Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

34 tént: 1802-ig komédiások hozzák színre idegen nyelven a szerző megnevezése nélkül. Majd francia, azután németalföfdi, néha olasz átdolgozásokban adják. Calderon csupán mint anyag szerepel. 1802-től jelennek meg az első eredetiből való műfordítások. A fordításokon kívül tekintetbe kell vennünk azokat a változásokat is, melyeket Calderon, illetőleg a spanyol dráma eredeti alkotásokban idéz elő. Mindenekelőtt Tieck „Genoveva"-ja és Schlegel „Alarcos"-ja jönnek számításba, különösen ami a versformát illeti. 1 Álarcos tartalma Lope „La fuerza lastimosa" című drámáján alapszik. Ez a mű Lopenak nagyon gyenge alkotása. Az első és második felvonás Álarcos gróf balladájának tárgyával azonos, a harmadik teljesen Lope munkája. Helyesen jegyzi meg Haym, Schlegel Alarcos-ának tárgyalásánál, hogy az Álarcos éppen olyan torzkép a drámában, mint Lucinde a regényben. Tieck „Genovévá"-jában is van Lope-átvétel, még pedig a mellékcselekmények széles kidolgozásában. A mórok nagy küzdelme a főcselekménnyel nincsen összefüggésben. Az epikai festésű, de eleven harci jeleneteket csupán kedvtelésből alkalmazza a szerző. Lope is a „Nuevo mundo" c. történeti színművében terjedelmesen festi a mórok küzdelmeit, Granada elestét, de ezek is a főcselekménnyel alig vannak kapcsolatban. Inkább különálló epizódok. A harci élet beállítása, az erős vonásokkal rajzolt keresztény hősiesség, a mór nők romantikája lépten-nyomon a spanyol dráma sajátságait tükrözteti vissza. Lope műveiben a nők, a szerelmesek, gyakran férfiruhába öltöznek és így követik férjüket avagy választottjukat a csatába. Tieck ezt szintén felhasználja.

2 Golo-jának eredeti képét Francisco Tarrega „La Duquesa constante" (Az állhatatos hercegné) című drámájában találjuk, még pedig Torcato Duque, Valentino unokatestvérének sátáni alakjában.

3 Habár Tieck e darabja Shakespeare-utánzat, mégis a spanyol bélyeg talán feltűnőbb. Goló-ja messze áll Shakespeare drámai hőseitől, de közel a spanyol dráma szenvedélyes és démoni alakjaihoz. Gottschall „szentimentális gonosztevődnek nevezi. Tieck szívesen utánozza a spanyol versformát is. Lope-nél a káplán ünnepélyes szónoklatait a csata előtt stanzákban mondja, Martell monológját, amidőn seregének helyzetét ismerteti, szonettben szavalja el. Hasonlókép Tiecknél. „Kaiser Oktavianus" című vígjátékában a spanyol trocheusok az asszonáncokkal románc módjára vegyülnek. 4 Ha Tieck a Magelona monda tárgyának dramatizálását befejezhette volna, Lope de Vega „Los tres diamantes" című színművének a hasonmását birnók, úgy technikára, mint formára nézve. Általában véve Tiecket nem lehet a német dráma azon tipikus művelőjének tekin1 R. Haym: Die romantische Schule. Berlin 1906. S. 472. 8 A magyar irodalomban ilyen Kumilla és Delimán esete. Tassó-nél ez nem fordul elő. Vörösmarty Zalán futásában Antipater és feleségének jelenete. 3 Franciscio Tarrega 1550-ben Valenciában született és meghalt valószínűleg a XVI század harmadik évtizedében. Hittudor és kanonok volt- Lásd Scháffer művét: Bd, 1. S. 237, * Lásd Tiecks Schriften : Über die Anwendung der Assonanz Bd. 1. S. XXXIX. Berlin 1828.