Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

50 Február 17-én tett fogadalmat 13 újonc, a többiek megújították foga­dalmukat. A szertartást az intézet tornatermében tartottuk meg a cserkész­szülők és jó barátok nagyszámú jelenlétében. A szülők részéről Hajós Gyula akadémiai tanár beszélt szivrehatóan a jelöltekhez, lelkükre köt­vén a cserkésztörvény lelkiismeretes megtartását, amely egyszersmind a boldog élet záloga. Ugyanekkor az intézetet elhagyni készülő utolsó év­folyam cserkészei búcsúztak el a csapattól, akik a jövőben nem tudnak már cserkészmunkát végezni. A kiscserkészek számszerint 12-en dr. Pé­czely László kezébe tették le az ünnepélyes Ígéretet. Nyári tervek, segélyezések. Az iskolaév folyamán külső és belső munka folytatásaként csapatunk nyári nagytáborát Kehida mellett szán­dékozik rendezni, A kiscserkészek pedig Szigligeten fognak tanyázni, an­nál is inkább, mert a tavaly még tervbe vett táboruk a Pilikán erdőben elmaradt. Az öregcserkészek pedig a csapat 10 fiatal tagjával, összesen 18-an, július hó 10-én Lengyelországba indulnak, hogy résztvegyenek a lengyel cserkészet 25 éves fennállásának emlékére rendezendő lengyel nemzeti jamboreen. Spala mellett a Pilica folyó mentén. Keszthelyen ma­radó Örseink pedig vizirajjá alakulnak át s vizi élet rejtelmeibe hatolnak be. Csapatunk szelleméhez tartozik, hogy anyagi okok miatt egyetlen cserkészt sem hagyunk itthon a táborozásból. Hála csapatunk jótevőinek, elsősorban Herceg Festetics György Őfőméltóságának anyagi és erkölcsi támogatásának, Keszthely város és Zalavármegye, valamini Reischl Imre városbíró, dr. Lénárd János főtitkár és a jótevő cserkészszülők és barátok nagyszámú segítségének, ebben az évben 901 pengőt tudtunk fordítani a szegénysorsú fiuk táborozási költségeinek fedezésére és 227 pengőt a táborok műszaki felépítésének és beszerzési cikkeire, illetőleg a kirándu­lásokra. A bolgár—török mozgótábor összköltsége 2011 pengő volt. E he­lyen kell kiemelnünk Mérei Ignác könyvkereskedő úr szíves támogatását, aki most is, mint a múltban, csapatunk összes nyomdai munkáit díjmen­tesen végezte. Práger Sándor nagykereskedő úr pedig a ruházati felszere­lés igen kedvezményes fizetési feltételeinek megállapításával az állandóan egyöntetű csinos ruházat fenntartását teszi lehetővé. A helyi sajtó pedig mindenkor teljes erkölcsi erejével sietett segítségünkre a cserkészgondolat terjesztésében és törekvéseink támogatásában. Ifjúsági „Botond" Sportkör. Beszámoló az ifjúsági sportkör 1934/35. tanévi működéséről a V. K. M. 1927. évi 31913/VI. sz. rendelete értelmében. A sportkör neve : „Keszthelyi prémontrei rendi kath. reálgim­názium Sportköre." A sportkör kerülete Székesfehérvár, csoportja Keszt­hely. A sportkör igazolási száma 397, megalakulási ideje 1925. szeptem­ber 27. Díszelnöke : A csornai prépost; tiszteletbeli elnöke : Berkes Ottó főigazgató, reálgimn. igazgató; vezető tanára : Bánhidi Károly, az intézet testnevelési tanára. Az intézet beírt tanulóinak létszáma 364, a magán­tanulók, illetőleg magánvizsgázók létszáma 7, a testgyakorlás alól felmen­tettek száma 11, a testnevelési alapra fizető tanulók száma összesen 360. A sportkörben működő tagok száma korosztályonként: I. k. o. (10—

Next

/
Thumbnails
Contents