Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

49 egyhónapos távollét után a cserkészinduló pattogós ütemei mellett a ván­dorcsapat ismét Keszthelyen volt. A téli tábor örömeit kisebb kirándulásokkal, a közeli hegyekbe ipar­kodtunk pótolni s ezeknek velejét a korcsolyázás és ródlizás mellett a sielés alkotta. Ez évben sikerült ezt a testet-lelket felüdítő sportágat rend­szeresen bevezetni s a figyelem felkeltésével a cserkészcsapat körében biztos alapokra helyezni. Versenyek, műhelymunka, különleges kiképzés. Örsi versenyek és hadijátékok, amelyek a cserkész élet minden fontos mozzanatát felölelik, a csapat évközben nem rendezett. Oka ennek az az aprólékos belső munka, amely a nagyobb megnyilatkozásokat félve kerülte. Az örsiélet szilárd megerősítése, oda nem való elemek fokozatos kiszorítása, a jellem­képző gyakorlatok szemmeltartása volt a főcél. Az egyéni foglalkozás eredménye a feltűnően sok különpróba volt, amelyeknek bírálói mindig szakemberek voltak. Sándor Endre lett csapatunk első Fehér Holló cser­késze, azaz aki 20 külön próbával rendelkezik. Ugyancsak ő részesült főcserkészi dicséretben bátor és cserkészies magatartásáért, amelyet Szántó községben kiütött tűz oltásakor örsévei tanúsított. Június 9-én négy cserkész résztvett a Sopronban rendezett országos céllövőversenyen. 6 fiú pedig jó eredménnyel végezte el a Hárshegyen megtartott XIV. örsvezetői tábort. A III. kerület 15 éves jubileumán a csa­patot egy teljes Örs képviselte Sopronban. Csapatotthonunk és műhelyünk nincsen, de a fiuk nagy része el­sajátította a szerszámok kezelésével kapcsolatos elemi ügyességeket és sok szép hasznos tárgyat készítettek. A gázvédelem elemeit Bánhidi Károly csapattiszt ismertette. A csapat ez év folyamán folytatta a külföldi fiukkal való élénk le­velezést. A jamboree hozta fellendülést szépen kiegészítette a XVIII. sz. bécsi cserkészeknek húsvétkor rendezett keszthelyi tábora dr. Scholz Oszkár tanár vezetésével. A közös kirándulások és a tábortűz a csapat külföldi kapcsolatait is lényegesen elmélyítette. Külső és belső ünnepélyek. Szokásos vetítettképes beszámolónkat november 11-én tartottuk meg változatos műsor keretében táblás ház előtt. A műsor egyes számait a Bulgáriában és Törökországban tanult idegen énekek, táncok és zeneszámok bemutatása alkották. Ez idén rendeztünk első alkalommal karácsonyi ünnepséget a cserkészszülőkön kívül a nagy közönség számára is, hisz ez a megnyilatkozás irányul a legmelegebben a cssrkészgondolat felé. Az ünnepség a cserkészfiuk szociális tevékeny­ségének hangos bizonyítéka akart lenni. „A nyomortanyák lakóinak örö­met szerezni", így hangzott a Magyar Cserkész Szövetség felhívása. A cserkészek karácsonyi gyűjtésének eredménye a következő : 9 fiúruha, 7 nadrág, 2 férfiruha, 2 mellény, 1 télikabát, 1 kalap, 3 nőiruha, 4 blúz, 5 szvetter, 12 ing, 12 sapka, 18 pár cipő, 23 pár harisnya, 4 sál, 1 pár kesztyű, 24 különféle gyermekjáték, 25 könyv, 1 pár hócipő, 2 üveg lekvár, 1 kg. cukor, 10 kg. liszt, 26 pengő, 30 csomag karácsonyi sütemény. 2

Next

/
Thumbnails
Contents