Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1929

23 kezö kérdést intézte Goldmarkhoz : „Mester, a Sába királynőjétől kezdve egészen a berlichingeni Götzig minden müvében találok, nem annyira a kótákban, mint inkább azok között, hogy úgy mondjam, valamit, ami feltétlenül magyar. Talán szín, talán hangulat, talán csak zománc, de olyasvalami, amiből feltétlenül a magyarság szelleme szól hozzám. Tud-e erről és szándékosan yegyíti müveibe ezt a nemzeti elemet? Goldmark így válaszolt: „örvendek, hogy Ön is észrevette. Az alkotás az intuíció munkássága, amely gyakran teljesen megfoszt az önmegfigyelés képességétől. Sokszor magam is csak később veszem észre, ha egy-egy müvemet hallom, hogy mint csillog fel részleteiben az én magyar érzésem és nemzeti ösztönöm." Tudja-e mester, hogy sokan, nagyon sokan meg akarják fosztani a magyarságot az ö Goldmarkjától ? „Szívem minden érzése mélyen gyökerezik szülőföldem talajában. Leírhatatlan az az érzés, amely el fog, valahányszor visszavisszatérhetek magyar hazámba, ahol bölcsöm ringott és szüleim pihennek. Lássa, müveim minden premierjére ellátogatok, már csak azért is, hogy intencióimat az előadásban érvényre juttassam és müveim tolmácsolásának hagyományait biztosítsam. El-eljárok Németország 44 városába, de sehol, de sehol se érzem azt az elfogultságot, mint Budapesten, mert legféltékenyebben épen honfitársaim elismerését keresem. Mindenha magyarnak éreztem magamat és nekem fáj a legjobban, hogy Magyarországtól elszakadtam. Gyermekkorom óta külföldön vagyok és későbbi tartózkodásom a magyar fővárosban igen szomorú időre esett: az abszolutizmus korszakára. Akkor bizony ritkán hangzott fel Budán a magyar szó és veszedelem környékezte azt, aki kimutatta magyarságát. Hanem azért mélabús örömmel gondolok vissza ezekre az időkre ! Emlékezem, amint jó magyar hazafiakkal kis budai korcsmákban bujdostunk és egy pohár bor mellett elkeseregtünk hazánk rettenetes állapotán. Bécsben voltam, amikor a kiegyezés visszaadta a magyarság jogait. Örömkönnyeket sírtam, beleszerettem volna ugrani az új idők áradatába, hadd küzdjem én is a hullámokkal a haza érdekében — de már akkor Bécshez kötöttek megélhetésemnek legelemibb feltételei. De magyarnak vatlottam magam mindig és ma vallom is." *) Goldmark magyaros izü budapesti kijelentéseire azonnal felfigyeltek Bécsben, viszont Budapesten bécsi kijelentéseit könyvelték el. Minden elejtett szavát kétléleképen bírálták. Goldmark ezért rendkívül tartózkodó és óvatos volt kijelentéseiben. Ékes tanúbizonysága ennek az az eset, amikor a bécsi filharmonikusokkal Budapesti Napló 1909. XII. 25. Beszélgetéí Goldmarkkal.