Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1914

29 ( i Nem is csoda, hogy a a háborút nem tudják megszólaltatni, mert ezt nem rendelte meg senki. Egyébként is a dráma és elbeszélés lassan tart lépést a nagy felforgató, titáni küzdelemmel. Legfeljebb a jövő mutat itt újabb kísérleteket. Végig pillantottunk háborús költészetünkön főbb vonásokban ; nincs műfaja a költészetnek, amely meg tudott volna birkózni e nagy háborúval. Kérdéseinkre, melyeket célul tűztünk ki elmefuttatásunkban, a következőkben válaszolhatunk. Háborús költészetünk támadt sokkal nagyobb arányban, mint eddigi irodalmi evolúciónk tüntette fel, de gazdag terméseinél eszünkbe jut Faust költőjének mondása: Ihr fühlet nicht, wie schlecht ein solches Handwerk sei! Wie wenig das dem áchten Künstler zieme ! (Vorspiel.) Elemzésünk végső megállapítása: magyarságunknak nincs háborús költészete, nincs abban az értelemben, amely megfelelne e kaotikus küzdelemnek, e világot rendező, uj nemzeteket csoportosító harcnak. Miért nincsen? minden fejlődésnek elemi feltétele: legyen hagyomány, konvenció, amelyre támaszkodhatik az új milnö. Nekünk pedig irodalmunk, amelyből fejlődés, még pedig szerves haladás esirázhatott volna, nem volt. A sok — izmus címen hódoltunk minden iránynak, voltak tagadhatatlan költői tehetségeink mindenféle céh jeligéje alatt, de nem volt biztos nemzeti alap — amint nem volt egységes nemzeti lélek — amelyből költői evolúció sarjadhatott volna. Talán úgy jártunk költészetünkkel is, mint a hadseregünk szállítóival: volt és van sok anyag, de sok benne a hamis, a talmi. Nem lehetett költészetünk továbbá azért sem, mert ez a háború nem nemzeti harcunk, szövetségi kötelességünk adta a