Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1905

48 A büntetésben tartsunk mértéket, vagy mint Pázmány eredeti magyaros észjárással mondja: Nemis kel egy lévbe főzni és minden szolgát egy-aránt feddeni vagy büntetni. Az értelmes szolgának, szó-is vereség : és a maga-böcsüllö emberséges embernek, a lágy és szelíd intés, elég dorgálás. Viszont a szolga gondolja meg, hogy szabadságát bizonyos tekintetben eladta : Calcatis utilitatibus, eundum, quocunque miserit : sine respectu rei familiáris, interdum etiam sine sanguinis sui parsimonia vadendum: nec unquam impérium eius detrectandum : maga hasznát és dolgát letapodván, oda-fusson, a hová küldik; nem-csak külső javainak kárával, de néha vére hullásával-is. U. o. Egyébiránt Senecának egész 47-ik levele az úr és szolga viszonyát a fentebbiekhez hasonló, magas erkölcsi szempontok szerint tárgyalja. Hátra van még, hogy Senecának a halálról és halhatatlanságról szóló tanítását is meghallgassuk. Amit e két dologról az ő Írásaiban találunk, szintén nagyon közel jár a ker. hit igazságaihoz. Ha kedves emberünk meghal, ne siránkozzunk, mert : Quem putamus periisse, praemissus est : tudván, hogy el nem vesztette kedvesét, hanem elöbocsátotta. Epist. 64. — Kar. okt. közöt-való vas. Quotidie morimur, quotidie enim demitur aliqua pars vitae cum crescimus, vita decrescít. Infantiam amisimus post pueritiam ; deinde adolescentiam. Quidquid transiit temporis, periit : valamig élünk, naponként halúnk, nevekedésünkben fotton fogy életünk, elvesztettük, valami üdönk elfolyt. Epist. 24. — Pünk. XV.