Kis Dongó, 1952 (13. évfolyam, 2-24. szám)
1952-01-20 / 2. szám
1952 január 20. KIS DONGÓ — CLEAN FUN 7-IK OLDAL Kis Dongó regénye ÁD AZ ISTEN CSAK KÉRNI KELL TŐLE (Folytatás) Vacsorára megyen az inzselíér. és a legjobb módú gazdák egyikénél. Galambos Jánosnál, bekvárttélyoztatták. — Kisbiró — szólt a mérnök, mielőtt a vacsorához ülne — nekem három lánchuzó kell, de az egyik olyan legyen, hogy az eszéhez férhessek; s aztán mellettem maradjon, mig én itt dolgozom! — Értem, teins uram! — süvegeit a kisbiró — majd találok egyet! — s éppen menni készült. — Te! — szólt utána az öreg Galambos — hallod-e? hinád el azt a Sári féle gyereket, abból telnék ám egy kis emberség is. olyan süvegelő gyerek, legalább az öreget is látja. — Hisz azt akartam úgy is, felelt a kisbiró — ha gazduram is azt akarta, még jobb, hát úgy lesz! — s ezzel aztán elment. Vacsorára harangoztak, a falu közepén egy ágas fa között lógott egy kis harang, amilyennel jóravaló toronyban fertályt sem üttetnek, éles hangja megjárta a falut, és a hivők ennek hangjára letelepedtek az Isten áldásához. Aki legelőször meghallotta a harangszót, Sári néni volt az; még a főzőkanalat is a kezében érte, s a jó asszony nem ért rá a kanalat letenni, azzal együtt veté a keresztet. Szokott imádságát amint elmondaná, tisztes képén úgy ott ült a jóindulat, szinte elnézné az ember, hogy mai napravalót köszönte meg, s hogy a holnapiért rimánkodni a világért sem merne. Azon közben megjött a gyerek is, azaz már legény, kit az öreg asszony addig nevelgetett az özvegy kenyéren, hogy a gyerek az anyja gondjából eltudott már venni. Szép egy szál legény, amiért az anyai szem örömest is nézte. Hogy ne nézné? mikor az ő saját teste, vére; akit lyen egyenes formában mikor az utcá-CLEVELANDI T. OLVASÓINKHOZ ZVOLENSKI ISTVÁN TESTVÉRÜNKET, 8120 Holton Avenue Cleveland 4, Ohio megbíztuk előfizetések szerzésével és a régi előfizetések kollektálásával és az általa felvett előfizetések nyugtázásával. Kérjük támogassák őt nehéz munkájában. Kis Dongó Kiadóhivatala ban végig menni látott, ráfeledtében nem egyszer az imádságos könyv is egyet becsukódott. — Meg-meg helyre keresett az öreg az imádság között s mikor egy-egy mondást szive szerint talált, szinte még úgy háromszor olvasva köszönte meg a jó Urisitennek. Betálalt az öreg, asztal előtt asztal után egy kis áldás; szinte két imádság közé rakta föl az anyjuk azt az egy tál ételt, melyet az anyai kezek, és a napi munka fáradalma úgy megfűszereztek, hogy a városi faj néztével e falatozást meg nem állná, hogy egy kanalat ne kérne. Szó nélkül tellett el a vacsoraidő, a nappali dolog után ráértek a vacsoráit megenni, s mint a városiak minden falatjukra nem lármáztak egyet. Itt is elválik a nép a várositól, akinek az életútján afhaz nappal is tán kereszteket vetne — Hol volt édesanyám ma? — A malomban, édes fiam — válaszolt az anya — megerőltettem egy kis maradékot. — Mig ez betart, édesanyám, addig keresek majd annyit, hogy majd utána is kerül, mert az inzsellér ur mellé rendelt a kisbiró, s amint mondá, jó napi bér mellett betart ez a munka talán félesztendőt. — Hallottam hírét — beszélé az öreg, s amit a malomban hallott, öregéből elbeszélte neki. — Nem hiszek én ilyent kedves édesanyám, amit a koldusnak krajcáronkint vetnek, azt is alamizsnaképen adják, nem mondják azt, hogy ezen most megosztoztam veled. — De .hátha igaz, amint mondják! — vélé még az öreg, ki az Isten irgalmához ámbár nem igen mert oda düleszkedni, hanem aki reménytelenkedett, az öreg azt oda biztatgatta. — Ki tudja, hogy a jó lsen mit szánt a szegénynek! Nem tüzkölődött a gyerek, kinyugván a mai napot, s reggel korán már az inzsellér ur ajtajánál állott. Legelőször is egy hosszú látcsövet nyomott a markába, mellyel aztán az inzsellér környöskörül nézett kint a mezőségen. Mikor már a szemét untig meghordozta, oda szólt a gyereknek is: — Nézz bele, te gyerek, egyik szemed hunyd be! — S a gyerek a mondott szóként nézett az üvegbe, mely épen a falura volt irányozva, Csllag Jánosék-! nak kertje közepébe. — Mi van ott — te gyerek? — kérdezé a mérnök. — A falu — válaszolt a gyerek egyet várva. — Hát még? — folytatá a mérnök. — A házak! — szólt rá amaz! — Több nincs — volt az újabb kérdés. — Ejnye! — nyögé ki a gyerek. — Mit ejnye? — mosolygott a mérnök. — Ami itt van! — Mi van itt — azt mondd meg? — unszolá a másik. — Galambosék kertje. — Hadd lám én is, — szólt a mérnök belenézvén — hisz itt más is van még? — Hát a teins ur is látja? — Hogy ne látnám? azt gondolod, nekem nem szolgál el odáig az üveg. — Azt gondoltam, teins uram csak a falut nézte. — De látom, hogy te meg csak a leányt láttad. — Hisz itt volt a szemem előtt! — Magam is úgy látom. — Ugy-e, teins uram, úri leánynak is szép volna? — De már ezért én is fölölteném a szűrt! — Aztán, teins uram! ü nekik is szép az ilyen parasztleány? kérdezé a gyerek. — Mit gondolsz, te gyerek? — nevetett a mérnök — talán azt hiszed, hogy minket csak a fáról ráznak, s aki arra való, megint elültetik! — Azt gondoltam, alázatosan engedelmet kérek, hogy az ilyen csak magunknak tetszik! — Pedig elhiheted, hogy ilyen jó gusztussal gróffá is lehetnél. — Hej! — ha az volnék — fohászkodék- egyet a gyerek, s még a kalapját is megemelé neki, majd tudnám én, mit csinálnék akkor. — Ugyan mit? — no mondd meg. — Zöld selyemgatyában járnék! — válaszolt a gyerek. — Hisz az egy bankóból is kitelnék, — jegyzé meg a mérnök. — Oszt — úgy megházasodnám! — mondá jóizüen. — Grófkisasszonyt kéretnél meg ugy-e? (Folytatjuk)---------«#§ >>•--------Gyermekrovat ELADÓ LÁNY MAMA: Lányom nem Szabad válogatósnak lenned. Ez a rizskása nagyon jó. Talán jobb szereted másként a rizst? HAJADON: Igen, mama. akkor szeretném a rizst, hogyha a templomból kijövet rámszórnák. JÓ TANÁCS Bármit cselekszünk, hasztalan, Csak múló percnek épül, És eltűnik majd nyomtalan,— Isten áldása nélkül. A jó Isten megszenteli A kezdetet s a véget, Szivünk virággal lesz teli, Ha az ő napja éltet. De bármi épül, hasztalan, Csak múló percnek épül, Ha a munkánkat végezzük, — Isten áldása nélkül. IMÁDKOZZÁL és DOLGOZZÁL öreg halász vitt át a csónakján egy fiatalembert. Az egyik evezőre ez volt Írva: “Imádkozzál!”, a másikra: “Dolgozzál!” Az ifjú gúnyosan mondta: — ósdi ember kend, bátyám! Minek az imádság annak, aki dolgozik? ... Az öreg nem szólt semmit, csak eleresztette azt az evezőt, amelyiken az “imádkozzál” volt írva és a másikkal evezett. Evezett, evezett.... de csak helyben forogtak, nem jutottak előre.... A fiatalember ekkor látta be, hogy a “munka” evezője mellett szükség van a másikra is: az imádságéra. * * * ^ “Imádkozzál és dolgozzál!”— régi igazság ez, gyermekek. Aki csak imádkozik, de nem akar dolgozni, becsapja sajátmagát, mert kötelességmulasztásaival vétkezik s nem lesz kedves Isten előtt. Aki pedig az imát mulasztja el, annak érdem és áldás nélküli a munkája.--------------vsej §*,•-------------MOLNÁR JÁNOS Magyar Temetkezési Intézet LEE M. WINNER, temetésrendezö 8632 DEARBORN AVENUE Detroit 17, Michigan Telefon éjjel-nappal: VI. 2-1555
