Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

30 mely második fiának, minden reményének pusztulásával, érte. Aztán a kö.temény egészében nem is aggasztó, hanem inkább megnyugtató hatású s az olvasó kiérezheti, hogy a sebhedt szivű költőapa ha nem is gyógyultan, de legalább sok vigasszal hagyta el a kisded sirt, melyen »tanútlan éjjeken« gyakran törtek meg térdei. A mi Tolnai kifogását illeti, nekem ugv' tetszik, hogy ö itt kissé méltatlanúl bánik Tompával. Hiszen nincsenek e költeményben »féktelen kitörések*,hanem igen is szenvedés keltette kifakadások, melyekből a lélek csakhamar felocsúdik, hogy aztán merengő bánatba sülyedve eszmélkedjék arról, a mi benne az imént végbement. A Tapasztalás és Estre szintén a költő elmélyedő, eszmélkedő lelkének gyümölcsei. Amaz, mint Szász Károly helyesen mondja, a bibliai Prédikátor könyvének viszhangja ; emez, szintén Szász szerint, megnyugvás Istenben. Ám ebben a zavaros költemém^ben, melyet különben közönséges okoskodása, nagyot mondani akarása miatt az elmés Tolnai is erősen megrótt, O 7 nemhogy megnyugvás nincs, sőt inkább a költő tépelődő lelke feledést óhajt, teljes feledést. De szóljon a költő maga ; „És ha lesz : a síri álmodásbau, Földi létem bús képét ne lássam ! Legyek én is itt fenn elfeledt ; A. mennyország boldogsága tiszta, Mégis onnan ide látva vissza : Megzavarná égi üdvemet!"