Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

65 van megelégedve személyi titkárával, aki neki egykoron kedvenc tanítványa volt. Az évzáró ünnepélyeken elmondott beszédei klasszikus példáit tartalmazták azoknak a jótanácsoknak és egész életre szóló útmutatásoknak, amelyekkel az egész diákságot, de különösen annak — a középiskola falait elhagyó csoportját — mindég ellátta. S amíg a 8 éven át a tanításon kívül, főleg a nevelés képezte legfőbb gondját, ezen időn túl a képzést jelölte meg az elsősorban követendő célul. Ekkor is azonban utolsó szava, amellyel már elérzékenyülten búcsúzott, mindig a jóság volt, mert ezen szónak fogalmában benne ériette a választandó életpálya kedvelését, a velejáró szorgalmat, lelkiismeretes kötelességtudást is. Az erkölcsiség útján így válik az emberből jó polgár. Ne felejtsétek — buzdított bennünket —, hogy semmiféle életpálya nem adhat teljes boldogságot, de bizonyos határig mindegyik tisztességes pályán lehet valaki boldog, ha van vallásos hite és romlatlan erkölcsi érzéke, amely a megelégedéshez vezet. Aki a boldogság feltételeit nem a szellemi és erkölcsi felfogásában keresi, hanem önmagán kívül, — másutt, — az seholsem találja meg. Boldog csak jó ember lehet 1 Aggódva intette a távozókat a fővárosi élet közepette életmódjuk helyes berendezésére, hogy az megfeleljen a megbízhatóság és korrektség minden feltételének. A középiskolával járó kötelességek teljesítése ugyanis visszatartott bennünket attól, hogy megfeledkezzünk magunkról. Vigyázni kell tehát, hogy most majd a szórakozás módját ki-ki helyesen szabja meg és nagy körültekintést ajánlott a barátok megválasztásában. Óvakodjatok az olyanoktól — mondotta —, akik a lóversenyeken és a mulatóhelyeken fecsérelik el szüleik megtakarított péniét! Erősen sürgette a tisztességes családok körében való megjelenést, ahol az élet erkölcsös, a családtagok között igazi a szeretet és kölcsönös a tisztelet. Örökbecsű intelmek ezek, amelyekben az irántunk érzett szeretetének, aggódásának és jövőnkkel szemben tanúsított jókívánságainak soha el nem múló útmutató jeleit rakta le. Budapesti utazásai alkalmával igyekezett szabad idejét a régi tanítványokkal való foglalkozásnak szentelni. Több izben jelezte is jövetelét, meglátogatta őket hivatalukban, érdeklődött családjuk, sorsuk felől, ha szükség volt, még anyagilag is támogatta őket és az életben való boldogulásukat összeköttetéseivel igyekezett egyengetni. Tisztában volt mindegyik diákjának jellemével, életkörülményeivel és a rendelkezésére álló anyagi eszközökkel; az arra méltó és érdemes diákokat az iskola falain túl is állandóan figyelemmel kísérte és az életben való előrejutásuk útjait egyengette. Érdekes példa erre egyik igen tisztelt barátunknak esete. Mint kiváló tehetségű és rendkívüli szorgalmú, de nagyon szegény családból származó diák praematurus eredménnyel hagyta el a keszthelyi gimnáziumot. A legnagyobb gondok között lebegett előtte az egyetemre való beiratkozás kérdése. Ki is fejezte ezen aggodalmát a gimnáziumból való búcsúzás alkalmával a főigazgató úr előtt, aki meg5