Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

Avagy csalódom s e hízelgő óda Csupán adó, melyet fizetni kell, S ha lelkével adózik egész Róma — Mért volna ment az, aki énekel ? Avagy talán az örömök dalában A költő szíve majd hogy megszakad S némán kiált: „A Brutusok honában Csupán a jó kedv s mulatság szabad. A félelem, az önzés, élvezetvágy Kiöl belőlünk minden szent hitet; Erény te, pu-zta név, te meg, szabadság, Egy álomkép, mit bírni nem lehet. A bölcseség Epikur tudománya, És az egyetlen erkölcs az eszély; A közügyektől vonulj a magányba, Történjék bármi, tűrd el, vígan élj ! Nézd, nézd: Soractét magas hó borítja, Tégy fát a tűzre, bőven tölts, igyál ; Ne kérdezgesd, mi a jövőnek titka, Előbb-utóbb csak eljő a halál. Addig hát élvezd, amit sorsod enged, Övezze myrtus fényes fürteid, Ne vesd meg a bort, táncot, dalt, szerelmet, Az élet drága, legfőbb kincseit. Boldog, ki messze a világ zajától Földét mívelve önkedvére él, A gazdagság- és szegénységtől távol, Arany középszer! benned hisz, remél, A bércoromra sújt inkább a villám, A szél a legmagasabb fát dönti meg, De minden oly ép Tibur völgye táján, Virágon, bokron lágy szellő lebeg. A természet, művészet annyi bája Köszönt és kínál minden lépteden, S ha éjjel üt a légyott várt órája, Mi édesen suttog a szerelem 1 Kit kedvelsz jobban, Chloét-é vagy Pyrrhát? De az idő fut, csak beszélve így : Szakítsd le minden órádnak virágát És a jövőbe kevésbé se higy I Oh édes hang, oh gyönyör nagy költője, Ne bájold el borongó lelkemet !