Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

16 Tompa : „Tei'emtő Isten ! hová tekintsek, Hol ne lássam hatalmadat ? A fényes napban, a porszemben Te megdicsőíted magad ! Égen és földön mindenütt Dicsőséged lángfénye süt. S — teremtő Isten ! földön, égen, Léted' kiáltá minden nékem !" VIII. zsoltár. Domine dominus noster, quam admirabele est nomen tuum in universa terra! Quoniam elevata est magnificentia tua super coelos. Quoniam videbo coelos tuos, opera digitornm tuorum: lunam et stellas, quae tu fundasti. Áttér aztán Isten dicsőségének, hatalmának magasztalására még pedig 0I3' igazán, őszintén és meleg közvetetlenséggel, hogy hangja igazságban a zsoltárokéval látszik vetekedni. íme : „Hatalmas felség, atyám, Istenem ! Dicsőségedet engedd zengenem ! Ki keblem', mint liárfát felhúrozád : Hadd, hogy éneke zengjen vissza rád ! Szívem nem tanulta a dalt s éneket, Mint a madárral az vele született ; S ha sárgult lombon a madár meghal : Hová, hová lesz az elzengett dal . . . ? Hol vettem én e liárfa hangjait, Mely vigasztal, megkönyít, boldogít ? Szent ujjad írta azt hatalmasan : Lelkem, dalom hazája égbe' van. Elzengnek énekim . . . s míg meghalok : Megvárnak engem a mennyben azok !"