Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1930

35 semmi határozott, jellegzetes tagazódást nem mutat, sőt éppen ez a tagolatlanság a legjellegzetesebb vonása. Mi ennek a következménye .a szövegre nézve? Az, hogy a szöveg sem mutat határozott, kikristályosodott ritmusformát, mert hisz az énekelt versnél a dallam az, mely saját ritmusformáját a szövegnek is átadja: jelen esetben tehát éppen ez az éles vonásokban ki nem ütköző dallamritmikum vetődik le, mely pedig nem jelent és nem követel határozott cezúrát sem a 4., sem a 8. szó tag után. Fordítsuk meg azonban a kérdést: miért van mégis az, hogy a szövegek minden cezurabeli hiányosságuk mellett is határozottan éreztetik a 4|4j3 tagazódást ? A kulcsot részben a nyelvben levő ritmikus hajlamok, részben újra a dallam adja a kezükbe. Ha megvizsgáljuk ugyanis az ide tartozó dallamokat, azt fogjuk tapasztalni, hogy mindegyiknél következetesen 8 minima nyitja meg a sort, melyet 2 semibrevis és egy brevis (ill. longa) zár be. A mai hangjegyírás nyelvén ez annyit jelent, hogy a dallamsor 4 %-es ütemre oszlik, az 1., 5. és 9. hangok pedig az ütemek elejére esvén erősebb nyomatékot kapnak, mint a többi: \hnljmiuu Tehát igenis van cezúra ilyen értelemben itt is a megfelelő hangok után, csakhogy ez a cezúra nem olyan erős, mint a 12-eseknél a 6. hang után, ahol még a hangok kvantitásbeli viszonya is erősíti. Ennek megfelelően tehát a szövegben sincs szükség oly következetesen alkalmazott cezúrára, mint amazoknál, az énektechnika e miatt nem szenved csorbát, viszont a dallam is könnyebben enged a megértetés parlaudo-rubato követelményeinek. Ezen a ponton azután annak a magyarázatát is megtaláljuk, hogy ezt a formát is miért éppen a hosszabb, epikus tárgyú versek szeretik legjobban. Határozott bizonyítékom nincs ugyan rá (dallamokra gondolok), de talán annak a jelenségnek az okát is ebben a dallamformában kell keresnünk, melyre a jegyzetekben már utaltam, hogy t. i. némelyik verset 5|6, vagy 6[5 beosztás szerint épúgy, sőt talán még jobban lehet ritmizálni, mint 4]4'3 szerint. Az ingadozást, melynek értelmében a megállapodás az illető versben sem az egyik, sem a másik irányban nem dőlt még el, talán a dallamformának határozott tagozódást nem mutató és nem-követelő voltában kell keresnünk. J) Felvetődik a kérdés : ha a forma ideális megvalósítása az, hogy a sorok kivétel nélkül tisztán oszlanak 4|4|3-ra, történik-e XVI. sz.-i verseinknél ebben az irányban fejlődés ? Ha a 32 kronologiai rendbe szedett verset megvizsgáljuk, arra a megállapításra jutunk, hogy nem. Ez így magában még nem mond sokat, mert a szerzők között lehetnek gyakorlatlan verselők, vagy olyanok is, akik a dallamformát először használják. Ugyanerre az eredményre fogunk azonban jutni akkor is, ha Tinódinak ebben a formában írt 11 versét migvizsgáljuk. A verseknek a pontos kronologiáját tudjuk, a forma Tinódit egész életén végigkísérte, a dallamokat is maga készítette, tehát pozitívumokra építhetünk. Az eredmény, százalékokban fejezve ki a cezurátlan sorok számát, a következő: 1540 körül írt versében : 42% (az első cezúrákra vonatkozólag), 46°/o (a másodikra vonatkozólag), 21"/o (azon sorokra vonatkozólag, hol mind a két cez. el van takarva); 1546-ban írt versében: 30%, 43%, 11%; 1548-ból: 28%, 31%, ') Hogy az illető verseket mégis itt és nem az 5!6, ill. 6J5 beosztásúak között tárgyaltam, annak az oka — mint már emiitettem — az, hogy ezeknél a verseknél a cezúra [eltüntetése époly fontos követelmény, mint a szimm. 12-eseknél. 2*