Premontrei katolikus gimnázium, Keszthely, 1901

17 A természetszeretet, mely Tompa költésze tének egyik legjellemzőbb vonása,' még vallásos énekeiben is helyet kér magának. A sárgult lomb és dalos madár különben nagyon beleillő vonások e szent ének hangulatába, hiszen a költő maga volt a sárgult lombon éneklő madár, mely csakug}

Tan nem tanulta >a dalt s éneket.« Épen ez a keresetlenség teszi Tompa e szent énekét vallásos költészetünk csúcspontjára. Erdélyi János felpanaszolja, hogy a III. dalban megszakad a költői hang, iitóbb pedig egészen elenyészik.

1) En a költői hangnak nemhogy megszakadását, de még erőtlenebb voltát sem találom egész a VIII. versig, mely csakugyan se tartalom, se kifejezés tekintetében nem méltó Tompa lantjához. A III. vers egyébiránt az isteni gondviselésnek magasztalása, telve alázattal, fiúi bizalommal a bölcs Atya iránt, ki nagyot és parányit egyenlő szeretettel tart fenn. A lélek, mely az ég s főid hangos szózatából megérté Isten létét ; melyet meghatott Isten mérhetetlen dicsősége ; mely önmegadással hajolt meg a Gondviselés eszméje előtt : egészen természetes módon vallja be hitét, fejezi ki reménj-ét és szeretetét Isten iránt. így Tompa is a IV—VI. versig. Nem tagadja, hogy a kétkedés, ez a »barna denevér* őt is szárnyára vette s bejárta vele a min') Pályák és pálmák. 326 1. 2