Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1930
11 lamot közölt, a minket érdeklők közül Csükei István Illyés prófétáját és Tinódi egri históriájának a summáját. 1) Az itt felsorolt dallamok majdnem mind históriás énekek. Számuk 46. Fogunk azonban anyagunkban több éneket találni, melyek nótajelzésükben ezek valamelyikére utalnak. így tehát az említetteken kívül még jó néhány versnek ismerjük a dallamát. Lesznek azután olyan versek, amelyek nótajelzésükben ismert szövegekre utalnak, melyeknek a dallama azonban vagy örökre elveszett, vagy pedig még nem került elő. Több a tárgyalandó versek közül a .későbbi, főleg XVII. sz.-i kótás énekeskönyvekben dallammal szerepel. Áll ez főleg a templomi énekekre, melyeknek egykorú kótás kiadványai nem maradtak ránk, azonban egy részük későbbi énekeskönyveinkben, főleg pedig az 1651. évi Kisdi Benedek-féle Cantus Catholici-ban és későbbi kiadványaiban dallammal együtt szerepel. Zenetörténeti, de verstörténeti szempontból is elsőrangú feladat volna ezen dallamok és szövegek viszonyát, a dallamok eredetét és korát meghatározni. Ez a feladat a magyar zenetörténetre vár. Ennek elvégzése előtt e dallamokhoz nyúlni és verstani vizsgálódások körébe vonni őket kockázatos dolog. Pedig hogy formai, ritmikai szempontból a vallásos énekköltés terén a kat. kódexirodalom kora óta nagy változások történtek, a középkorból átöröklődött áramlat és a népdal hatása mellett új, főleg a reformációval kapcsolatos áramlatok hódítottak, melyek hatása alól azonban a kat. templomi ének sem vonhatta ki magát, azt az alábbiakban látni fogjuk. Kíséreljük most meg a fent felsorolt anyag ritmikai rendezését. Először a különböző sorfajokat rendszerezem és vizsgálom meg, azután pedig a strófaszerkezeteket. Itt is igen fontos, a zenetörténetre váró feladat volna mindenegyes darabnál megállapítani az eredetet, a népi zenével való kapcsolatokat és azt, hogy az illető darab milyen idegen zenei áramlatok hatását viseli magán. Verstani szempontból különösen fontos annak a megállapítása, mi idegen és milyen eredetű egyes dallamokban ritmikai szempontból. Csak ennek a tudásával lehet egyrészt arra az érdekes problémára rávilágítani, hogyan köt kompromisszumot az idegen ritmusideállal a magyar szöveg oly módon, hogy a magyar ritmusérzék se szenvedjen csorbát, e mellett azonban az énektechnika követelményei is érvényesülhessenek; másrészt pedig csupán ez vezethet el bennünket a lehetőséghez, hogy annak a meglepően gazdag formakincsnek, mely a XVI. sz. verselési gyakorlatában elénk tárul, eredetét meghatározhassuk. Mert amint az I. fejezetben is láttuk, versformáink — énekelt versekről lévén szó — zenei formák leszármazottjai, XVI. sz.-i zenénk pedig — mint Szabolcsi Bence megállapítja ') — több komponens eredője, ezek a komponensek pedig egymástól elágazó és csak a célnál összetalálkozó útakon haladnak. ') 5 dallamot közölt ezeken kívül Csihy János (Népzenei följegyzések a XVI. sz.-ból Ethn. 1904. 118. 1.) Az egyik („Bátya, bátya, mely az út Becskerekére") mér nem tartozik anyagunkba, a másik négyet pedig, tekintve, hogy nem szöveggel találta őket és szöveggel való párosításai önkényesek, figyelmen kívül kell hagynunk. ') „. . . a históriás énekirodalomban a legrégibb műzenei termés áll előttünk, olyan műzene, mely népi elemekből táplálkozik s már sajátosan magyar karakterű. Ez utóbbi szempontból egyenesen meglepő, hogy a legrégibb autochton muzsika, melyet az emlékek feltárnak előttünk, mennyire kész, kialakult stádiumét mutatja a magyar zenei kultúrának ; vele oly korszakba lépünk, mely már beolvaszt és feldolgoz, mely az idegenből is magyart formál. Szláv, újnémet (metrikus) és középkori latin alakzatok egyaránt a kialakuló magyar formakincset gazdagítják ;" (Zenei Lexikon 1931. Szerkesztették Szabolcsi B. és Tóth Aladár. II. 74. 1.) Ugyanezt I. XVI. sz.-i zenénk főreprezentánsára, Tinódira vonatkozólag Sz. idézett munkájában. (Z. Sz. 1929. I.)
