Kis Dongó, 1953 (14. évfolyam, 2-24. szám)

1953-10-05 / 19. szám

2-IK OLDAL ‘ KTS DONGÓ — CLEAN FUN — ■ ■■■ .................— ■ ■■■■ ■■ i -i ■■■ ■■■■■■ i i ■■ 1953 október 5. Kis Dongó regénye A CSÁSZÁR UDVARI BOLONDJA (Folytatás.) — Mesének tartották, amit mondtam, mig végre arra kér­tem a rendőrfőnököt, engedje meg, hogy bebizonyítsam a sze­mélyazonosságomat. A szemem közé nevetett: — Ne bolondozzék velünk, mert sötét zárkába csukatom be és vizre és kenyérre. — Nem bánom — mondám— ha nem bizonyul igaznak a val­lomásom, akár kerékbe töres­sen a főnök ur. Erre megeny­hült a főnök és igy szólt: — Hát jól van, tegyük meg a próbát, bár csak kompromittá­lom magamat, hogy ilyen mák­virágnak felültem, ám nevezze meg valami ismerősét, akiről gondolja, hogy elég szavahi­hető ember a rendőrség előtt. — Jó lesz-e gróf Széchenyi Ferencz? — kérdeztem. — Hogyne! — felelte a ren­dőrfőnök gúnyosan nevetve — ő excellenciája igen jó lesz. Erre aztán Írtam egy nyitott levelet a grófnak: “Kedves barátom! A policia elfogott, nem akarja elhinni, hogy én Szepessy vagyok. Azt hiszi, loptam a pénzemet. Gyere hát, kérlek, és szabadíts ki a vallomásoddal.” Ezt a levelet azonban nem merte a rendőrfőnök elküldeni Széchenyinek, mert hát a ta­pintat. Hehehe, a tapintat. Ez a rákfene többet pusztít az igazságon, mint a hazugság és gonoszság. Ej bizony, ott kellett nekem kuksolnom, mig csak a rendőrfőnök nem talál­kozott véletlenül valami nagy ebéden az excellenciás úrral és ott elmondta kuriózumképpen az én hozzá intézett levelemet, mire aztán mindjárt az elbe­széléséből rám ösmert Széche­nyi és megjelent a policián az igazoláshoz. Persze, rögtön sza­badlábra helyeztek nagy bocsá­natkérések mellett. Széchenyi pedig igy szólt hozzám: — Most pedig ígérd meg pa­roládra, édes Pistám, hogy in­nen egyenesen valami szabóhoz mégysz, és illő ruhába öltöz­ködve, többé nem mutatkozol ily rongyokban, mert látod, mi­lyen veszedelem kerekedhetik ki abból, ha az ember nem áll örökös harmóniában az állásá­val, a rangjával vagy tárcájá­val. — No, és mért nem fogadott szót a grófnak? — Hiszen szót fogadtam ne­ki. Fölmentem a Karntner­­strassen egy ruhaüzletbe. Ki­öltöztem tetőtől-talpig, kihúz­tam magamat, olyan lettem, mint azok a nyalka piperkőcök, akik a Grabenen a szoknyák után futkosnak. A finom, uj posztón, mikor kiléptem az üz­letből, szinte enyelegve játszot­tak a napsugarak, a fényes lakkcipőm kísértetiesen csikor­góit a kövezeten, a keményí­tett fehér “sapodli” kellemetle­nül zörgött a mellemen, a di­vatos inggallér majd kettéfüré­­szelte az állkapcámat, a finom uj cilinder felülről nyomta a AMERIKAI NYELVMESTER Kiválóan alkalmas magántanulásra, az angol nyelv elsajá­títására, mert a szavak mellett fel van tüntetve azok kiejtése is. I. része: Az angol nyelvtan. II. része: Alkalmi beszélgetések a mindennapi életből vett példákból. III. része: Angol-magyar szótár. IV. része: Magyar-angol szótár. Külön rész: Az Egyesült Államok alkotmányának ismertetése. Második külön rész: Polgárosdási Tudnivalók. Harmadik rész: Hasznos tudnivalók és útbaiga­zítások az amerikai életben felmerülő minden­napi kérdésekben. A szép kötésben lévő 320 oldalas, finom könyvpapirra, tiszta olvasható betűkkel nyomott könyv ára............... $2.50 Kapható a KIS DONGÓ Kiadóhivatalában 7907 W. JEFFERSON AVE. — DETROIT 17, MICHIGAN Vidékre 15 cent portóköltség csatolandó a rendeléshez. Minden újonnan bevándorolt magyarnak a legalkalmasabb az angol nyelv megtanulására. fejemet, azt hittem, hogy mind­járt megrepeszti. De még ezt mind megszoktam volna, hi­szen más ember se hal bele, ha­nem találkoztam a Matschaker- Hof kapuja mellett Ibrányi Jó­zsival, aki nekem régi vadász­pajtásom Szabolcsmegyéből; el­megy mellettem és rám nem ösmer, megyek odább, hát a túlsó oldalon szembe jön az öreg generális, aki nekem anyai nagybátyám. Köszönök neki, visszaköszön, rám néz, de lá­tom, hogy rám nem ösmer, pe­dig a múlt csütörtökön voltam nála ebéden. 'No, szépen vagyunk, gon­doltam magamban és sietek haza a szállásomra, a “Stadt Frankfurt”-ba. Hát, amint föl­megyek a lépcsőn az emeletre, látom, hogy valami ismerősöm lépeget a magasból lefelé. Ej­nye, ugyan ki lehet... olyan megszokott, ismerős arc. Hol láttam én azt az embert? Pe­dig bizonyos, hogy már ezer­szer láttam. Egy szempillanatra akaratlanul megállók tűnődve, ő is megáll, ő is tűnődni lát­szik. No, persze, ő is ösmer en­gem. Ki lehet, ki lehet? No, mindegy, megszólítom. — Szervusz, barátja az erény­­'nek! ő egy szót se szólt. Nyújtom neki a jobb kezemet, ő nyújtja a balkezét. Hohó, ez nem szo­kás, barátom, és el akarom tré­fásan taszítani a balkezét és ime, belevágom a jobb keze­met a tükörbe. Akii ur elnevette magát. — Nem rossz, ön tehát saját magával találkozott. — És nem ösmertem saját magamra. Ez&ii-ördög L— kiál­­íottam fel. — Mivé lettem? Minden hajam szála égnek ál­lott annak a veszedelemnek a gondolatára, melyben forog­tam. Hiszen hogy elfogott a policia, még mindig bebizo­nyíthattam a személyazonossá­gomat a régi ^rongyaimban, mert akadtak emberek, akik rám ismertek, de ha most gyűlt volna meg vele a bajom, ott rothadnék meg a börtönben, mint örökös rab, mert széles e világon nincs többé olyan ember, aki ebben a ruhában rám ösmerjen. Első dolgom volt tehát, uram, hogy az ina­somat szalasztottam a szabó­hoz és elhozattam a kopott ru­háimat, az újakat pedig oda­ajándékoztam neki. íme, ezért nem öltözhetem már én más­képen .. az lehetetlen többé. — ön igazán eredeti ember, — vette át a szót Akii — s gondolkozásmódja legalább is mulatságos. Hanem térjünk át a dologra, ön tehát Szepessy István báró és feleségül akarja venni a mi pártfogó ltunkat? — Miért mondja: a mi párt­­fogoltunkat? — vágott közbe a báró élénken. Akii egy kicsit zavarba jött. — Miért? Hogy miért? Hát mondjuk egyelőre, hogy az em­ber megszokja ebben a levegő­ben a fejedelmi többest. — Miért mondja, hogy egye­lőre? — Hja, ön nagyon is kiván­csi, báró és mindennek a vé­gére akar járni, pedig voltaké­­pen én rajtam van a kérdezős­­ködés sora, de ön nem felel. — Hát igen, el akaram venni a kisasszonyt és el is veszem. — Hogyan mondhatja ezt olyan biztosan? — Hiszen mondtam már, hogy beleszerettem. — De hát ő? — kérdé Akii ur halkan, rekedten. — Kicsoda? —Hát a leány, ő is szereti önt? — Azt én nem tudom, nem kérdeztem tőle, de nem is he­lyezek rá különös súlyt. — Hogyan? Ön nem helyez rá különös súlyt? Oh, szent Krispin és szent Aloys, könyö­rüljetek ezen a különös szerel­men! Szepessy vállat vont. — Megint az ósdi fölfogás! Ön még bolondnak is tart en­gem, pedig csak cinikus va­gyok. ön kacag azon, hogy Ko­vács kisasszonytól meg nem kérdeztem, szeret-e viszont? Minek? Ha én meglátok egy kanárit vagy egy papagályt és megszeretem, hát egyszerűen megszerzem magamnak anél­kül, hogy kiváncsi volnék, ha vájjon az is megszeretett-e en­gem? Hát mi közöm nekem ahhoz a másik érzéshez, ami ő benne lappang? Isten két da­rabban teremtett bennünket. Nekem is külön lelkem van, neki is. Legyen a lelke szabad. Nekem -ak 'a xíjst kell (Folytaj uk.) ------------­A FÉRJ CSAK TUDJA — Megvizsgálják a négyfe- 1 es égés férfi elmeállapotát. — Én minden vizsgálat nél­kül garantálom, hogy az illető nem beszámitható. — Maga talán elmegyógyász? — Nem. Én férj vagyok.--------------------------­PÁRBESZÉD — Mondjon el nekem egy jó viccet! — 10,000 dollárt fog örököl­ni. — Ez nem vicc. — De jó volna. NÉVNAPRA, SZÜLETÉSNAPRA VAGY MÁS ALKALOMRA AJÁNDÉKUL rendelje meg rokonának, barátjának, ismerősének a KIS DONGÓT, mert ez a legjobb, legolcsóbb aján­dék minden magyar részére.

Next

/
Thumbnails
Contents