Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

20 Nekünk is ott áll Philippi mezője, Hol annyi sok, hol minden elveszett. Korunk talán hasonló a tiédhez, Ez uj világ is már rothadni kezd, De fáj sebünk, de szivünk mély bút érez, Hitünk jelképe szenvedés, kereszt. Szenvedve, küzdve és lemondva élni . . . Nem legnagyobb rossz börtön és halál; Az igazságban ne szűnjünk remélni: Egy-egy nagy eszme még utat talál. A költészet, bár törve égi szárnya, Még fönnen száll, még folyvást tenni hív; Ha ijeszt is a kétség rémes árnya. Szenvedj, remélj, higyj, lelkesülj, te szív' Befejezésül néhány sort intézek intézetünk tanulóihoz, kiknek számára irtam e pár sort. A Literatura című közlöny 1934. március 1. számában megjelent egy cikk, melynek címe Az „arany középszer" költője ; aláírás: s. g. Ez a cikk már bevezetésében politikai jellemtelenséggel vádolja költőnket, hogy t. i. a köztársasági harcosból az egyeduralom költője lett. Nem kell visszamennünk az ókorba, hogy ezen Pál-fordulósnak ne találnók meg könnyen a magyarázatát. Első sorban hivatkozom a „Sapientis est..." nagyon bölcs mondásra és aranyigazságra; másodsorban hivatkozhatnánk hazánk legutóbbi évtizedeinek kimagasló, ragyogó nevű, bölcs politikusaira, akik mind jellemtelenek politikailag, mivel előbbi álláspontjuknál jobb meggyőződésre jutottak ? A cikk káromkodónak állítja elénk Horatiust, mivel megátkozta azt a fát, amely kidőltében majdnem agyonütötte a költőt. Ne feledjük itt, hogy volt a pogány rómaiaknál detestatio sacrorum is; csodálkozhatunk-e akkor, ha egy pogány költő egy fát átkoz meg költői nyelven ? Tizenöt kedvesét emlegeti a cikk a költőnek. Vájjon ki bizonyította be eddig, hogy a költő által emlegetett nevek valódiak? Azok épúgy lehetnek valódiak, mint költöttek, ami már csak azért is valószínű, mivel a görög neveknek mind kedveskedő, becéző jelentésük van. Azt mondja a cikk, hogy Horatius kényszerűségből énekelte meg az „arany középszert", mivel Sabinuma kicsiny birtok volt. Vájjon nem jutott itt eszébe a cikkírónak, hogy lehetett volna többje is Horatiusnak, ha jobban dörgölődött volna a hatalmasokhoz? Hiszen tudjuk, hogy Augustus császár megkínálta őt a magántitkári állással és Horatius nem fogadta el, hogy függetlenségét megtarthassa. Azt állítja a cikk, hogy Horatius a „legtisztább üzleti szellem"-ből írta költeményeit. Talán szerelmi költeményeit és bordalait is ? ! De nézzük a többit, a fenséges tartalmúakat! Amikor az egész művelt világ oly melegen,