Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1933

27 nésre jutnának. Már az expositióban kiviláglik a célzatosság, a művészi cél (Kunstabsicht) különbsége a calderoni, illetőleg a Lope-féle gyakorlattal szemben. Ami ezeknél életelv, alkotó motivum, mint a szerelmi szenvedély, a féltékenység, a becsület stb. Moretonál ezek megfeszített lelkihangulatok, meghamisított és megszokott féltékenységi pörök megoldására szolgálnak. Ezekkel azonban Möreto egyszersmind a természetes viszonyok helyreállítását, erkölcsileg egészséges, lélektanilag igaz s így költői szempontból is megengedett vígjátéki hatások előidézését célozza. Érdekes a szolga Moretonál. Ha jobban szemügyre vesszük a spanyol drámának ezt a komikus alakját, azt látjuk, hogy az úr és a szolga közti párbeszéd tulajdonképen párbeszédekre tagolt monológ, olyannyira, hogy az úr szerepe a páthosz, a szolgáé a cselekvés. Nem mint a római vígjátékban, ahol a Servus viseli fiatal urának ódiumát, ahol csak bűnbak, de mindig jelleméhez mérten cselekszik. Tehát a római komédia Servusa drámaibb, mint a spanyol dráma graciosója — eriadója, aki úrával szemben inkább a vidám tanácsost játsza és a szerelmi intrikát szövi anélkül, hogy szerepe a cselekvényben háttérbe szorulna. Hisz ez megilleti személyét, drámai jellemét teljesítményeiért. Ez pedig sohasem más, mint szerelmi viszonya a komornával. Természetesen drámai önállóságát, amelyet a római Servus megőriz, spanyol elveszti, mert egyéni szerelmi páthoszát úra szenvedélyével párhuzamos paródiává teszi. Az egész spanyol komédiát érintő szempontból kell itt felemlíteni, hogy t. i. hiányzik az a tulajdonsága, amit Klein Lipót „delicatesse"-nek nevez. Ez a finomnál is finomabb. Nem értjük itt a francia vígjáték gyöngéd érzését, hanem a sokkal magasabb, a költői, a szív és lélek finomságát „Seelendelicatesse." Az úgynevezett „köpenyes és kardos" szíadarabok teljesen mellőzik ezt a bizonyos lehelletszerű finomságot, hisz a trubadurok transzcendentális lovagköltészetből és a kasztiliai udvari lírából sarjadtak. Visszatérve a magyar fordításra, sajnos csak nagy általánosságban tudjuk, hogy hogyan felelt meg a Komlóssy-féle fordítás. Az 1834. május 22-én tartott kolozsvári előadásról nincsen bővebb tudósításunk.

1 Déryné adta a címszerepet. Május 27-én Révkomáromban látjuk, ahol Dianát Komlóssyné, Don Caesart pedig Celestin alakította. Augusztus 31-én pedig Budán László úr vendégjátékakép; Dianát ez alkalommal Lendvainé játszotta. November 25-én pedig Kassán adja elő ugyanaz a társulat ugyanazon szereposztással mint előbb Révkomáromban. (Honművész 1834. 358.1.) 1836. július 24-én tartott kolozsvári előadásról többet tudunk. A Honművész többek között azt írja: „A címszerepben Déryné hiven tükrözé előbb a büszke Ámort; oly természetesen képezé a spanyol büszkeséget, hogy Don Caesárnak győzelméről már-már kétségeskedtünk. Majd látható volt, mint nevekedett kevélysége és Caesar hidegsége által okozott szerelme közti küzdése, mint hág a legfőbb fokig s mint tör ki s győz végre szerelme. Dérynénk előadása kellemteljes volt, mit több rendbeli díszes 1 Magyar Játékszín Zsebkönyv 1834, évre. Kolozsvár (Pünkösd hava).