Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1928

4 zásáról. Iskolai előadásaim közben tapasztaltam, mennyire érdeklik az ifjúságot ezek a kérdések. A kémiai oktatás mai keretei azonban nem elegendők tárgyalásukra. Azért ezt a helyet használom fel tanítványaim idevágó ismeretének kibővítésére. Csődbejutottak-e valóban a természettudományok? Erre a kérdésre, is válaszolni szeretnék dolgozatomban. Sokszor előfordult már a természettudományok történetében, hogy ismereteinkkel össze nem egyeztethető új jelenség bukkant föl. Előtte megtorpant a diadalhoz szokott emberi ész. A hozzá nem értök ilyenkor mindjárt csődöt emlegetnek, a természettudós azonban nvereséget lát benne, mert a megnyugvást nem ismerő emberi szellemet minden akadály további kutató munkára ösztönzi. Ami tehát a nagyközönség szemében csőd, az épen a tudomány haladását, előbbrevitelét szolgálja. A nagyközönség a természettudományos munkáról, kutatásról rendesen csak a csodálatos technikai alkotások révén vesz tudomást. Ezek teszik könnyebbé életét, ezek biztosítják kényelmét. Csak kevesen tudják, hogy amíg egy ilyen technikai alkotás megvalósul, azt hány tudós kutató szellemi munkája, emberöltőt betöltő búvárkodása előzte meg! Ilyen hangyaszorgalmú alkotó munka folyik most az anyagszerkezet vizsgálata terén is. Nyomában új jelenségek kerülnek napfényre, új megállapítások, törvényszerűségek támadnak. A munka gyümölcsét a most fejlődő nemzedék talán már élvezni fogja, illő tehát, hogy betekintsen a kutató munka műhelyébe. A régi anyagelmélet. Mi az anyag, milyen az anyagnak a szerkezete? Ez a kérdés már a legrégibb idők természetvizsgálóit és bölcselőit is foglalkoztatta. Es érthető is. Hiszen anyag, ez a letagadhatatlan valóság vesz körül bennünket mindenünnen, kiséri minden lépésünket. Minden megfigyelhető természeti jelenség anyaghoz kötötten nyilvánul meg. Anyagból áll a szervetlen világ, de anyag alkotja az élő szervezetek testét is: az egysejtű kis parányokét épúgy, mint az állat- és faóriásokét, vagy a teremtés koronájáét, az emberét. Az anyag szerkezetéről vallott felfogásban már a legrégibb időtől fogva két elv állott egymással szöges ellentétben: a kontinuitás és diszkontinuitás elve. A kontinuitás elmélete az anyagot a térben folytonosan eloszlottnak tekinti. Ez másképen annyit jelent, hogy az anyag az általa elfoglalt teret teljesen, hézag nélkül kitölti, épúgy végtelenül osztható, mint a tér és az idő. A diszkontinuitás elmélete szerint pedig az anyag nem folytonos, hanem nagyon apró, de határozott nagyságú, tovább nem osztható részekből áll.