Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1932

45 Julius Bab erre vonatkozólag ezt írja : „Goethe elméje élete végén, biztosabb egyensúlyba jutott s a költő a kereszténység alakító erejéről igen pozitív módon nyilatkozik.

1 Halála előtt 11 nappal pedig még egyszer találkozik a keresztény és hellén világnézet szintézise: „ha kérdeznek, hogy természetem e Krisztust imádni, azt mondom : igen. Maghajlok előtte, mint az erkölcsi világ legnagyobb elvének isteni kinyilatkoztatása előtt. Ha kérdeznek, természetem a napot tisztelni, újra azt felelem: igen. Mert az is a legnagyobbnak kinyilatkoztatása és pedig a leghatalmasabb, amelyet mi földi halandók fel tudunk fogni. Ilyen értelemben még a Faust-jelenetet is Bab szerint költői vallomásnak lehet tartani. És ha vallomást nem látunk is benne, mégis örvendetes tény, hogy ez a nagy költő sem nélkülözhette a katholikum összehasonlíthatatlan szépségtartalmát és kimeríthetetlen eszmevilágát. Baumgartner mondja: „Goethe Faustjában a XVIII. század szelleme, Voltaire és az enciklopédisták szelleme, hosszú ki nem elégített zarándokút után a kétkedésben kimerülve visszatér a középkornak elhagyatott székesegyházaiba, de nem azért, hogy imádkozzék, nem azért, hogy higgyen, hanem hogy megszabaduljon a racionálizmus kiaszott kisérteteitől s megtalálja a természetes rend ideáljai számára a költészetet és művészetet, szívetörvendeztető képeket és alakokat, hangokat és dallamokat." 2 1 Julius Bab, Faust, das Werk des Goetheseben Lebens. Leipzig, 1926. 8 Alex. Baumgartner, Goethe, Sein Leben und seine Werke. II. B. Der Altmeister. Freiburg, 1914.