Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

is: szerint a borhoz, szerelemhez menekül, hogy legalább rövid időre feledje a halál kényszerűségét, mert a pogány ember fél a haláltól, szerinte a megsemmisüléstől. Azonban a bor és szerelem mámoránál nagyobb vigasztalást nyújt neki az a tudat, hogy a költészet halhatatlanságot szerez művelőjének. Különös jelenség Horatius költeményeiben, hogy míg egyesekben az élet élvezetét zengi, addig másokban (a nagy többségben) a szebbnél szebb erényeket dicsőíti. Miben kereshetjük ennek magyarázatát? Itt jusson eszünkbe élettörténete. Édes atyja, az egyszerű libertinus, úgy oktatta őt, hogy mások helytelen példáira rámutatva, őt a helyes útra terelje s minden erejével arra törekedett, hogy fiából jellemes, az élet forgatagában helyét megálló ember legyen; de az apa fia épen olyan hevülő keblű ifjú volt mint a többi más: tanulni vágyott, képezte is magát. Szerette hazáját — a köztársaságot, a szabadságot. Ezen ifjúi hevülete, tettrekészsége, szabadságszeretete idején megtörtént a Philippi síkján vívott, gyászos kimenetelű ütközet. A szabadság ügye elveszett, e felett érzett fájdalma megtörte őt és szárnyaszegetten tér vissza Rómába az általános amnestia idején, hogy valahogyan tengesse életét. Az idő múlik, az ifjúból érett férfi lesz; kezdi észrevenni, hogy az egyeduralomnak is megvannak a jó oldalai: a polgárháborúk helyébe beköszönt a béke minden áldásával. Augustus mindenható ministere köré oly társaság gyülekezik össze, mely nemcsak pártolja az irodalmat és művészetet, hanem maga is foglalkozik avval. Ezen körön kívül áll a mi Horatiusunk, kinek legfőbb vágya az volt, hogy költő legyen és annak is tartsák. A véletlen, illetőleg ekkor már némi költői hírneve segítségére jön. Varius és Vergilius, ekkor már ünnepelt költő, bemutatják Maecenasnak, majd ennek útján megismerkedik Augustus császárral. Uj környezetében kezd megbarátkozni az uj politikai helyzettel s kezdi dicsőíteni azt a férfiút, aki meghozta a béke áldásait és romlásnak, pusztulásnak indult hazáját nemcsak talpra állította, hanem annak hatalmát és fényét emelte. Az élet kálváriáját megjárt költő követve a bölcs mondást: „Sapientis est consilium mutare in melius" — bölcs ember az, aki véleményét jobb-ra tudja változtatni — most már félteni kezdi „uj", önmagával megbékélt hazáját, hogy esetleg újra polgárháborúba sodródik, mitől óva inti polgártársait a Carm. I. 14-ben és az Epod. 7-ben. Hogy ő maga tartózkodott minden közéleti szerepléstől „uj" hazájában, annak több oka volt: részint gyenge egészsége, részint költői becsvágya, hogy t. i. teljesen a költészetnek élhessen, részint pedig hogy függetlenségét, önállóságát megőrizhesse, nem pedig az élvezeteket hajhászó önzés, mint azt némely bírálói állítják. Horatius hatása a magyar irodalomra. A magyar irodalom hosszú századokon át csak bölcsőkorát élte; gyenge szárnyakon szálló költőink verselése inkább csak próbálgatásnak nevezhető mind egészen a XVIII. század végéig. E század végén a ma-