Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1935

29 teiből veszi át.

1 Fénix című drámája (töredék) is erre mutat. Hamburgi dramaturgiájában gyakran idéz Lope Arte nuevo-jából, miközben Antonio Coello (1767) gyenge Essex darabját bírálja. 1777-ben Calderon „A zalameai biró" c. színművének lefordítását tervezi. Tervein kívül Lessing tollából több elméleti fejtegetés is megjelent, amelyeket az emelkedő érdeklődés első tüneteinek tekinthetünk. Egy fiatal színműíró, kit Lessing erősen megtámadott, Cronegk, szintén felemelte szavát a spanyol dráma mellett. Kis értekezése „Die spanische Bühne" kimutatja a francia drámák szoros kapcsolatát spanyol mintájukhoz s annak a nézetnek ad kifejezést, hogy a németek szintén eredeti forrásból merítsenek. Cronegk másik értekezésében „Uber die abgebrochenen Reden in Schauspielen" példáit kizárólag Lope „Los Benavides" és Calderon „La Banda y la flor" c. darabjaiból veszi. Ugylátszik ez a fiatal színműíró sokkal igazságosabb, mint az, aki a spanyol költészet történetét adta először a németek kezébe. 1779-ben jelent meg Velázquez „Geschichte der spanischen Dichtkunst aus dem Spanischen übersetzt und mit Anmerkungen erláutert von Joh. Andr. Dieze." E munkának szűk látóköre Schackot is bosszantotta. Dieze-nek, a göttingeni professzornak helyes megjegyzései legalább a szerző értelmetlenségeit tompította. A hamburgi Schiebeler Dániel 1766-ban a spanyol irodalom áttekintését adja s benne Calderont a spanyolok Terentiusának nevezi. Gerstenberg pedig, az Ugolino szerzője, már Shakespeare mellé állítja. Energikusabban, mint az irodalombarátok esztetikus érdekeltsége követelte a kor színpadja az újabb tárgyakat. Dieze munkája fordulópontot jelentett, mivel ezóta tapasztalható nagyobb érdeklődés a spanyol irodalom iránt. 1773-ban megjelenik Bertuch-tól Isla, Villega és Don Quijote fordítása (ez utóbbi 1775-ben). Megjelennek Gleim gongora-stilusu költeményei is, végül pedig Herder spanyol romancái. Azáltal, hogy a színpad ellenzéki állást foglalt el a francia klasszicizmussal szemben, megnyílt az út a spanyol drámai művek számára is. 1770-ben jelent meg Braunschweigban három kötet: „SpanischesTheater aus dem Franz. übersetzt." Zachariae és Gártner voltak azok, akik Linguet után (Théatre espagnol) spanyol drámákat németre fordítottak. A spanyol stílusról fogalmuk sem volt s a vígjátékokat ép úgy játszották, mint néhány évtizeddel előbb Moliére vígjátékait Gottsched irányítása mellett. A 12 drb. között négy Calderontól, három Lopetől és Moretotói és egy-egy Jüan de Matos Fragoso, valamint Bandos y Candamo-tól van.

2 Calderontól a következő négy darabot vették fel gyűjteményükbe : 1. „Der Verschlag, oder Verwirrung über Verwirrung" (El escondido y la tapada). 2. „Es geht erwünscht" (Meyor está que estaba). 3. „Die Liebe versteht keinen Spass" (No hay burlas con el amor). 4. „Die bestrafte Entführung 1 Michaelis C. Th.: Lessings Minna von Barnhelm und Cervantes Don Quijote. Berlin 1883. 2 Jüan de Matos Fragoso 1690—1692. Madrid. Lásd Schaífer Adolí Geschichte des spanischen Nationaldramas. Leipzig 1890. Bd. II. S. 187.