Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

29 köny s nyomor miatt nem érthet meg. Azonban később, mintegy megbánja az Ur végzése ellen tett kifakadásait s igy kéri az Isten bocsánatát: „Mégis bár iitaid titkát feszegetem, És ajkaim pártos szavaktól zajganak : Ne gerjedj oli Uram ! haragra ellenem ; Mely bennem igy zajong, az a por. . . a salak /" A költemény aztán szelid megadással végződik s a költő belenyugodva a megmásithatatlanba, igy kiált : »Leg}

7en meg hát Uram, te szent akaratod !< E költemény felől a legellentétesebb nézeteket olvashatni. Szász Károly felséges költeménynek mondja, »mely kételyből és hitből és vívódásból szinte aggasztólag van összefonva^

1) Tolnai pedig többször idézett értekezésében keményen rója meg a fentebb közölt versszaknak utolsó sarát. »A fölhevült, megbántott lélek — úgymond -- féktelen kitöréseiben, hogy cr rá igy magyarázgatni, hogy a mi én bennem most igy dühöng, az számitásba sem jöhet, mivelhogy az nem egyéb, mint a por és salak.« A Szász Károly emiitette »kétely* nagyon kis helj-et foglal el e mindvégig hatalmas, megrázó eszmékben gazdag ódában. Kétely ebben az egyetlen sorban van ; » Ezernyi köny s nyomor mégis honnét van itt . . . ! ?« Hiszen nem azt teszi utána ; kételkedem Uram a te akaratodban, hanem ezt : »Uram, nem érthetem a te akaratod !« A költőnek ezt a kifakadását kellőkép érthetővé teszi a súlyos és égető fájdalom, ') Beöthy : Képes Magy. Irodalomtörténet,, II. 513.