Kis Dongó, 1952 (13. évfolyam, 2-24. szám)
1952-12-20 / 24. szám
1952 december 20. KIS DONGÓ - CLEAN FUN 5-IX OLDAL PÓRULJÁRT HALÁSZOK — Hallod-e sógor, menynyünk-e halászni? Azt mongya István komám, 'hogy ilyenkor, téli üdőbe lehet elég halat fogni — biztatja Gergőbá Zsiga sógorát. — Azt én el tudom sógor, gésze kell hozzá s szigony — felel Zsiga. — Jó es vóna az asszonyokat kiengeszteni, met még mind. patvarkodnak. — Hát a szent-igaz, hogy megörvendenének, met kivát az, én feleségöm nagy bolongya a halnak. — Hát akkor ne es szójjunk nekik, hanem mennyünk! Fejszét meg szigonyt kerítettek elő s elindultak. A Küküllőt- pediglen megfelelő vastagságú jég borította. Egy helyen Zsiga megállott és a jég vágásához fogott. A fejsze-csapások alatt sziporkázva hullott szét a jég. De a fejszecsapásokat meghallotta egy ha- Jászengedéllyel rendelkező halász is, aki arrafelé járt és megindult az irányában. Zsiga pedig apró darabokban kezdte hasogatni a jeget. Akadt, hal bőven. Gergő bá egyenkint szúrta meg a szigonnyal a halakat és rakta tarisznyába. — Hé! Halló-ó? Van-e kártyájuk? — kérdi az éppen akkor odaérkező halász Gergő ibáéktól. Zsiga egy kissé összerezzent, mert érezte, hogy baj van. — Hát má hogyne vóna! — vágja oda Zsiga. — Mutassák! — Hát tán azt gondolja, hogy magunkká horgyuk? — Maguk nem tudják, hogy azt, mindenkinek magával kell hordania? — Eregy sógor, hozd e, ha !má látni akarja, — mondja Gergő bá Zsigának. Tej j ék kedve benne. — Hozd el azt a másféllét es. Ott van nálunk a ládába. Zsiga elindult. Otthon találkozott a feleségével, de hogy megakadályozza a felesége kérdezősködését, azt mondta, CLEVELANDI T. OLVASÓINKHOZ ZVOLENSKl ISTVÁN TESTVÉRÜNKET, 8120 Holton Avenue Cleveland 4, Ohio megbíztuk előfizetések szerzésével és a régi előfizetések kollektálásával és az általa felvett előfizetések nyugtázásával. Kérjük támogassák őt nehéa munkájában. Kis Dongó Kiadóhivatala hogy: látom, nincs viz, e mejek vizétt. Azzal fogta a kártyát s elment. Az asszony szinte olvadozott ennyi jóakarat láttára. Csak azon csodálkozott, hogy Zsiga minden nógatás nélkül vízért megy. Ez gyanús volt előtte. Kicsi idő múlva utána indult. Zsiga pedig bement Csergő báékhoz is a szomszédba és megkereste a pakli kártyát s elment a sógorához. — Nó, hol a kártya, — kérdi a halász. —..Itt ne — vagy nem lát? — Hol van, mutassa! — Itt ne, az ántiját, hát nem lát? — bök a vizes kártya felé Zsiga. — Ez hogy volna halászkártya? — Má pedig ez a! A télön est ibelékerült egy hal, amikor vizet merítöttem. — Nem ilyen halászkártya kell nekem, nem érti? Maga esztelen góbé! — riad rá a halász. — nekem papír halászkártya kell! — Hát akkor métt nem mongya hamarább. Nekünk az es van. Itt ne! A sógor testvérié vót, aki nagy halász embör vót. Most a dutyiba van. Azzal Zsiga odaadja a halásznak. A halász erre még jobban elvörösödik. — Csufolódnak velem?! Nincs halászkártyájuk és mégis halásznak. No, majd megtanítják magúkat becsületre! — kiabál á halász. A pakli kártyát pedig a vízbe dobta. — Hogy hívják magukat? — Ingómét? hát Gergő bának, a sógort pedig Zsigának. — De miféle Gergő meg Zsi-1 ga? —Hát sógor, met sógorok va- j gyünk, met . . . — Nem vagyok rá kiváncsi! j A vezeték nevüket kérdem. ' — Jó nó! hát megmondom.1 Ingómét Antikó Gergőnek, a sógort pedig Máté Zsigának. A halász feljegyezte a nevüket és elment. — Na sógor, ma-hónap a városba mejünk! — állapítja meg Zsiga. — De hát az asszon! . . . —Immá asszon ide, asszon tova, itt má semmi sem segít. Haza indultak. Az asszony mindebből nem vett észre semmit s haza ment. — Hol a viz? — kiált az aszszony Zsigára. Zsiga csak most vette észre, hogy haza ért és vizet is elfelejtett vinni. Sarkon fordult és vissza ment vízért. Mikör ismét haza jött, a felesége mindent kivallatott. Majd hogy meg nem ette Zsigát, mikor megtudta a valót. Telt, múlt az idő. Hol békességben, hogy igy, hol úgy. Egyszer csak beköszönt a postás Zsigához. —..Jó reggelt aggyon Isten! — kezdi a postás, — valami ii'kafirkát hoztam kiednek, meg Gergő bának. A biró azt mondta, hogy a van beléirva, hogy ÁLDOTT KARÁCSONYT - BOLDOG ÚJÉVET kívánunk az amerikai magyarságnak A RÉGIEKNEK, akik évtizedekkel ezelőtt indultak el az uj magyar honfoglalás utján, e szabad országban uj hazára leltek, polgárjogot szereztek, a magyar hitnek templomokat építettek, a magyar élni akarásnak testvérsegitő intézményeket, a magyar kultúrának sajtót teremtettek s több mint félszázados. sokszor küzdelmes, — de mindig teremtő munkában eltelt amerikai életük során a magyar névnek becsületet, tisztességet szereztek, — AZ ÚJAKNAK, akik a második világégés menekültjeiként ebben a mi uj hazánkban menedéket találtak s a régiek nyomába lépve uj életet kezdenek, hogy egybeforrva az amerikai magyar élettel, megerősítsék ebben az uj hazában a magyar jövendő fáját. MARADANDÓ karácsonyi ajándék, mely a boldogabb uj esztendők ígéretét jelenti, az a jövő aggodalmaitól megszabadító bizonyosság, amit csak a Verhovay biztosítás adhat meg. Nem kell félnie attól hogy szeretteinek egyszer örömtelen karácsonya és reménytelen uj esztendeje lesz, ha Egyesületünk utján gondoskodik arról, hogy övéinek betegségében, öregségében, sőt még halála után is legyen mindennapi kenyerük. Verhovay Segély Egylet Verhovay Bldg. 436 Fourth Avenue Pittsburgh 19, Pa. ‘mennyének hónap szombaton a városba, a törvényszékre, met halásztak. — Hm . . . Csakugyan? — Má ha hiszi, ha nem, de úgy van. — Jó no! Tuttam én, hogy baj lesz. A postás elköszönt. Másnap reggel a sógorok a városba mentek. ‘‘Törvén csak törvén.” A törvényszéken várakoztak, mig szólították őket. — No, maguk azok, kik kártya nélkül halásztak? — kérdi á biró. — Hát mü halásztunk igaz, de hát kártyánk két félle es vót nekünk, csak az urnák nem tetszött. — Nem értik maguk azt?!... Figyeljenek ide. Maguk halászkártya nélkül halásztak. Magukat egy ur megfogta és . . . — Má hogy fogott vóna meg, kiált Zsiga, — na csak még a kellett vóna, met. .. — Hallgasson! . . . Tehát magukat egy ur meg-fog-ta . . . és feljelentette. Ezért 100 pengő pénzbüntetésben részesülnek.— Értették!? Elmehetnek. — így má jó, láccik, hogy ez. az ur okos embör, — jegyzi meg Gergő bá. — Mehetnek! — nógatja őket a biró. — Mejünk, mejünk, csak a, 100 pengőt várjuk. Milyen 100 pengőt — kérdi a biró. — Hát amibe részesütünk, — mondja Zsiga. — Igen, igen, részesültek, do azt maguk fogják megfizetni, — mondja a biró. — U-ugy! Hát métt nem mongyák hamarébb? A két sógor lebillent fejjel ment hazafelé. Azóta se halásztak őkeméék se kártyával, se kártva nélkül . . .
