Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1931

4 ízlése, mint a köznépé. Az anatóliai törökségnél a népköltőkön és a szúfizmus (népies vallásos miszticizmus) dervisköltőin kivül már korán találunk udvari költőket, akik mintául a perzsa irodalmat választják. A XIV. századtól kezdve a perzsa formák utánzása általánossá válik és tetőfokát éri el a XV. és XVI. században, amikor a török irodalom már egészen eléri a klasszikus perzsa irodalom színvonalát. Ez a klasszikus irodalom csak az iszlámműveltségűek irodalma, tehát a népesség kis részéé. Szakít a népies hagyományokkal: perzsa tárgyakat dolgoz fel perzsa formában. A szótagos verselést felváltja a török nyelv szellemével ellenkező időmértékes arab—perzsa metrika, az u. n. arúz. A klasszikus költő nemzeti műfajok helyett mesznevit, kaszidét, gázéit stb. ír s költeményeit divánba (versgyűjtemény) foglalja: ezért ezt az irodalmat divánirodalomnak is szokták nevezni. A nyelv megtelik arab és perzsa szavakkal, kifejezésekkel és nyelvtani szerkezetekkel. Mivel a perzsa hatás elsősorban a költészetet éri, ezért a költői nyelvet árasztják el leginkább az idegenszerűségek annál is inkább, mert az arúznak jobban megfelelnek az arab és perzsa szavak. Ez a keveréknyelv úgyszólván napjainkig használatban volt, bár a XIX. században megindult és egyre erősödő purista törekvések következtében a nyelv fokozatosan tisztult. A divánirodaiom távol áll a valódi élettől; sokszor nem egyéb, mint a szavakkal való üres játék. Vele szemben azonban tovább él a népies ízlés is a népköltők és lantosköltők műveiben, sőt utat talál a felsőbb rétegekhez is. Fel van jegyezve, hogy IV. Murád szultánnak (1623—40) tetszett a népirodalom. A XVIII. században mind gyakrabban találunk a klasszikus költők műveiben is olyan részeket, melyek a helyi életet tükrözik vissza. Egy híres klasszikus költő, Nedim használja a szótagos verselést is, ami addig még nem fordult elő klasszikus költőnél. Nábi kifakad az arab és perzsa szavak mértéktelen használata ellen: „A gázeldiván nem szótárpéldány". Nyiltan kimondja, hogy a sztambuli török nyelv szavai szebbek a vulgáris arab szavaknál. Hasonló tiltakozások mind sűrűbben hangzanak el, ami a törökös ízlés előretörését jelenti. A régi medreszista (medresze = muhammedán főiskola) mentalitás azonban még elég erős ahhoz, hogy az irodalom reformját késleltesse a XIX. sz. közepéig. * Az 1839-iki szultáni irat a társadalmi és politikai intézmények reformját célozta, mely magával hozta az irodalmi reformot is. A reformirodalom ideológiáját a francia forradalom eszméiből és a XVIII—XIX. századi francia irodalomból vette. Megindítója Sinászi — Zia pasa — Námuk Kemál iskolája, mely az udvar, a medresze, a derviskolostorok, az államférfiak és nemesek feudális klasszikus irodalmával szemben a haza, a nemzet és a népiesség eszméit szolgálja és a francia irodalom mintájára polgári irodalmat akar teremteni. így kezdődik meg az újságírás, színház, kritika és a nyugati irodalmak fordítása Törökországban.