Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1929

20 felejthetetlen zenei élménnyé magasztosult. Ö a skálákat hegedűjén kísérte, mindig újabb fordulatokkal és zenei ötletekkel. A kezdet nehéz lépéseit, a hegedűn kezdetben karcolásnak hallott hangokat elmés figurákkal úgy körülugrálta, hogy azok a tanuló figyelmét felkeltették, ifjúi büszkeségét és ambícióját növelték. Ezek a figurák azonban sohasem süllyedtek le a szürke zenei tréfák színvonalára. Az érdemtelen tanulókat is következetesen vezette, a Kjeuzer gyakorlatoktól a Bériot és Vieuxtemps virtuóz darabjaiig és Mendelsohn, Rode, Beethoven hegedühangversenyeiig. Nagy türelme volt. Csak akkor vesztette el azt, ha betegesen érzékeny ritmusérzékét megsértették, vagy pedig egyik-másik kedvenc színezését félreértették. Akkor aztán Bettelheim Antal elbeszélése szerint egykedvüsége dühöngéssé fajult. Vonójával a levegőt verdeste és bizony a szegény kotta is megérezte ingerültségét. Valósággal fájdalmasan nyöszörgött ilyenkor. Nagy tehetségű tanítványoknak kiváló mestere lett. Gyengébb felfogású tanítványokkal nehezebben ment az oktatás. Ott határozottan teher volt a tanítás számára, de meg kellett tennie. A legtehetségtelenebbet is elvállalta s járta vele a kálváriát, mert a létért való küzdelem még 45 éves korában is rákényszerítette erre. Amikor függetlensége biztosítva volt, azonnal ellökte magától a felesleges terhet s igen válogatós lett a tanítványok kiszemlélésében. E miatt több összeütközés volt, amenynyiben nem volt hajlandó előkelő főurak tehetségtelen gyermekeivel ok nélkül kínlódni. Goldmark jövedelmének másik forrásához úgy jutott, hogy eljárt bizonyos polgári házakhoz, mint egyik-másik vonósnégyes társaságnak fizetett tagja. Ilyenkor a brácsát játszotta. Számlálni nem szeretett, különösen a szüneteknél vágott be helytelenül, csupán hallásának finomsága után indulva. Csodálatos, hogy amilyen mester volt Goldmark hegedüjátéka, annyira gyenge a zongoratudása. Idegenek előtt nem szívesen zongorázott, hacsak kis unokája, Károly nem kérlelte. Ekkor odaült és vidám polkákat, keringőket rögtönzött a nélkül, hogy bántotta volna az, ha fegyelmetlen kisújjai a „c" helyett ciszt fogtak. Egyébként kitűnő zongoramester volt. Jószívű ember, de kérlelhetetlen tanár. Zongora- és hegedűóráin a hamis játék annyira indulatossá tette, hogy a kottákat földhöz vágta, vagy a zongorabillentyük tetejét lecsapta. Ha nem ment valami rész, húszszor-harmincszor elismételtette. Olyan türelempróbára tette tanítványait, hogy már-már a szülőket is elkeserítette. Ugyanígy tett unokáival is. Túlságba vitte a szigorúságot és pedantériát. Igazi régi schulmeister volt. De az így elért eredmény különösen később vált érezhetővé, amikor a mester távollétében is a tanítvány mindig ott érezte Goldmark Mementó Rhytmi-jét és gondosan iparkodott az új darabot a mester elvei szerint áttanulmányozni és alaposan kidolgozni.