Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1934

11 A szabadság ügye Philippi síkján Kr. e. 42-ben elbukott. A győztes Octavianus 41-ben általános bocsánatot hirdetett, amit Horatius is felhasznált s visszatért Rómába. De atyja ekkor már nem élt, kis vagyonát pedig a győztes veteranusok kapták meg. Beállt tehát állami hivatalnoknak, scriba quaestorius lett. Ezen időben kezdett foglalkozni a költészettel s irta satiráit és epodusait. Ezen költeményei tartalmuknál fogva sok ellenséget szereztek neki, de íöbb kiváló, irodalommal foglalkozó férfiúnak a figyelmét is magára vonta. így barátságukba fogadták őt az akkor már ismert nevű nagy költők: P. Vergilius Maro és L. Varius Rufus. Ugyanezek hívták fel C. Cilnius Maecenas, Augustus mindenható miniszterének figyelmét Horatiusra. A tudományok és művészetek nagy pártolója, Maecenas nemes lelkének minden hevével azon volt, hogy maga köré gyűjtse Róma legfényesebb tehetségeit, megengedte tehát, hogy bemutassák neki Horatiust, ami meg is történt. De kilenc hónapnak kellett elmúlnia, mire Maecenas költőnket barátságába fogadta; igaz aztán, hogy ez a barátság a nagy úr és a szegény libertinus fia között a legőszintébbé, a legbensőbbé és legönzetlenebbé fejlődött ki. Bizonysága ennek az a sok költeménye, amelyeket Maecenashoz intézett s melyek közül a Carm. II. 17. 5-ben „lelke felének" nevezi Maecenast; viszont Maecenas is azt irja végrendeletében Augustus császárnak, hogy Horatiusról úgy emlékezzék meg, mint őróla magáról. Amint Horatius Maecenas baráti körébe bejutott, teljesen megváltoztak életkörülményei: anyagi gondok már nem zaklatták, minden idejét nagy szellemének továbbképzésére fordíthatta s gond nélkül pengethette lantját, élhetett Múzsájának, amit új környezete csak elősegített, hiszen a legnevesebb irók, a legkiválóbb szellemek között élt. De meg is volt az eredménye: már akkor ujjal mutogattak rá az emberek az utcán, mint Róma legnagyobb lírikus költőjére. Pártfogója, Maecenas, látva költőnk egyre jobban felfelé ívelő tehetségét, boldoggá akarta tenni azt a barátját, aki az imádásig rajongott a természetért, aki annyi költeményében dicsőitette a falusi életet a városi élettel ellentétben, megajándékozta tehát őt egy falusi birtokkal — Sabinummal. Költőnk öröme, boldogsága mérhetetlen volt. Az ő Sabinumában töltötte életének legboldogabb napjait, itt írta legtöbb és legszebb költeményeit: itt dicsőítette a természet szépségeit, itt láttak napvilágot leghazafiasabb költeményei, itt ihlette őt meg legmélyebben Múzsája. Még ez mind nem volt elég az igazi jóbarát részéről. Bemutatta Maecenas az ő jóbarátját a hatalma tetőpontján álló Augustus császárnak, aki rövid idő alatt annyira megkedvelte költőnket, hogy arra kérte őt, énekelje meg tetteit költeményeiben, majd pedig megbízta őt a Carmen saeculare — százados ének megírásával. Horatius eleget is tett Augustus kéréseinek. Itt sokan avval vádolják Horatiust, hogy a nagy szabadsághős érdekből átpártolt az egyeduralkodóhoz s annak udvari költője lett. Akik azonban ezt állítják, elfeledik, hogy Augustus előtt a római birodalom körülbelül 100 évig önvérében gázolt, polgárháborút polgárháború követett.