Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1933

28 öltözetei is emeltek." Ezt különben Déryné Naplójában maga is kiemeli, hogy a szép ruháért adósságba is verte magát. Augusztus 16-án és 18-án is játszották Budán. (Bayer szerint csak egy előadás volt 1836-ban ; ez tévedés 1) Lendvainét a címszerepben mindenki megcsodálta. Október 24-én Debreczenben kerül a darab színre. Ekkor Mogyorósi Nina, a kassai dalszínház tagja játszotta a címszerepet. Az Almanach ugyan Lembert udvari tanácsos vígjátékának tünteti fel a darabot, de a szerepekből azonnal látszik, hogy Moreto—West darabjáról van szó. A kassai előadásban 1836. április 12-én Komlóssyné remekelt. Május 17-én Szegeden látjuk feltűnni Moretot. Nem tudni, milyen fordítást használtak, mert akik a német eredetit ismerik, e darabnak fordítására oly megjegyzést tettek, hogy a fordító igen eltért az eredeti szövegtől. (Honművész 1836. 366, 1.) 1837. március 19-én ismét egy időszak zárul le. Ez volt az utolsó előadás Budán. A nemzet adakozásából emelendő magyar állandó színház felépült az ország fővárosában. Augusztus 21-én pedig a nemzet örömrivalgása közepette a várva-várt új színházat megnyitották. Lendvainé második szerepe az új pesti színpadon Diana volt november 3-án. Megemlékezik róla színikritikánk bölcsőlapja, a Honművész is. Kritikái tartalmilag és formailag nem egyebek, mint egyéni tetszés és nem tetszés kifejezései Bayza nézete szerint. Így hát szorosabb értelemben vett színikritikáról csak akkor lehet szólni, midőn az Atheneum a magyar irodalom legtehetségesebb elméit egyesíti. Ez pedig csak az állandó magyar színészet megalapítása után történhetett. Csakis ezáltal nyerhetett jogot a kritika arra, hogy elbírálja, mivel tartozik a drámairodalomnak és viszont mivel a művészetnek. A kritika tulajdonképeni atyjának Gyulai Pál Vörösmartyt tartja. Vörösmarty valóban megfelelt e hivatásának, mert első volt, aki meg is okolta véleményét. Donna Diana 1837. november 3-i előadása Vörösmarty figyelmét is felkelté, aki a spanyol vígjátékirókkal amúgy is rokonszenvezett. Élesen figyeli meg a spanyol vígjáték lényegét, midőn azt állítja, hogy Moreto műve egyedül áll a maga nemében. Itt nem bohó ötletek, hasrázkódtató helyzetek tartják fenn a játék elevenségét, hanem azon magasabb komikai erő, mely benne uralkodik.' Az említett előadás azonban nem sikerült. A Honművész Lendvainéról megjegyzi, „hogy szerepének beljegyébe nem hatolt. Sem Artemis, sem Pentesilea nem volt." Amilyen jeles e színmű, oly jeles előadást is kiván. Vörösmarty az érthetetlenséget tartja a hiba fő okának. Remekül rajzolja Diana jellemének alapvonásait. Diana jellemének alapvonása a gőg, „mely utóbbi hódítási vágyra és végül szerelemre változik. Gőgös, amikor megvet és gyűlöl; gőgös, amikor búsul és tépelődik; ezen gőg csillámlik át minden érzelmén, gondolatán, baján és örömén, sőt ezen gőg még akkor is, midőn szeret, nem enyészik, hanem szerelemmé mintegy átolvadni látszik s ki 1 Vörösmarty Mihály, Dramaturgiai lapok. 1837. nov. 3. Donna Diana.