Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

18 Horatius mondja, higyjük el szavait, Ő is megesmérte világ játékait, Úgy tartja, ki nem fél, ki semmit nem áhít, Ily élet egyedül, más nem is boldogít." Ott találjuk Horatius tanulmányozói között Pálóczi Horváth Ádámot, (1760—1820.), aki annyira bele tudta magát élni Horatius költeményeibe, hogy több költeményét meg is zenésítette. Kazinczy Ferenc (1759—1831.) az Ars poetica szabályait tartotta a magyar írókra is mérvadónak. Kazinczyval tartanak Verseghy Ferenc (1757—1822.), Kis János (1770—1846.) és Vitkovics Mihály (1778—1829.) az egri költő. De térjünk vissza az óklasszikai iskolára! 1777-ben jelent meg Baróti Szabó Dávidnak (1739—1819.) „Új mértékre vett külömb versei" című kötete, mellyel Vergiliust és Horatiust követve akarja a magyar költői nyelvnek alapjait megvetni. Tovább fejleszti Horatius kultuszát Virág Benedek (1754—1830.), aki már teljesen áthozta Horatiust a magyar irodalomba s vele együtt aggódik hazánk sorsa felett. Legkiválóbb követője s utánzója Horatiusnak Berzsenyi Dániel (1776—1836.); de ő is úgy jár el, mint nagy mintaképe a görög lantosokkal. Amit átvesz tőle azt korához, egyéniségéhez, lelkivilágához alakítja át, sőt még felül is múlja költői tüzével és merész képzelőtehetségével. Amint Horatiust lelkesíti a honszeretet, épúgy szárnyakat ad a honszerelem Berzsenyinek, aki azért ostorozza honfitársait, hogy azok megújhodjanak, hogy tespedésükből felocsúdjanak. Horatius gyakran emlegeti a halál kényszerűségét, Berzsenyi is lantosa a halálnak; de míg Horatius felfogása a halálról pogány, addig Berzsenyi a keresztény felfogás és hitvallás tanai szerint ítéli azt meg. De forgassuk Kölcsey (1790—1838.) műveit és hasonlítsuk össze Horatiuséval, megtaláljuk benne a lelki és költői közösséget, pedig Kölcsey már nem tartozott az óklasszikai iskolához. Horatius hatását megtaláljuk Vörösmarty Mihály (1800—1855.) és Petőfi Sándor (1823—1849.) több költeményében is, kiktől nem marad el Arany János (1817—1882.) sem, aki épúgy mint Horatius, a függetlenség és a magány után vágyódott. Ott találjuk Horatius tisztelői és olvasói között Deák Ferencet, a haza bölcsét, sőt még Tisza István grófot (volt miniszterelnök) is. Utolsónak említem egykori szeretett és mélyen tisztelt egyetemi professoromat: Gyulai Pált (1826—1909.), akinek „Hoiatius olvasásakor" című költeményét íme itt adom : Oh Róma, megalázott Róma ! Horatius im örömrül dalol, Miként ha rajtad rablánc nem is volna S díszében állna még a Capitol. Oda a hit és oda a szabadság, Egy ember isten, — hogy tűrhetni megl Dicsőségét lángelmék harsogtatják, Nincs többé nép, csak élvező tömeg.