Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

33 Boutwerk szerint a spanyol dráma ragyogó csillaga. Lopet csak néhány szóban méltatja. Schlegel 1803. és 1809-ben két kötetet adott ki „Spanisches Theater" címmel, amely Calderon drámáinak fordítását tartalmazza. E munka volt a legjobb propaganda Calderon számára. Gombamódra támadtak fordítók, átdolgozok. Ezek közül csak két nevet említek, az egyik Gries J. Detre, Schlegel jénai kollegája (1779—1842.), kinek 8 kötetre menő Calderon fordítása tájékoztat bennünket a különböző műfajokról s a költő sokoldalú tehetségét világítja meg. Az a kár, hogy a lefordított Calderon néhány kiemelkedőbb drámája csak a teljes kiadásban kapható s így a közönség számára megközelíthetetlen. A másik Malsburg Ottó, aki mint Gries az eredeti versmérlékben fordít. Később, mint Lope átültelője, már nem ragaszkodik az eredeti versalakhoz. Lope-nak három darabját „El meyor alcalde el rey" „La moza del cantaro, La estrella de Sevilla" Stern Szepter und Blume címmel, kitűnő bevezetéssel ellátva, 1824-ben kiadta. Soden már négy évvel előbb nekilátott Lope fordításának, de a kritika nem méltányolta. Hasonló gondolkozású és felfogású volt Schlegel Ágost Vilmos fitestvére Frigyes is, aki 1812-ben Bécsben tartott előadásaiban „Geschichte der altén und neuen Litteratur" felett bátyjának Calderonról zengő dicshimnuszait megismétli, sőt ékes szólású frázisokkal tetézi. Szerinte Lope félig barbár költészete képviselné az átmenetet a tökéletes Calderonhoz. Lope de Vegát könnyelműnek, felületesnek nevezi, aki a drámai költészet legmélyebb fokán áll. A Schlegel testvérek jénai ismerőse Brentano Kelemen már nemcsak Calderonnal, hanem a spanyol novellistákkal és Lopevel is foglalkozik. „Poncé de Leon" című vígjátéka nem áll közelebbi kapcsolatban Calderonnal (1804). Wurzbach üres szójátéknak nevezi.

1 „Zeitung für Elegante Welt"-ben Donna Maria de Zayas y Sotomayor XVII-ik századbeli költőnővel foglalkozik, ahol Lope-ról már nagy tájékozottsággal beszél. „Spanyolország legtermékenyebb lángelméje." 2 Schelling szerint Shakespeare-t messze túlszárnyalja. Szerinte Spanyolország teremtette meg azt a szellemet, amely a forma és művészet szempontjából örök. (Vorlesungen über die Philosophie der Kunst 1816.) A Calderonért való rajongás a „bon ton"-hoz tartozott. A költők dél felé vágyakoztak, anélkül, hogy egy közülük odautazott volna. Ez csak fokozódott, amikor a spanyolok 1808-ban Napoleont megtámadták. Arndt csak a spanyolokat tünteti fel vitézeknek. Kleist Saragossa hősét Palafox-ot dicsőíti második Leonidasként. Fichte-t Cervantes Numanciája ihleti meg, amikor megírja a német nemzethez intézett beszédeit. (1808.) Az eddig mondottakból könnyen elképzelhetjük Calderonnak alakját, német elgondolás szerint való. A kirajzolás a következő fokozatban tör1 W. von Wurzbach . Calderons Werke Bd. I. Einleitung. Leipzig 1910. ' Jahrgang IV. 1804. Nr. 82. S. 652. 3