Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1932

21 azt az ügyességet, hogy meggyőződésüket a régi formák keretében lépésről lépésre csempésszék be." Szebb bizonyítványt nem lehetne kiállítani ennek az öreg jóbarátnak a felelősségérzetéről. Goethe fiatalabb korában sokszor és soknak megzavarta lelkinyugalmát, de itt vigyázott, nehogy a fiatalabb szerzeteseket, akik csüngtek ajkain, szerepükből kibillentse. Ez a magatartás viszont azt is bizonyítja, hogy milyen tisztelettel volt az intézmény iránt. Sok korábbi balitéletét helyesbítette a marienbadi nyári hetekben. Goethét mindig az általános emberi és az egyéniség kötötte le. És e két tényező hozta össze Reitenbergerrel is. 1820 április 27-én már meg volt róla ítélete: „A teplai prépost 40 év körüli ember, az ügyet jóindulattal kezeli s felsőbb helyről is biztatják. Egész viselkedésén bizonyos egyházi fegye'mezettség és rendszeretet látszik." Mennyivel melegebb hangon ír 1822-ben: „A préposttal kimerítően és bizalmasan beszéltem, különös ember, de tekintve körülményeit, figyelemre méltó." Goethe évekkel azelőtt különösnek találta, hogy papok gyógyforrásokat nem kezelnek és nem törekszenek egy fürdőhely birtokára. Most előtte volt az az ember, aki titkos gondolatát valóra váltotta.

1 Lelkét megragadta Reitenberger merészsége, sokoldalú tevékenysége, hiszen ez az ő vérében is megvolt, azután a szervező tehetség és egy nagy testület fölött való uralom. A költő az öregedő Faustot tevékeny életre szorítja, gátakat építtet vele, csatornákat ásat s a tengert visszaszorítja, hogy termőföldet nyerjen az emberek javára. Ennek a költőnek bizonyára nagy gyönyörűsége tellett abban a főpapban, aki az amerikai vadonból oly fürdőhelyet tudott varázsolni egy csapásra, ahová néhány év múlva Európa legelőbb társasága összegyűlt. Goethe e prelátusban saját erejének megtestesülését láthatta, amelyet ő szükkörben s egészen más viszonyok között nem tudott fölmutatni. Levelet nem váltott a két férfi, de állandóan érdeklődött a rendfőnök után, különösen amióta fülébe jutottak ama vádak, amelyekkel az idősebb rendtagok a fiatal prépostot illették. 1825 március 8-án ezt írja Goethe Grünernek: „Hallom, hogy Teplben változás állt be; ha erről közelebbit tudna írni, szívességet tesz." Grüner június 5-én válaszol: „Amit a prépostról tudok, az a következő: nagy pazarlása és önhatalmú intézkedései felkeltették rendtársai irigységét és gyűlöletét. Ezek viselkedése miatt érseki bizottságot kértek s kijárták, hogy ellenfelei közül többeket maga mellé vegyen s így a monarchiából szerzetes-arisztokráciát teremtettek. Ezeket a lealázó bilincseket önhatalmúlag lerázta és a régi hatalommal és eljárással kormányzott tovább, nem vette tekintetbe a rendeleteket, sőt ellenük tett. Erre a ravasz rendtagok adatokat gyűjtöttek s élénk színekkel vázolták a helyzetet, következtettek belőle s ez egy másik vizsgálatot eredményezett. Ennél még állítólagos barátai is ellene vallottak. . . . Pazarlással vádolják, a szerzet vagyonának céltalan eltékozlásával, a rendi testvérekkel való összeférhetetlenséggel s végűi a felsőbb parancsok megszegésével. A prépost magatartása a második vizsgálat előtt nem mutatott következetes' Viktor Hansgirg, Goethe in Marienbad. 1872.