Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1929

nagyon megörült neki, egy csésze tea mellett elbeszélgettek a zene várható fejlődéséről, az opera reformjáról, majd a házigazda a zongorához ült és ötletszerűen kezdte játszani Bachot, Beethovent, Schumannt, Lisztet, végül egy Rheinberger tokkátát, melynek szép­ségeire külön felhívta vendége figyelmét. Ugyanekkor látta Gold­mark először Cosima asszonyt, kinek megjelenése, társalgási mo­dora, okosságot tükröző szellemes arca, feledhetetlen hatást tett reá. Néhány nappal később Budapesten előadták Liszt Ferencnek Szent Erzsébet című legendáját. Goldmark a főpróbán találkozott Bülow Jánossal és feleségével. Tiszteletteljesen köszöntötte, de Bülow úgy viselkedett, mintha Goldmarkot még sohasem látta volna. 1) Goldmark ekkor visszaemlékezett Lord Odo Russel híres kijelentésére, aki Frigyes porosz trónörökössel való baráti viszo­nyának állandóságáról így nyilatkozott: „Mindig távol tartottam magamat bármilyen intimitástól, magatartásom a herceggel szem­ben mindig olyan volt, mintha mindig első izben beszéltem volna vele." Úgy látszik Bülow is ezt az elvet követte. Goldmark — saját emlékiratai tanúskodnak erről — egyszer találkozott Liszt Ferenccel, mégpedig az 187ö-ik esztendőben. 2) Budapestre utazott, hogy a Sába királynőjének színrehozásánál aktív részt vegyen. Liszt is épen Budapesten volt. Déltájban felkereste, ott találta Plotényi Nándort, a kiváló hegedűst, akivel Liszt eljátszotta Goldmark E-dur szvitjét. Nagyon meghatódott ezen a figyelmességen, „így még sohasem hallottam müvemet — írja emlékirataiban — ö mindent máskép játszott, de valami titkos isteni sugallattal olyan szubtilis lelkiakcentusokat tudott kihozni a műből, amiket a kom­ponista ki sem írhat, mert abba a veszélybe kerülhet, hogy jeleit izetlenül túloznák. Nagyon megindított a mester e jóakaratú fi­gyelmessége, melyet velem fiatal muzsikussal szemben tanúsított. Teát ittunk — nagyon is sok rummal — és sokáig nem bocsá­tott el. Az 1862-ik év téli hónapjaiban Hellmesbergnél Goldmark egyik vonósötösét gyakorolták. Eljött ide Epstein Gyula világhírű zongoratanár is 14 éves tanítványával, Brtill Ignáccal, a későbbi jeles operaszerzővel. Néhány saját szerzeményű darabot játszott el a kis Brüll, ami egészen megfelelt gyermekegyéniségének. Brüll egyéniségének a zenével való összefonódása életének ál­landó kísérője. Ez az első találkozás megismertette Goldmarkot az egész Brüll családdal és azóta a két zeneszerzőt ötven éves Állítólag azért, mert Cosima megtudta, Hogy Goldmark zsidó vallású. 2) Goldmark rosszul emlékezett, mert két évvel előbb találkozott már Liszttel Bettelheim Karolina lakásán Bécsben.

Next

/
Thumbnails
Contents