Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

32 bal kezdett fordítani. Mindkét jóbarát a maga módján használ munkásságával : Tieck, mint költői utánzó, Schlegel, mint esztetikus, irodalomtörténész és fordító. Schlegel 1803-ban az „Európa" című folyóiratban emelte fel szavát és állította tollát a Calderon-kultusz szolgálatába. Ilyen értelemben beszél 1808-ban előadásaiban a spanyol színházról. Ő az első, aki Calderont Shakespeare mellé állítja. Calderon és Shakespeare szerinte a soha el nem ért delelő pontok a világ drámairodalmában. Schlegel óta lett Calderon a spanyol drámairodalom összfogalma. Sőt, aki nem Calderon nevére esküdött, nem nevezhette magát költőnek, a költészet valódi ismerőjének. Shakespearenak is hátrálnia kellett az új költő király elől. Schlegelnek nagy része van abban, hogy Einsiedel, Gries, Jeitteles, Malsburg, Bármann, Mámminger, Zahlhas annyi fordítási és átdolgozást készítettek Calderonból. Annak a szóhalmozásnak, amellyel a romantikusok dicsőítik, külön irodalma van. Calderon előttük mintegy megdicsőült alak lebegett és mégis költészetének valódi tartalmát, talán az egy Tieck-et kivéve senki sem fogta fel. Calderonnak a romantikusokra tett hatása könnyen látható a dicsőítő szonettekből és azon költői koszorúkból, amelyeket az ünnepelt spanyol feje köré font a két Schlegel, Malsburg, Schütz Vilmos, Loeben gróf, Chezy Hermina, eleinte Tieck, Müller Vilmos, Hensel Vilmos és mások. Nemes drágakövek, illatos virágok összes elnevezéseit felhasználják a calderoni költészet varázskertjének leírására. A gyöngyöknek, smaragdoknak, jácintoknak és nárciszoknak se szeri, se száma. Calderon majd mint kerub, majd mint jámbor pátriárka, szellemek Napsugara stb, jelenik mej Aki magának erről fogalmat akar alkotni, olvassa el Malsburg Ottó Calderon fordításának híres előszavát. (1819 VII. 268.) Talán csak Goethe emelte fel szavát, aki félt, hogy Calderon mint Shakespeare, a németek számára lidércfény lehet. Az intőszózat azonban feledésbe merül s a calderoni költészet hatalmas árja — „gigantischer Labestrom" de la Motte Fouqué szerint tovább hömpölygőit.

1 Calderont szívesen hasonlították össze Bach német zeneköltővel. Sőt Schulze államtanácsos színtanához is hozzá kellett járulnia egy fejezettel „Pathologische Farben" címmel. Calderon számára különösen az ég kéksége volt color phantasticus. Művei ezt a színt állandóan felemlítik, sőt elemzik. Ő azt állítja, hogy az égnek nincsen színe, szépsége egy hazug kék színből áll.

2 Lope de Vegá-t már nem ismerték. Schlegel annyit tud róla, amenynyit Boutwerk 1804-ben megjelent munkája „Geschichte der spanischen Poesie und Beredsamkeit" című könyvéből tud. Ez az első eredeti német munkák közé tartozik, amely a spanyol irodalomtörténetet tárgyalja. Calderon 1 Fouqué : Gefühle, Bilder und Ansichten. Sammlung kleiner prosaischen Schriften. Leipzig 1819. Bd. II. S. 183. * „Avagy felettünk nem hazud az ég. Bolttá simulva, melynek szine kék ?" (Arany: Vojtina Ars Poétikája.)