Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1942

62 általános műveltség szükségszerűségének s nem esetlegességének tekintette a rajztudást, a művészetek megbecsülését és szeretetét, annak istápolását. Harminc-negyven esztendő a mi halandó életünkben igen nagy idő. Ma, hogy nap-nap mellett beszélünk a művészetekről, a művészeteknek a nemzet életében rejlő fontos kultúrszerepéről és jelentőségéről, talán nem is olyan feltűnő. Hiszen ma a művészetek megbecsülése, a művészetekre való nevelés, szerény tantárgy is a középiskolák egy igen jelentős százalékánál, mely a mi diákéveinkben nem volt igy. Viszont, ebben a gimnáziumban kivételes megbecsültetésben volt részük nemcsak a képzőművészeteknek, de mindennek, ami a művészetekkel vonatkozásban állott. így: Az intézeti rend, a tisztaság, az esztétikai követelmények, melyek az ifjúság szépérzéke fejlesztésének az eszközei is, ebben az intézetben mindenre reányomta a bélyegét. Nekünk, a régi diákoknak örökké emlékezetes lesz az a hófehér tornadresszünk a kék övvel, melyben a nemes versengésben szerzett ezüstkürt hangjai mellett vonultunk ki, mely más iskolában nem volt bevezetve abban az időben. Ugye csodálkoztok Kedves Fiatal Barátaim, hogy amikor a művészetek szeretetét, a szép ápolásának szükségességét elétek vetítem, akkor a rendről beszélek, egy ezüstkürtről, s egy sereg keszthelyi diákról, kik elvonulnak zászlajuk alatt a gimnázium előtt, hófehér formaruhában, kék övvel a derék felett, feszesen végigmarsolnak a Balaton Firenzéjének, Keszthelynek főutcáján. Pedig minden, amiről szóltam, a művészetek rekvizitumai közé tartozik, melyek az Ízlésre való nevelésnek ép olyan pedagógiai eszközei, mint a tisztán tartott, egyformára szabott rajzlap, amely olyan vonatkozásban áll a képzőművészetekkel, mint a fehérmárványdarab a belőle kifaragott remekművekkel. Egyik a másik nélkül nehezen képzelhető el. Ha a művészetekről beszélünk, legyen az építőművészet, festészet vagy szobrászat, minden időben e művészetek alapja a rend, a rendszeresség volt, melyre a kivételes tehetséggel megáldott zsenik, a szellemóriások építették fel az emberiség örökértékü kultúrkincseit. Ezért van az, hogy a nagy művész a kulturának minden területén halhatatlan nagyot képes alkotni. Egy Michel Angelo, egy Leonardo da Vinci, egy Székely Bertalan, Szinyei Merse, egy Fadrusz János zsenije ahol fellobban, ott reflektoruk fénye világítja meg a jelent, a jövőt s borítja fényárba az elrohanó időktől függetlenül a multat. Ti megszoktátok azt, hogy a művészetekkel gyakran együtt halljátok emlegetni, hogy művészek is vannak, hogy a művészek világa egy bohém