, lyére nézve pedig rábízza magát mi reánk. Akii elgondolta, hogy itt az ellenkezés csakugyan nem használ semmit. — Jól van, rendelkezésükre állok. De engedjenek még néhány percet, hogy a kisasszonynyal kibeszélhessem magamat, önök, kik mindent tudnak, azt, is tudják, kinek a megbízásából vagyok itt. — Igen, mi azt is tudjuk, de ilyen időhaladékot nem adhatunk. Menjünk, uram. Ne csináljunk feltűnést. Az megrémítené a kisasszonyt és azt talán ön sem akarja. Mondjon neki valami más okot, amiért távoznia kell. Akii egy pillanatra visszatért Ilonához, sápadt volt és> izgatott, ami legott feltűnt a leánynak. Az idegenek nyomon ' kcivették és néhány lépésnyire a pádtól megálltak. Akii a következőket mondá magyarul: — Vágjon közömbös arcot, Iluczi, ahhoz, amit hallani fog, hogy ezek az urak ne gyanítsák, mit mondtam. Engem elfognak. Nem tudom, hogyan történhetik s miféle intrikák szövetnek, de mosolyogjon kérem . . . így. Jól van. Akar-e valamit tenni értem? — Mindent! — felelt a leány páthosszal — és fölnevetett, mintha a világ legvidámabb tréfájáról volna szó. — Most elkísérjük a kocsihoz, — folytató Akii, — tegyen úgy, mintha visszamenne az intézetbe, de a legközelebbi utcában parancsolja meg a kocsisnak, hajtson a Burgba, maga pedig kérjen kihallgatást; a császárnál és mondja el neki. mi történt velem. Iluczi fogta a szőlőfürtöt, a mely a pádon hevert s nagy közömbösen csipegette belőle azokat a kívánatos, haloványzöld golyóbisokat s rakosgatta be; egyenként a szálába, miközben megvillant vérpiros ajka mögül a fehér foga. Csak nő tudhat igy tettetni. — Úgy teszek — felelte, éa ásított. (Pedig belül lázasan dobogott megriadt szive a rémülettől.) Fölkelt s hagyta magát kisértetni a kocsiig. A két idegen ur léptei ott hangzottak folyton mögöttük. Tip, top, tip. top. — Pedig szerettem volna még valamit mondani. Abban a dologban. Hiszen tudja ... A leány behunyta szemeit. — A puskaporra nézve. Amit1 ki nem talált. —- Egyszerre lettem rabbá, a lelkemmel is, a testemmel is.. — Az egyik rabságból ki fogom szabadítani. Válasszon, melyikből, — tette hozzá enyelegve. — Persze mind a kettőből, ugy-e? — Jobb a kettő együtt, mint egyik se. Ami annyit tesz, hogy... — Értem. Annyit tesz, hogy a súlyosabbat választja. A kis lány vidáman nevetett hozzá; felült a kocsira. Akii rákiáltott a kocsisra: — Vissza az intézethez! Integetett neki a fehér ernyőjével, hátrafordulva a kocsiülésen. Akii a zsebkendőjét lobogtatta. Hiszen csak apró kellemetlenség az egész, valami rossz tréfa vagy félreértés. Majd kikapnak ezek a császártól ! — És most már menjünk, 'uraim, — szólt ezután nem minden nyegleség nélkül, a detektívekhez fordulva, — nem vagyok ugyan próféta, de anynyit merek jósolni, hogy ez a dolog igen kellemetlenül fog kiütni, de nem én reám nézve. Majd meglátják ... Egy kocsit hitt elő az egyik detektív a sípjával, mire felültek mind a hárman s a rendőrségi főépületbe hajtattak. Akii gondolataiba merült, mig a két detektív egyre próbálta szóra i AKKOR Ö IS TUDNA Ejnye komám, folyton be van kapacitálva, sose tudja, mi az elég. Látja kend, az ökör csak állat, mégis, mikor a válunál van ,tudja, mikor elég és nem iszik többet! — Hm! Hájszen, ha viz véna, én is tudnám mikor elég! NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb ajándék minden magyax részére.
