Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

14 Az epistola-kat barátaihoz intézi s bennük egy — gazdag élettapasztalatokban meghiggadt költő osztja jó tanácsait azoknak, kiket szeret, tisztel, becsül. Természetes tehát, hogy hangjuk nyugodt, mentes minden satirikus éltől. Az első könyv epistolai-ból a társadalmi életben szerzett tapasztalatairól és filozófiai megfigyeléseiről nyerhetünk magunknak tiszta, világos képet. A második könyv pedig igazi kincses háza aesthetikai tudásának, első sorban a dráma terén; azért is nevezték el a II. könyv 3-ik epistolaját „De arte poetica liber"-nek. Horatius a költő és az ember. Horatiusnak teljesen eredeti alkotásai csak a satirák és epistolák, ódáiban és epódusaiban görög mintákat követett, de azért nem szolgai utánzatok vagy fordítások azok. Horatius a görögöktől csak a versformákat (metrumokat) vette át, tartalmukat azonban teljesen római szellem lengi át s valamennyire rányomta saját egyéniségének bélyegét. Van az ő költeményeiben gondolatgazdaság, emberismeret, élettapasztalat, szeretetreméltóság, jó ízlés, egészséges humor, okos életelvek, őszinte, sírig hű barátság, ami mind annyira egyezik a magyar lélek tulajdonságaival. Nem csoda tehát, ha oly nagy hatást tudott gyakorolni a XVIII. és XIX. századokban élt költőinkre; sőt még ma is él a szelleme, hiszen minden művelt nép iskoláiban ott szerepel Horatius, kinek költeményeit magyarázzák, fejtegetik, taglalják; azért írja Goethe : Tote Sprache nennt ihr die Sprachen des Flaccus und Pindar? Und von beiden nur stammt, was in der unsrigen lebt. S most, hogy születésének 2000-ik évét ünnepli a világ, — még a nagyon reálisan gondolkodó és reális életet élő Amerikában is épen olyan lelkesedéssel ünneplik Róma legnagyobb lirikusát, mint az európai művelt népek, — ha megnézzük bármely Horatius-ünnepély programmját, ott szerepelnek hazafiságtól izzó és a barátságot dicsőítő költeményei még megzenésített formában is. Sok költeménye annyira közeláll korunkhoz, hogy alig vesszük észre az elmúlt 2000 évet. Míg a pogány költő ifjúkori költeményeiben többször találkozunk a szerelem, a bor, a dal és lakoma dicsőítésével, addig az érettkorú Horatius költeményeiben a szemlélődés, az elmélkedés és bölcselkedés jelennek meg, mik arra ösztökélik őt, hogy a mértékletes életet, a kapzsiság helytelen voltát, a nagyravágyás hiúságát, a halál kényszerű voltát s evvel kapcsolatban a „carpe diem"-et — „minden órádnak leszakaszd virágát" — emlegeti. Horatius a béke költője, vitézi tetteket nem énekel meg, csataképeket nem rajzol elénk; ezek a tárgyak saját bevallása alapján nem az ő lantjához valók: ezek Pindarosé. Horatius a költészet jelentőségét abban találja, hogy a költészet szelídíti az erkölcsöket, nemesíti a lelket, vigasztalást nyújt a bajokban és örök dicsőséget, halhatatlanságot szerez a költőnek ; a költészet szerinte az örök ifjúság himporával vonja be a hanyatló életet. Horatius költeményeiben igen gyakran jelenik meg az élet múlandósága s természetesen evvel kapcsolatban a halál. Ilyenkor Epikurosz elvei