Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1937

14 Megkövetelték a színésztől is, hogy „maestro de cuentos", azaz a mesék mestere és „licenciado de chistes", az élcek tudósa legyen, aki merész szóképekkel rímben megszerkesztett tréfákkal tudjon rögtönözni.

1 IV. Fülöpnek különös örömet szerzett nagy ebédek után szellemes emberek társasága, akik parancsára egy-egy comedia-t rögtönöztek. Ugyanezt tették a főurak. A szellemeskedés hangsúlyozása, ez az örökös hajsza az élces elem után, virágoztatta fel a betű szimbólumát is (jeroglífico). De a cultizmus maga sem más, mint a személyiség kiemelése, hisz a mesterkélt homály tulajdonképpen öntelt elszigetelődés, tervszerű elfordulás a tucatemberektől. Szoros összefüggésben van evvel a földöntúli elemeknek emberi köntösbe való bújtatása is. Álljunk meg itt egy kissé. XVI. században az aszketikusok és misztikusok vallási öntudata uralkodott. Az előbbiek Istenben a bűn által megsértett és a büntetésre mindig kész Mindenhatóságot látják, aki élet-halál ura. Szent Ignác lelkigyakorlataiban az első hét második gyakorlata ezt írja elő : „Olyan vagyok, mint a fekély, amelyből a bűnök és vétkek egész özöne tör fel." A bánat felidézésére a mindennapi felkelésnél a következő képzetek szerepelnek : „A király és udvara előtt állunk, a királyt, aki sok jót tett, nagyon megsértették, s e miatt szégyenli magát. Avagy bilincsekbe vert gonosztevők vagyunk, akiket birájuk elé visznek." A misztikusok szemében Isten a maga hatalmának teljességében ragyog, aki a szélvészben a szegény kis emberi lelket felszippantja. Szent Terézia Su Divina Majestad-nak nevezi. A spanyol barokk ember vallásos érzéséveiben merész lendülettel Jákob-létráját feszíti ki Spanyolország és az ég között. Ember és Isten a fél úton egymást szeretettel megközelítik, s az ember ilyenkor egy-egy sunyi pillantást vethet az égi dicsőség berkeibe anélkül, hogy misztikusnak, avagy aszkétának kellene lennie. Nem a zord ószövetségi Jalive-t látja, hanem a jóságos atyát, a magát feláldozó fiút és az áldást hintő pünkösdi lelket, A spanyol barokk gyermeke nem az ember sorsát előre könyörtelenül eldöntő végzetistenben hisz, aki fenyeget, ítél és bosszút áll, hanem az irgalmas, szeretettől áradó, vigasztaló és megváltó Istent kívánja. A spanyol isteneszmének semmi sem felel meg jobban, mint a tékozló fiúról szóló bibliai hasonlat. Kevés nép élte át a szenvedő és győzedelmeskedő egyház nagy közösségét úgy, mint a spanyol a maga földi, tisztítótűzi és mennyei vonatkozásában. Hozzájárul ehhez a barokk-érzést átható ereklyetisztelet és a nem kevésbbé divatos képtisztelet. Ez a nép lelkesedésétől áthatva a mértéktelenségig fokozódott. A spanyol szenttéavatási kérvények nap-nap után ostromolják a xómai kúriát. Még Cid-et is szentté akarták avatni. Az ég spanyol szentjei úgy szaporodnak, mint a spanyol uralkodó büszke udvari népe. (La Corte del Rey nuestro Senor és la Corte del Rey de los Cielos.) ' Baltasar Grácián szavai ezek. Megtették azt is, liogy a színészeknek a színpadra küldöttek fel cédulákat egy-egy verssel, amelyet azután bőven kellett kifejteniük.